MINIMALIZMUS

VAS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MINIMALIZMUS

Azt veszem észre magamon, hogy egyre inkább a csendet, vagy a minimalista közlést választom. Valószínűleg fáradtság és elfojtott türelmetlenség az oka, magamat azzal áltatom, hogy sztoicizmus.

Anyámnak nagyon sokat köszönhetek e téren, a Tízparancsolat tömörségével és szigorával nevelt bennünket, ami az adott pillanatokban néha sokkoló volt, hosszú távon azonban a toleranciát erősítette.

Diákjaimnak a megfelelő pillanatban mindig elmesélem eszmélkedésem nagy pillanatait. Így könnyebb, mintha prédikálnék.

Történt volt, hogy Juditka, aki megszokta, hogy semmi tanulással is ötöst szerez általánosban, beújított egy fizika hármast. Otthon gyászlobogó kilengetve, jaj, Juditka mit történt?

„Á, Emi néni hülye.”

Anyám néz, a kétségbeesés tekintete lassan szigorodik szemében:

„Nem is tudtam, Juditka, hogy te tökéletes vagy.”

Így tanultam meg egy pillanat alatt vállalni a felelősséget.

Azt hiszem, ideje kiragasztani a lakás különböző pontjaira, mondjuk a vásárlandók mellé. Ja, az nem jó, mindig elfelejtem…