ÉG

ÉG

De talán kezdjük ott, hogy ÉG a vicaverzám. Ugyanolyan stréber és racionális (elég gáz egy irodalomtanárban), szóval nem az a tipikus bölcsész, ha van ilyen általánosíthatóság egyáltalán, tehát a felemásom férfiban, csak már most sokkal több esze van, mint nekem valaha lesz.

Én ugyan nem szoktam még saját osztályaimban sem kibeszélni a kollégákat, de szerencsére vannak, akik ismernek magasabb etikát is, például a gyermekvédelmet ─ és ezen most már nyugdíjig töprenghetek, mert naturam furča expellas.

ÉG osztályát az elején megkaptam, mutattam is volna emberarcot, de igen behelytelenkedtek  ─ figyeljünk a be igekötő diktatúrájára, még lesz tökjó is talán ─ ezért hát úgy döntöttem, alaki kiképzéssel kezdjük: levegő kockára fagyasztva, de a legemberibb hangfekvésben és tisztelettel.

Ez utóbbi csak tizedikben kezdett derengeni bennük, mert nem mertem előbb gyeplőt ereszteni, vagy „nem mertem is.” Tehát osztályfőnökük finoman jelezte, hogy az első szülőinek én voltam „hősnője”, úgy is, mint ÉG szerinti interpretációban „tábornok”, akinek a haja is mindig „glédában áll”. (Erről majd még beszélgetünk.) Hogy eltalálta, jutnak eszembe a család tábornői, akik ugyan nem voltak tanárok, de nevelték cserében az egész famíliát ─  rendületlenül.

Mikor ÉG bejelentette, hogy magyar szakra megy, figyelmeztettem az ott rá váró más világra, mint amit a személyiségéből (günkből?) kiolvastam, de ÉG nem az a megrettenős, szigorú is tud lenni, mint a fene, de valamiért mégis rajongják a kölkök. Ez misztérium. (Ez is.) Nem lehet megmagyarázni. Odafordulás kérdése ─ a többi csak jól vagy rosszul alkalmazott eszköz, de az is lehet, hogy (ez is) a teremtés titka.

Most, ha leülünk beszélgetni, szinte mindenben egy nyelven tesszük, értsd: egymás képére formálódtunk, mert nincs tanár szilárd halmazállapottal, úgy kupálódik, amilyen odafigyeléssel diákjai felnevelik a feladathoz.

Ez most már evidens, mint ÉG volt az első perctől, aki úgy járt, mint Glück Laci az Aranysárkányban. Novák annyira evidensnek vette a mindig ott lévő kapaszkodót, hogy elfelejtette viszonozni.

De miért evidens? Nos, azért, mert egy bizonyos valaki, akinek bajai vannak az idegen szavakkal, egyszer dicsekedett: „Az én fiam az iskolában végig evidens volt.” Te meg, úgy látszik, ÉG-ig az, Kolléga úr!

Jöjjön akkor az intelem, mert anélkül ugye nincs katarzálás. Julcsi írta nekem egyszer: „az utolsó évben …megbomlott a rend, de mindegy is volt már …” Ezt a sértést! Azt hittem, mindenki örül a „lazaságomnak”. Hogy „milyen jó humora van neki”. És akkor ennyit arról, hogy mit is szeretne a diák.

„Gondolta a fene.”

Isten hozott az ötödikben.

PS: Azért ezt a „glédában frizurát” még megbeszéljük. Jó, hogy nem tüchtige Frau. Agyhalál.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük