SZOMORÚ

VASS JUDIT

SZOMORÚ

dolog öregnek lenni:

már mindenen nevetsz,

és csak néha, felejtésnyit

forralod fel az agyvized.

„Nem lesz jó vége ennek!” ─

búslakodsz, röhögsz,

idézel verset, történelmet,

kávéd bölcsködve hörpölöd.

Vihogsz, ha posztol influenszer,

öreg vagy ifjú köbgyökön,

tudod, mi lesz belőle egyszer,

utánad Bábel, Vízözön.

Legyintesz: „Majd megtudjátok!”,

és tudnál unalmasabbal is

hozzájárulni őstudáshoz,

nem tudják azt, csak nagymamik.

Kemény dolog öregnek lenni,

istennél is türelmesebb

lenni magadhoz, úgy röhögni,

míg szemüvegedet megleled.

Üvege repedt, kerete görbe,

szemészhez kéne menni már,

egy füst alatt a röntgenekre,

idő temérdek: testre vár.

Furcsa dolog öregnek lenni:

a lélek bokába, bélbe búj,

marad belőle még a szíved,

testiség ez is: vadonatúj.