ELMONDÁM

VASS JUDIT 

ELMONDANÁM  

ezt néked. Ha nem unnád.

Talán emlékszel,

együtt voltunk, és ezt tudták,

hogy együtt vagyunk mindannyian,

kiknek emberhez méltó gondja van. 

S talán emlékszel, intettelek:

lassan a testtel, itt nincsenek

se mi, se ők.

Ezek itt közös temetők,

mint Fehérvárott

a királyi csontok halma,

összekuszálva híg-és mélymagyarja,

s körülállva mi, mai magyarok.

Én kávézni akarok,

elszívni ötven cigarettát,

s nevetni magunkon,

akik tudták,

hisz értették Madáchot

tizenhét évesen.

Csak nézlek,

s hívnálak szívesen,

de értened kell:

nálunk ma sem térdepel

profán ikon előtt az elme,

s talán félsz, még híre kelne,

hogy itt jártál nálunk,

velünk. 

Látod, a névmás is kibékül.

Mellesleg:

tejjel vagy a nélkül?