ELMONDANÁM

VASS JUDIT

ELMONDANÁM

ezt, ha nem unnád…

talán emlékszel,

együtt voltunk, és ezt tudták,

hogy együtt vagyunk

mindannyian,

kiknek emberhez méltó

gondja van.

S talán emlékszel,

intettelek:

lassan a testtel, itt nincsenek

se mi, se ők.

Ezek itt közös temetők,

mint Fehérvárott

a királyi csontok halma,

összekuszálva

híg-és mélymagyarja,

s körülállva mi,

mai magyarok.

Én kávézni akarok,

elszívni ötven cigarettát,

s nevetni magunkon,

akik tudták,

hisz értették Madáchot

17 évesen.

Csak nézlek,

s hívnálak szívesen,

de értened kell:

nálunk ma sem térdepel

profán ikon előtt az elme,

s talán félsz, még híre kelne,

hogy itt jártál nálunk,

velünk…

látod, a névmás kibékül…

mellesleg:

tejjel vagy a nélkül?