A SZÍNÉSZ

VASS JUDIT

A SZÍNÉSZ

verdesett,
szinte kétségbeesve.

Egy pillanatra csak,

hogy magához kösse
az álmos publikumot.

Úgy tetszett, 
mindent tudott,
s elhagyta minden.

A csendölő gesztusok,
az ajtókilincsen 
felejtett ujjak idegjátéka,
a leejtett hang, a néha
félbehalkított mondatok
kopogva döngtek vissza

a fényfüggönyön onnan.

Lidérces kopogás
a sminkelt unalomban.

Érzed,
és meg nem magyarázod.
Belőle, vagy belőlünk hiányzott
valami tegnap este.

Talán csak

a rész nem osztható egésze.

Vagy csak
az istenek untak ránk,
s a mágiának vége.