ÖRÖKSÉG

VASS JUDIT

ÖRÖKSÉG

1.

AZ ÖREGNEK

nem volt már

semmije,

csak ötölt-hatolt,

s a fülét vakarta.

Így lett miénk

kimert világok

kiszáradt,

kavicsos partja.

S hogy nem jutott

zsebkendő csücske se’,

időnként zokogni járunk

a teremtés szélibe.

2.

Ne zsörtölődj, az ősök     mindent félreraktak,

vagyont testáltak rád,    aranynál súlyosabbat:

konok parasztok öklét,    igáslovak nyakát

napestig fáradatlant,   s kibírni, hogyha fáj.

És luxust ráadásul,    hogy néha elheverj

Egy talpalatnyi égen,    mert nem herdáltad el.

3.

Ne válj ki,

vegyülj el

a titkos társaságba,

hol nem füstöl sárgán

a szó alkímiája,

se dacszövetség,

se hordafélelem,

csak önfeledten bíbel

a termő türelem.

Ne válj ki, vegyülj el,

csak ott vagy jó helyen.

4.

Nem roskad össze,

kinek könnyű a reggel,

sohase késik, és türelemmel

babrál a kozmosz kirótt halmazában,

nem siet, nem vár az időnek háttal.

5.                             

EGY

ideig az én

hasonlít önmagára

de aztán szőni kezd

a gének álruhája

halottak burjánzó

körme-lelke

lemásolt ráncok

hajolnak tükreinkre

úgy járnak-kelnek

ezen a más világon

hogy ami fájt

nekünk is fájjon

s ki tudja milyen

rétegekből törnek

torkunkra-szemünkre

érthetetlen könnyek

egy idegen arc

honnan ismerős

s mért hogy az agy

nem törli őt

a tereket-időket

össze ki kuszálja

s mért hogy az én

nem fér önmagába