TAO

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

TAO

Valójában Teó. Talán nomen est omen, de ezt még nem bizonyította be vagy cáfolta a tudomány, amiben makacsul hiszek, úgyis, mint a ikszedik istenbizonyítékban. Teó maga a megtestesült tao.

Az első évben megnyerte a matekversenyt, rögtön érteni kezdtem, miért jegyzetel keveset, dolgozatai miért olyan rövidek, sehol egy fölösleges szó, csak a mérnöki lényeg. Vágott az esze, mint a penge. Bírom az ilyet: csak semmi mellébeszélés, lila köd. … Útja nyílegyenesnek tűnt a matematika csúcsaira…bár volt benne valami, ami kilógott még a többismeretlenes egyenletből is.

Feketében járt, fekete haját még feketébbre festette, sűrű, fekete műszempillák ellenpontozták fekete bakancsát, piercing, ahova csak fért ­– félelmetes volt, de a harsány külső mögött halk, szerény és visszahúzódó. Egy időben fordított kereszttel a nyakában borzolta a kedélyeket, pedig nem volt nála jézusibb figura az egész földkerekségen, egy útkereső kamasz.

Közben Teó ott hagyta a matematikát, útja a metafizikához vitte, szóval elszerette őt a filozófia, hogy azután a pszichológiára jelentkezzen. Oda kevés volt a pontja, ekkor egy OKJ-s kanyar után a magyar szakot kezdte el az egyetemen, de arról tudtam, hogy csak kitérő lesz, a filológia nem az ő ösvénye, zsákutca az.

Aztán lekopott róla festék, műszempilla, piercing, na és a magyar után a szabadbölcsészet is. Már épp mondani akartam: térj vissza a matematikához, mikor látom, most épp gyógymasszázst vállal és jóga tanítást.

Ostoba módon dohogni kezdtem: már megint eszét fecsérli, aztán szégyenkeztem a felismerésen, hiszen én írtam nemrég: az úton ösvényt cserélnek lelkek…mert út ez: egyenes, kereszt, görbe… ösvény ez, az utazás gömbje.

Az értelem vándorol benne, míg ismeretlenre lel, és végül egyenletre.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük