VAS ISTVÁN

VAS ISTVÁN: CMABRIDGE-I ELÉGIA

Az íves boltozat alatt,

A legyező-gótika alatt,

Eszembe jutott Sárospatak,

Nem is tudom, miért.

Talán az együgyű kis boltozat

Jutott eszembe,

Ahol a faragott rózsa alatt

Négy tehetetlen magyar nagyúr

Vergődve, megromolva és bizalmatlanul

Egymással sub rosa beszélt,

Hogy mi lenne, ha… mi lenne…

És jártam, néztem, álltam

Kollégiumi parkvilágban,

Rododendronok, gótikák,

Röneszánsz kutak, azaleák,

A pázsit meg az Erasmus-ablak

Gyöngéd izzással felragyogtak

Hűvös, tengeri, szürke szélben.

Ezt is megéltem, ezt is megértem…

Hányszor gondoltam erre a veszélyben,

Mikor üldözve, zaklatottan

Diákjait, költőit fordítottam,

Börtönök, razziák közt, angol bombaverésben,

S háromszáz év után

Az ő lelkükkel egyetértve írtam,

Suckling, a gavallér, Marvell, a puritán,

Nyakfodros, régi angolok

Adtak erőt, hogy azt kibírjam.

S most innen arra gondolok,

Miről beszéltek a „rózsa alatt”!

Hát mit nekem nagyúri összeesküvők,

A kelepcébe hullt szomorú dúvadak,

Mit tudok velük kezdeni?

Mit nekem a bécsújhelyi

Siralomház fala?

Mikor azt nézték, mit gondoltak ők?

Hogy „kár vala… kár vala…”?

És ugyanakkor itt

A Cam folyón ugyanígy

Siklottak puntjaik,

Rajtuk a csáklyázó diákok,

Velük a hamvas bőrű lányok,

Mezítláb akkor is, hűvös, tengeri szélben,

A költő kezében gitár –

Vagy lant inkább?

Kár vala, kár –

Ezt gondolhatta börtönében.

Egy ívelt kis kőhidon át

Fekete köntösében két diák –

Elég ma Cambridge-ből, elég!

Hogyan is szokás az elégiát

Befejezni? Él magyar, áll Buda még…

Csodának ez is épp elég.

Mert elmúltak a nagyurak,

De megmaradt Sárospatak,

Megmaradt Sárospatakon

A régi metszet a falon:

Zrínyi Péter

Horvát bán

Inas nyakán

Még levágatlanul szegény fejével.

Az egész alak

Áthúzva vastagon

– Tán Bretzenheim vagy Windischgrätz alatt –

Rajta felírás, kései,

És ma is hirdeti

Császárhűséggel a fekete tinta:

„Decapitato in Vienna.”

De megmaradt

Sárospatak

És megmaradtak ablakdíszei,

A röneszánsz domborművek,

A bajszos és kerek,

Víg magyar koponyák

Onnan néznek le rád,

És él magyar, áll Buda,

És ez is épp elég csoda,

A századokon át

Élnek a magyar koponyák,

A múlt csak példa legyen ma:

Decapitato in Vienna –

Elég volt már, elég!

Hol is vagyok? Szívem ritmust cserél.

Emeletes teázó, tej és erős tea.

Barátságosan szürke angol ég.

Rododendron, narancsvörös, lila,

Buján tenyésző sárga viola. Tengerről fúj a szél.

Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) kétszeres Kossuth-, háromszoros József Attila– és egyszeres Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő, grafikus író volt. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja (2015).

Jómódú zsidó családból származott, apja üzletember, textilkereskedő volt, aki nem nézte jó szemmel fia irodalmi próbálkozásait. A Markó utcai Berzsenyi Gimnáziumban, 1928-ban érettségizett.

Még abban évben Kassák Lajos lapja, a Dokumentum munkatársa volt, majd 1928-ban beiratkozott a bécsi Kereskedelmi Intézetbe. Megismerkedett Nagy Etel (1907–1939) mozdulatművésszel, Kassák nevelt lányával, aki később az első felesége lett (1935–1939), és aki fiatalon elhunyt.

1933–1935 közt írt a Független Szemlébe. 1933-ban verseit kezdte közölni a Nyugat, később a Válasz is.

Radnóti Miklóssal 1935. szeptember 2-án szerepelt a Magyar Rádióban, aki verseit az ő társaságában olvasta fel.

1929–1939 között különböző budapesti cégeknél dolgozott, míg a numerus clausus miatt el nem bocsátották. Ezidőtájt halt meg nagybeteg, fiatal neje, akit még 1938. július 13-ai kikeresztelkedése után, a katolikus vallás rítusa szerint vett feleségül. 1944–1945-ben Ottlik Géza és Kutni Mária bújtatta. A második világháború idején többször behívták munkaszolgálatra, az elviselhetetlen fizikai munka és a megalázó bánásmód miatt több alkalommal is öngyilkosságot kísérelt meg.

1945-ben házasságot kötött Kutni Máriával (1919–1971), akitől 1951-ben elvált (az asszony ezután Réz Ádám felesége lett). 1946-ban a Révai Kiadó lektora lett. 1949–1953 között nem publikálhatott, ekkor műfordításaiból élt. 1951-ben feleségül vette Szántó Piroska festőművészt. Nyaralójuk, a legendás szentendrei kert utóbb az irodalmi élet fontos színtere lett. 1956–1971 között az Európa Könyvkiadó lektora volt.

Várkert rakpart 17. alatti budai otthonukban 1999–2012 között működött a Szántó Piroska–Vas István Emléklakás, emléket állítva a művészházaspárnak (a Szombathelyi Képtár filiáléjaként). 2015-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vas_Istv%C3%A1n_(k%C3%B6lt%C5%91)