SZERVÁTIUSZ TIBOR

1930 – Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas magyar szobrászművész, a nemzet művésze, Szervátiusz Jenő fia († 2018)

„a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművész.

1937-ben szülei elváltak; ekkor édesanyjával élt. Majd 1949-ben édesapjához költözött a Tímár utcába (Kolozsvár), s a két szobrász ezután már nem vált el egymástól, Budapesten is együtt laktak az apa haláláig. Iskoláit a Zágoni Mikes Kelemen Piarista Főgimnáziumban kezdte meg, s az utolsó évet kivéve itt tanult. (Kolozsváron járt egyetemre)

1956-ban kezdte faragni a legendássá vált andezit Adyt, amelyet 13 év után fejezett csak be. Nem lévén akkor Erdélyben semmiféle korszerű faragó eszköz vagy véső, kénytelen volt maga kovácsolni a későbbi vídiához hasonló, kemény követ is faragó szerszámot, amellyel a szintén andezitből készült Móriczot már két év alatt elkészítette. Móricz Zsigmond piknikus portréját, létportráját- ahogyan Szervátiusz Tibor nevezi művészetének ezt az ágát -, később feleki gömbmészkőből is megfaragta. Ebből a földtörténeti ritkaságszámba menő kemény kőzetből még elkészítette a Napisten leánya c. alkotását is.

A kolozsvári művészeti szövetség Moszkvába és Leningrádba küldte tanulmányútra 1958-ban. Itt ismerkedett meg az Ermitázs paziriki leleteivel, a szkíta királysír anyagával. Döntő hatással volt életére, szobrászatára, ettől kezdve nagyobb erővel fordult a magyarság múltja, őskultúrája felé (Szőlőistennő, Nimród, Ősanya, Táti Ister-pár).

Nagyon nehéz körülmények között él családjával, még arra is rákényszerül, hogy két évig a bábszínháznak bábokat faragjon. Ebből a nehéz helyzetből az mentette ki, hogy édesapja, mint elismert szobrász Állami díjat kap 1964-ben, s innentől kezdve anyagilag is támogatja művészfiát.

1968-ban kezdi el „építeni”( Csoóri Sándor szavai) a Tüzes trónon Dózsáját. Négy évig dolgozik rajta. ( közben 1970-ben elválik első feleségétől)

1971-72-ben édesapjával megfaragják „tonnás hegyibeszédet”(Sütő András megfogalmazása), s azt felállítják Farkaslakán a Tamási Áron sírja melletti parkban. Az azóta eltelt évtizedek alatt legendássá lett a mű.

Kényszerűségből 1977-ben áttelepül Magyarországra, s a kezdeti szűkös körülmények után 1982-ben beköltözik a Csíksomlyó úti házba, ahol már dolgozhat, alkalmas a tér kint és bent is nagyobb szobrok létrehozására. Közben édesapjával már együtt élnek 1978-tól Budapesten, bár Szervátiusz Jenő hivatalosan nem telepedett át. A Csíksomlyó úti házban is fiával lakik, s a halál is itt éri 1983-ban.

Válása után társa, felesége, művészetének segítője, menedzsere lesz: Barna Klára, aki Szervátiusz Klára névvel jelentetett meg több albumot, cikket, interjúkötetet Szervátiusz Tiborról. S számtalan kiállítást rendezett férjének külföldön és itthon.

1996-ban Kőbányán felavatják nagy történelmi emlékművét a Magyar Oltárt, s ugyanezen évben a Kolozsváron maradt Szervátiusz műveket neki ajándékozta. (Szervátiusz Tibor 12 és Szervátiusz Jenő 67 szobrát láthatják ott az érdeklődők.)

A nagy kőből készült emlékművek sora következik : Győr, Budapest, Esztergom, Tát örvendezhet nekik Nagymaros és Orosháza mellett (Boldogasszonykő, Hídoltalmazó Boldogasszony, Táti Ister-pár, Történelmi Emlékpark).(Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerv%C3%A1tiusz_Tibor