PETELEI ISTVÁN

Petelei István (Marosvásárhely, 1852. szeptember 13. – Kolozsvár, 1910. január 5.) erdélyi magyar szépíró, hírlapíró. Életművét nagyban meghatározta a korszak, amelyben élt: a 19. század utolsó harmadában és a századfordulón a szépírói pálya összefonódott az újságírói hivatással.

1852-ben született Marosvásárhelyen, örmény eredetű, (de teljesen elmagyarosodott) családban. Apja Petelei István, jómódú kereskedő, aki igyekezett gyermekeinek jó neveltetést biztosítani. Édesanyja, Istvánfi Mária a műveltséget, különösen a muzsikát szerettette meg gyermekeivel, akik zenei oktatásban is részesültek.

Petelei iskoláit Marosvásárhelyen kezdte, majd Kolozsváron, a római katolikus gimnáziumban töltött három évet, ahol az önképzőkör lelkes tagja volt (szavalt, irodalmi dolgozatokat készített). A városi konzervatóriumban hegedülni tanult. Megromlott egészsége miatt azonban hazatért szülővárosába, majd megerősödve Székelyudvarhelyen folytatta tanulmányait. Pályaválasztásban sokáig bizonytalan volt. Eleinte a papi hivatás, majd a zenei pálya vonzotta.

1872-ben érkezett Pestre, ahol a bölcsészkarra, történelem tanári szakra iratkozott be. Irodalmi, nyelvészeti, történelmi és művelődéstörténeti előadásokat hallgatott olyan kiemelkedő előadóktól, mint Toldy Ferenc, Budenz József vagy Salamon Ferenc. Professzora, Rómer Flóris tanulmányai végeztével állást ajánlott neki a Nemzeti Múzeumban, ő azonban hazatért, hogy szűkebb hazájában, Erdélyben helyezkedjen el történelemtanárként. Tanári pályára mégsem lépett.

1877 és 1880 között szülei házában, Marosvásárhelyen élt. Ebben az időszakban jelentek meg első publikációi – történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok –, melyeket az Erdélyi Híradóban, és a Századokban, a Történelmi Társulat lapjában közölt. Első, Petelei István névvel jegyzett szépirodalmi alkotása (Klasszi) 1878 áprilisában jelent meg, szintén az Erdélyi Híradóban. Már ebben az évben több rajzzal (Kaleidoszkóp, Nehéz úrnak lenni, Klasszi) jelentkezett a budapesti kiadású, Ágai Adolf szerkesztette Magyarország és a Nagy Világban is. 1879-től nem írt több művelődéstörténeti dolgozatot, viszont egyre több novelláját, rajzát közölték budapesti lapok (Vasárnapi Ujság, Pesti Napló).

1880 őszén Kolozsvárra költözött, és a Kelet című napilap munkatársa lett. A lapban közel félszáz írása jelent meg: cikkek, csevegések (tárcák), riportok, színházi és zenei tárgyú közlemények, fővárosi és vidéki beszámolók, rajzok, elbeszélések. Publicisztikáit gyakran Szúnyog álnéven közölte.

1882-ben jelent meg első kötete a Révai Testvérek kiadásában: Keresztek (Tíz rajz). A kötet kiadásával és rendszeresen megjelenő szépirodalmi publikációval (Pesti Hírlap, Magyar Hírlap, Pesti Napló, Vasárnapi Ujság, Magyar Szemle, Budapesti Szemle, Magyar Salon, Nemzet) már ismert íróként foglalta el 1882 márciusától a Kolozsvári Közlöny segédszerkesztői székét, valójában azonban ő szerkesztette a lapot. 1886-ban két újabb kötete jelent meg: A fülemile, egy hosszabb elbeszélés Singer és Wolfner Regénytárában, illetve Az én utczám címmel újabb novellagyűjtemény.

A Kolozsvári Közlöny 1886 végén megszűnt. Megszűntével egyidejűleg indult viszont a Kolozsvár, amelynek Petelei lett a főszerkesztője. A lap 1887–1897-ig jelent meg. Petelei főszerkesztői korszaka az 1886. december 25-ei első megjelenéstől 1891. október 1-jéig tartott. Lapjába a vezércikkek, politikai cikkek és publicisztikák mellett színházi és zenei kritikákat, csevegő tárcákat írt, és nagy számban jelentek meg rajzai és hosszabb elbeszélései. Saját lapjában, folytatásokban adta közre egyetlen regényét is (Egy asszonyért).

1888 szeptemberében megházasodott. A szintén kereskedőcsaládból származó, művelt Korbuly Irmát vette feleségül, aki élete végéig segítőtársa lett. (Petelei feleségét Zsuzsikának szólította.) Házasságuk Petelei nagy bánatára gyermektelen maradt. 1891-ben súlyosbodó idegbetegsége miatt lemondott a főszerkesztőségről, visszavonult az újságírói pályától. Szülővárosában, Marosvásárhelyen vett házat, de gyakran tartózkodott Remeteszegen és Szovátán is. Amint egészsége engedte, novellákat továbbra is közölt, főleg budapesti lapokban. 1893 és 1905 között öt újabb novelláskötete jelent meg (Jetti, Felhők, Vidéki emberek, Az élet I-II.).

Szépírói, újságírói tevékenysége mellett irodalomszervezőként is működött. Tagja volt a Petőfi Társaságnak. Kolozsvári évei alatt az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke, 1896-ban pedig az újjáéledő Kemény Zsigmond Társaság elnöki tisztét vállalta, s rövid időre mindkét társaságot felvirágoztatta. 1908-tól teljesen elhatalmasodott rajta betegsége, nem írt többé. 1910 elején, a kolozsvári idegklinikán halt meg.

Petelei István szépirodalmi írásait fővárosi és vidéki hírlapokban, hetilapokban publikálta. Novelláiból életében nyolc kötetet rendezett össze. Sok szépirodalmi írása mai napig kiadatlan, csak a korabeli újságokban fellehető.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Petelei_Istv%C3%A1n_(%C3%ADr%C3%B3)