SCHAÁR ERZSÉBET

Schaár Erzsébet (Budafok, 1908. július 27. – Budapest, 1975. augusztus 29.) szobrász, Munkácsy Mihály-díjas (1962), érdemes művész (1972).

Mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. 1932-ben elnyerte a fiatal művészek Szinyei-díját. 1935-ben férjhez ment Vilt Tibor szobrászművészhez.

Első önálló kiállítása 1932-ben volt Budapesten. Először portréival keltett figyelmet a szakma és a műértő közönség körében. Jelentőségét korán fölfedezte Ferenczy Béni is.

A 40-es években kisméretű fa reliefeket, a 60-as években térbe ékelődő – némileg Giacometti szobraihoz hasonló – figurákat alkotott. Ugyanakkor számos fekvő alakot is mintázott: ágyban fekvő nőalakokat, szerelmespárokat, halott katonákat. Építészeti elemek is foglalkoztatni kezdték; ekkortól alkalmazta a könnyű hungarocellt, amelyből – mint késsel vágható, könnyen fűrészelhető anyagból – már életnagyságú tereket hozott létre. Ezekben a terekben az enteriőr és figura kapcsolata komplett, végleges egységben jelent meg.

1970-ben a Műcsarnokban életmű-kiállítása volt, majd két évvel később Antwerpenben és Genfben állított ki. 1977-ben a duisburgi Wilhelm Lehmbruck Múzeum emlékezett meg róla.

Számos köztéri szobra áll Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Tihanyban és másutt. Hagyatékának jó része a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban van.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Scha%C3%A1r_Erzs%C3%A9bet

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük