A HELYTARTÓK

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

A HELYTARTÓK

Az időről mindig is tudtuk, kiterjedés, a hely kitüremkedése, ma úgy hívjuk: tér-idő, s nyilván, igen hamarosan elég lesz rá egy szó, talán már meg is született, nekünk marad a jelenségvilág, a hely. A hely, amit kitölteni jöttünk, hogy aztán kiterjedjünk valakivé, de most már sejtjük, inkább csak valamivé, mert világhódítókként kezdjük mindannyian, de egyszer csak arcul csap a hely, ez a hely, melyen annyiszor fallá vált az itt és a most. Néha átugorható, néha nem. Kvantumfizika kérdése.

„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk…”

Többségünk helytartó: falból, megszokásból, félelemből, amire találunk magyarázatot. Racionálisat nem nagyon, erkölcsinek hitt érzelmit annál többet: itt van anyám sírja, itt van apámé, de őrzi a fal, a halál szelleme, hát akkor magunkra öltjük az „ez van” szellemét, szellemhangon írunk verseket, ők ütik billentyűzetünk, „mikor ölelik egymást”, mert az mégiscsak fontosabb, mint feltüremkedésünk valami más dimenzióba, szellemnek hívjuk, de ki tudja azt, így leszünk helytartók, míg a helyhagyók átugranak egy másik térbe, de ott már nem tudjuk követni sem térben, sem kitüremkedésben őket. Maradtunk, hát helyt állunk a helyen, a hely helyzeteiben, ez a helyszeretet. Helyes-nem helyes-menhelyes-sírhelyes? Valahogy otthon vagyunk benne. Aztán majd: nem leszünk, nem leszünk.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük