A VASKAPU-SZOROS MEGNYITÓJA

avagy Ferenc József bezzeg nem felejt…

„A Vaskapu szabályozásának egyik tervezője és a munkálatok vezetője WALLANDT ERNŐ mérnök volt. 1889-ben kinevezték a vaskapu-szabályozási magyar királyi művezetőség főnökévé. A kivitelezést – magyar tőke híján – egy nemzetközi (német–magyar) vállalat bonyolította.

A MUNKÁLATOK BEFEJEZÉSÉT 1895-RE TERVEZTÉK, DE MÉG 1896-RA SEM KÉSZÜLTEK EL. ENNEK ELLENÉRE, A MILLENNIUMRA TEKINTETTEL (!!!), 1896. SZEPTEMBER 17-ÉN MEGTARTOTTÁK A HIVATALOS ÁTADÁST I. FERENC JÓZSEF osztrák császár (magyar király!), I. Károly román király és I. Sándor szerb király JELENLÉTÉBEN.

A korabeli magyar sajtó rendkívül kritikusan számolt be arról, hogy FERENC JÓZSEF MAGYARORSZÁG NEVÉT BESZÉDÉBEN NEM IS EMLÍTETTE, ÉS A DEKORÁCIÓBÓL IS HIÁNYZOTT A MAGYAR ZÁSZLÓ. (Nem baj, azért két hét múlva, 1896. október 4-én róla elnevezve és „megtisztelő jelenlétében” adták át a mai Szabadság híd elődjét, a Ferenc József-hidat. KÉT NAPPAL AZ ARADI VÉRTANÚK ÉVFORDULÓJA ELŐTT! Ekkor Bánffy Dezső, miniszterelnök Ferenc József belső embere, „személye körüli miniszter” volt. Korábban az Új Párt, a nemzeti radikálisok alapítója. Na, ennyi. vj)

A csatornamedrek mélyítése, a vízterelő kőgátak magasítása az ünnepségek után tovább folytatódott. 1898 VÉGÉRE VÉGEZTÉK EL AZ EREDETI TERVBEN MEGHATÁROZOTT MINDEN MUNKÁT, A MŰVET OKTÓBER 1-JÉN ADTÁK ÁT A FORGALOMNAK.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vaskapu-szoros

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük