3. szonett

VASS JUDIT

3. SZONETT

A sártalány, az istenverte átok

örök körökből új körökbe térve

gurítja percünk Bábel templomához,

csavarja lelkünk Ixion-kerékbe,

nehogy testté váljon szélbe kiáltott

szózat, nehogy látsszon a holnap vége,

s amíg érnek napraforgó világok,

emberfejünkkel labdázik az égre.

S hogy mégse éljük kínjaink hiába,

ujjával, míg az időben lapozgat,

rést lebbent izzó firmamentumába,

hogy útjaink mutassa csillagoknak,

s torkunk pengetve véres eposzára,

vénánkba mártja a kiszáradt tollat.