IZA NEVEL

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLG

IZA NEVEL

Szerencsés vagyok. Nagyszerű tanáraim voltak, akiket istenkategóriásoknak hívok. Mindegyik más egyéniség, más módszer, mindegyik sikeres és felejthetetlen. Iza az isten kategóriából. Sárospatakon kezdte tanítani a szomszédos falvakból bejáró parasztgyerekeket. Azóta világhírű matematikusok. Csupa fiú osztály.

Növendék egyszer Iza szemébe hazudik. Visszakérdez. Megint. Büdös nagy pofon. Iza megijed. Most pedig leülsz, és megírod édesapádnak, hogy te mit tettél, és én mit tettem. Óra után feljelenti magát az igazgatónak. Na, kollegina, imádkozzon! Két hét. Semmi. Fiam, írtál édesapádnak? Igen. Válaszolt? Igen. Mit írt? Hogy megköszöntem-e.

Iza nevel. Dörömbölés a tanári ajtaján. Iza komótosan ajtót nyit. Kánéval akarok beszélni. Na, fiam, kezdjük újra, mondja Iza, és becsukja az ajtót. Dörömbölés. Igen? Kánéval szeretnék beszélni. Na, akkor kezdjük újra. Ajtó becsuk. Kopogás, Tanárnő kérem, Káné-val szeretnék beszélni. Ez elég nehezen megy, fiam. Hát ki neked az a Káné? Az osztályfőnököm. És miért szeretnél vele megbeszélni? … mert…hasmenésem van…

Iza osztályfőnök. Az első szülői kínos része a szülői munkaközösség megválasztása. Ha csak nincs önjelölt, reménytelen. Iza tudomásul veszi a csöndet, majd így szól: Kedves Szülők! Most lehunyom a szemem, tízig számolok, s mire felnézek, legyen három kéz a magasban!

Lett.