PUR ÉS HOMU

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

PUR ÉS HOMU

Liberális szavazó vagyok, és akként halok meg. Amúgy pedig írástudó. Tanár. Nem igét hirdetek, hanem megértetek. Jobb híján liberális.

Még akkor is, ha naponta kapok agylobot a neoliberális „gondolkodók” agymosásától, úgyis, mint politikailag korrekt szókincs. De most komolyan: az „afro-amerikai” megnevezés nem kirekesztő? Minden ideológiának megvannak a mérsékeltjei, a szélsőségesei és persze a konjunktúra lovagjai. A világ már csak így megyen.

Tíz évvel ezelőtt még azt mondtam, hogy azért szavazok a liberalizmusra, mert az hagyja, hogy szabadon megéljem a konzervatívizmusomat. Ha ma valaki megkérdezi, kire szavazok, azt válaszolom, amit volt kolléganőm tett még a 80-as években, amikor megkérdezték tőle, hogy párttag-e. „Nem vagyunk olyan bizalmas viszonyban, hogy ezt akárcsak viccből is megkérdezd.”

Hivatásomnál fogva, mivel irodalomtanár vagyok, sok eszmét végigrágtam-gondoltam, színét-fonákját. A liberalizmus tanított meg az árnyalt gondolkodásra, a másként gondolkodó érveinek meghallgatására, arra a hitre, hogy csak a józan ész és az emberi hang, a türelem ment meg minden emberellenes fanatizmustól. Így jutottam el a jézusi etikához is, anélkül, hogy vallásos lennék. „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.” Ha nem így lenne, az emberiség már rég kiirtotta volna magát. Aztán majd meglátjuk.

Paradox módon a liberalizmus nyitottsága értette meg velem azt is, hogy a világban zajló globális folyamatok levezénylésére a liberalizmus már nem alkalmas. (Nem véletlen, hogy liberális kormányok alig és nem sokáig voltak hatalmon sehol. A liberalizmus féknek jó, irányításra inherensen gyenge. Most hagyjuk a neoliberális gazdaságpolitikát, mint eufémizmust.) De már nagyon messziről kezdem.

A liberalizmus tanított meg többek között arra, hogy a gyerekkel emberi hangon és tisztelettel kell beszélni, hogy egyetlen hatékony tekintély van, a példamutatás. A tanár, mint szemléltető eszköz.

„Itt a következménye a liberális nevelésnek!” Szűzanyám, hányszor hangzik el ez a butaság, ha a diákok kilengéseiről van szó. (Nem rosszabbak, mint mi voltunk. A többség emberi hangra emberi hangon válaszol. Bár kétségtelen, hogy mostanában ez jóval több türelmet kíván. A világ nem tud mit kezdeni a 13 éves gyerekeddel, ha 2 évesen nem tanítottad meg odafigyelni.)

A liberális nevelés nem egyenlő a mindent megengedő tanári magatartással – az a gyengeség vagy a felelőtlenség, esetleg tanári éretlenség jele. A klasszikus értelemben vett liberális nevelés súlyegyene a „Szeretet és szigor.” „Tudta, hogy az életet nem lehet vaskorlátok közé zárni.” Ez a két elv vezérli Novák Antalt Kosztolányi regényében, az Aranysárkányban. A tragikus hibát akkor követi el, amikor nyilvánosan megalázza Liszner Vilit, holott ilyet soha nem tett, mindig tisztelettel beszélt diákjaival.

Életveszélyes szakma. Minden pillanata számít. (Ebbe fárad bele a legjobb tanár is. Állandóan nyilvánosság előtt lenni.) Ezért kell tudni bocsánatot kérni a tanárnak is, ha egy pillanatra elveszíti a türelmét, vagy igazságtalan.

Nagy bajok vannak a tanárképzéssel. Az elmúlt tíz évben a módszertanra helyeződött a hangsúly: csoportmunka, gamifikáció, kooperatív tanulás. Ezek nagyon fontos, korszerű eszközök, de (mint már írtam) érett személyiségek kezében, mint ahogy a Waldorf-módszer is, és erre már Rudolf Steiner, a módszer atyja is figyelmeztetett.

Gyakorlótanításon tapasztaltam, hogy miután a csoportmunka hangzavarba, és a többség részéről érdektelenségbe fulladt, a fiatal, „liberális” gyakorló egyetemista üvöltve közölte, hogy büntetésből a következő órán dolgozatot írnak. (Óriási szakmai és pedagógiai hiba.) Megíratta, kijavította, majd nem írta be az osztályzatokat. (Harmadik hiba.)

Fiatal vagy nem fiatal „liberális” tanárainkból, ha nem jön be az „élménypedagógia” , elveszítik a türelmüket, és könnyen kibújik belőlük a pedagogia militans. Tisztelet a kivételnek. Aki nem tud uralkodni saját indulatain, elfogultságain, nem várhatja el ezt a gyerektől sem. És ezt most nyugodtan transzformáljuk a felnőttek társadalmára. A közösségi média világában, amihez minden gyerek hozzáfér, már mindenki nevelő. Jó és rossz értelemben.

Életveszélyes egy szakma. Aki minden apró dologra rámozdul, túlfegyelmez, idegesíti saját magát és a diákot, provokálja a dacot. Feszült világunkban a diák könnyen veti el a sulykot. Hja, „példával jár elő” a felnőtt társadalom. Lásd közbeszéd.

Hallottam én egyházi iskolából kitóduló diákokat aranyszájún „beszélgetni”. Ahogy egy volt diákom mondta, mikor a buszon egy utas elkáromkodta magát, de én nem hallottam. Mit mondott? − kérdeztem Ákost. „Megkérdőjelezte a transzcendenst.”

Szeretet és szigor. Otthon és az iskolában. Nem tudok jobbat.

Az egész világ csak tapogatózik, merre is menjen a közoktatás. Minden cseppfolyós. Az ember nem lehet az.

„Magad uram, ha szolgád nincsen.” Vagy pur és homu, de hamarosan.