VASS JUDIT
MINDIG
ádventkor az urak nyúlra mentek
Londonban varratott vadászjelmezükben,
„nuovo riche”, ahogy az angol megvetően mondja,
teheti − ki emlékszik már arra,
mikortól s miből lett a skóciai kastély,
palota Kensingtonban,
üzlet az egész világ, kicsiben-nagyban.
szép is az, de te csak ne hencegj,
élhetetlen vagy, gondolj a tálentomra,
most aztán rakosgathatod egyenként félre,
hogy teljen majd a közelítő télre.
Rám néz: ”szoknya edzőcipővel?”
„Közöd?” -gondolom, de eszembe sincs,
hogy mondjam.
Örülök, hogy nem polgárháborúban
akadtunk össze ezzel a korombeli nővel,
ádventkor, a buszmegállóban, − tán le is köpne.
Boldog békeidők – alig is veszem észre.
Kerülöm magamban is az indulatot.
Be First to Comment