ORSZÁGTÁRS

VASS JUDIT

 EGY MEG NEM ÍRT DÜHÖNGÉS

 ORSZÁGTÁRS

Ízlelgetem a szót: országtárs. Kicsit fordítás, kicsit ferdítés, de jó lesz. Igaz, rossz a hangzása, legalább annyira, mint a „szeretlek” szónak. Pedig (irónia nélkül) a magyar nyelv tényleg csoda. Egy svéd nyelvész szerint (elfelejtettem a nevét) olyan, mintha nyelvészek találták volna ki. Hm. „Országtárs, szeretlek.” Hát, nem valami lágy, honderüs, de azért jó lesz.

Ma reggel is láttam a buszon. Ő az, aki a dupla ülés külső felére ül, miközben a belső szabad. Ám igaza van. A belsőről kikászálódni kényelmetlen ─ legalább annyira, mint oda bevergődni. Kászálódjon, akinek kedve van ─ csúcsban, tömegben, alig-állóban.

Országtárstól sokat tanulok.

Például, ha országtárs felszáll tele hátizsákkal, akkor feltétlenül középen áll meg, kissé szétvetett lábbal, alias terpesz, hogy aki kikerülné, se tudja, de ha hozzáérne, ő undorodó arcizommal jelezze az inzultuson való felháborodását.

Napok óta ízlelgetem a gondolatot: esetleg az előttem álló három megállóra bekászálódom mellé, közben kicsit belerúgok, beleesem az ölébe, majd úgy terpeszkedem el, hogy kénytelen legyen kinyitni konokul zárt arcát: az egyes szám első személyt, hogy aztán, ha egyes szám másodikban hördülne rám, királyi többesben forduljak el tőle.

Gyáva vagyok, nem merem megtenni. Ő győzne. Én meg tudom, hol a helyem. Majd kiírom magamból. Leszállok. További jó utat! …

Hoppá, mi volt ez? Ja, hogy egy gyalogos. Most ment át rajtam. Övé itt a tér. Ja, hogy itt jön mögöttem a biciklijén is! De hiszen, ez is Ő. Kicsit súrol, kicsit elsodor. Igaza van. Övé itt a tér. „És dögöljön meg a szomszéd tehene.” Amúgy keresztényien. További szép napot!

És ne legyen néked biciklisávod soha. Hogy tülköljön rád az összes buszos, autós. Amúgy kereszt lényien.