UGYAN

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

UGYAN

Finito, mondanám, de a régi iskolán nőttem fel, nem könnyű abbahagyni, pedig már egészen máshogyan kellene csinálni ezt a tanítósdit. Ósdit? Mószer-tani vitákba már nem megyek bele. Porosz-nemporosz, frontális-kooperatív.

Minden módszer eszköz, de nem mindegy, kinek a kezében. Divat a kooperatív tanítás, a drámapedagógia. Mindkettő kiváló eszköz érett tanár irányítása alatt. Éretlen személyiség iszonyú sokat tud ártani velük. Minden módszernek megvan a helye, ideje.

Jó pár éve egy nálunk gyakorló egyetemista lelkendezve mesélte „kreatív” óráját. Az Édes Annát vették, és egy szituációs játékban kellett előadniuk, „mit érezhetett a kés.” „Halálra röhögtük magunkat- mondja. Hi-hi.” (sic!) És akkor ennyit az oly divatos „érzékenyítés”-ről.

Csak semmi pörgés meg para…emberfaragás…ugyan!…istenkategóriásaim (volt tanáraim) vajon mit mondanának az új világra? Zeusz biztos csak legyintene: „Elmúlik, mint a hasmenés.” Ottó nyilván most is rezzenetlen arccal venné tudomásul a gagyit. „De tanár úr! Kettest nem lehet kapni?” „Nem. Az nem jegy.” Mila néni pedig a Romanov dinasztiát megszégyenítő eleganciával fitymálna: „Fíjám, únom én ez a banán! Igyá kákáó, lesz neked csuty-csuty ész.” Mennyit röhögtünk. Zsuzsa persze nem hagyná szó nélkül. „Na, itt jön a puszták panteonja!” És hozzá tenne valamit latinul, talán egy Vegiliust, amit már én is csak az angolból fordítanék vissza.  

Nyif-nyaf.

Milyen szépen van az elgondolva, hogy a tanár lassan megszűnik „káptalan” lenni, odaül hol az egyik, hol a másik gyerek mellé, figyeli és istápolja őket, kinek-kinek képessége, tehetsége szerint. Coaching. Aha…Ez legfeljebb tesztre idomításhoz jó. Ezt a kínaiak már mesterséges intelligenciával csinálják az iskolában. Algoritmus kérdése az egész. Betanított ész.

Járai…hetedik érzékünk súgta, hogy most fordul be a folyosón, elhallgattunk. „Fiam, nem váltság, hanem VÁL-SÁG! És gombold be a köpenyedet, nem a kocsmában vagy.” Mikor Lehel láthatóan részegen ült az első padban, attól rettegtünk, hogy most kivágják a suliból…de az Öreg csak annyit mondott: „Fiam, ha rosszul vagy, menj haza. A kapuban mondd, hogy én engedtelek el.” Embernevelő pillanat volt.

„Az iskola kiöli a kreativitást.” Ez kereng, „virál” a facebookon már évek óta. Dehogy öli. Francokat. Einstein, Karinthy, Bulgakov, Teller. Soroljam? Mind poroszos iskolákba járt. Ugyan. Az élet nem fejeződik be délután háromkor. A pedagógia nem mindenható. Tisztázzuk: nem mindenki kreatív. De mindenkit meg lehet gondolkodni tanítani. Lehet, hogy nem lesz felfedező, de attól még kiváló szakember, vezető és rendes ember lehet. Ha egy kreatív feladat megoldásait (pl. rajz, vers, esszé) kiplakátozzák, és a tanár mindenkit megdicsér, a gyenge alkotás szerzője úgyis látja, hogy a másik abban sokkal tehetségesebb. A gyerek nem hülye. „You can make it!” „Meg tudod csinálni!” Ja. Hipnózisban.

Amikor csoportmunkát találtam ki, azt vettem észre, hogy a két, irodalomból legjobb gyerekem visszahúzódik, láthatóan unatkozik, de hagyja a többit. Mindkettő ritka kreatív volt. Érettségi után beszélgettünk. Az egyikük azt mondta: a tanár ontsa magából a tudást, ő meg majd végiggondolja magában. Soha nem jelentkezett. Nem erőltettem. Van, aki nem szeret szerepelni.  A maga útját járja. A másik is. Nincs üdvözítő módszer.

Gyakorló egyetemistám az órára készülve megkérdezte tőlem, ismerem-e a folyamatábrát, és elmagyarázta, mire jó. Csak azt nem vette észre, hogy azzal kezdem az óráimat. Úgyis, mint vázlatpontok. Úgy jönnek ki az egyetemről, hogy azt hiszik, kint az iskolában begyepesedett őskövületek mantrázzák az ósdit. Persze, van ilyen is. Nem kívánom védeni a poroszos szellemet.

A pedagógia nem mindenható. Hálistennek. Az iskola kiöli a kreativitást? Ugyan, kérem. Kevesek vagyunk mi ahhoz.