FRIEDRICH NIETZSCHE

Friedrich Nietzsche (Röcken, 1844. október 15. – Weimar, 1900. augusztus 25.) német klasszika-filológus, egyetemi tanár, filozófus, (aforisztikus stílusban alkotó) költő, zeneszerző.

Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagy hatású, sok szerzőt, művészt megihletett.

Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára Kierkegaard és Schopenhauer mellett. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Különc zseniként került be a történelembe. Szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítási akarat, nyelvi mágia jellemzi munkásságát.

Nietzsche az emberfölötti embert hirdette, akit szembe állított a csordával, a tömeg emberekkel. Az emberfeletti ember (emberen túli ember) (az Übermensch) jellemzői: erős, bátor, derék, hatalmas, szabad, kíméletlen – és ritka. A csorda emberei gyengék, gyávák, szolgaiak, behódolók, szánakozók és nagyon sokan vannak.

Nietzsche harmadik periódusának másik lényeges tanítása az örök visszatérés (Ewige Wiederkunft) gondolata. Nietzsche maga saját legrejtettebb gondolataként tartotta számon, és a zarathustrai kinyilatkoztatás metaforikus színezete mellett csak a fennmaradt töredékekben foglalkozott vele tudományos megközelítéssel. A gondolat vagy tan fontos eleme az ún. kiválasztó jellege, amely arra hivatott, hogy az ember saját életét annak megfelelően élje le, hogy azt akárhányszor ugyanúgy képes legyen újraélni, ha lehetősége lenne rá.

Ugyancsak e periódus lényeges eleme a hatalom akarása (Wille zur Macht) eszméje. E tanítás szerint az egész világ nem más, mint hatalomra törő akarat, és minden egyes ember is egy-egy hatalomra törő akarat.

Az értékek átértékelésében a következőket írja: az ember nem hisz többet azokban az értékekben, amiket nem önmaga hozott létre. A Nyugat kétezer éves történelmében Isten egy világon felüli értékcentrumként adódott, ennek az volt a hátránya, hogy Isten akadály volt az ember szabadságának kiteljesedése előtt. A kérdés, hogy van-e külső referenciális értelem abban, amit a világnak nevezünk, ami a Nyugat történelmét alakította? Miben állt Isten hatalma a létező fölött? Az, hogy ő teremtette. Kétezer éven át ő sajátította ki a létezőt, őneki volt joga értelmezni. Garantálta, hogy az ő rendje működni fog, ő volt az a domináns erő, ami a világ értelmezésében mértékadó volt. Azonban ha Isten halott, akkor mit jelent embernek lenni? Ha kétezer évig mint teremtményt láttuk magunkat, akkor a temetés után hova menjünk haza? Annak a korszaknak vagyunk az elején, amikor egy bizonyos fajta ember, perspektíva, erő irányadóan kell, hogy hatalmat gyakoroljon a létező fölött, újradefiniálva a maga helyét a létező totalitásában. Isten halálával felkel a vágy, hogy újradefiniáljuk az ember-létet a létező totalitásával szemben.

Nietzsche és az ateizmus

Nietzschét egyes akadémikusok kivételével a legtöbben ateistának tartják. Nézetei a vallások iránt erősen kritikusak voltak, a 19. századi ateizmus egyik legfontosabb alakja és megnyilatkozásai (például ismert szállóigéje, hogy „Isten halott”) miatt az ateisták fontos jelképüknek tartják. Ő magát egyértelműen ateistának vallotta.

A hatalom akarása című művében – a 132. feljegyzésben – a következőket írja: „Mi, jó európaiak! Mi tüntet ki bennünket a hazák jó fiaival szemben? – Először is: ateisták és immoralisták vagyunk, ám jelenleg támogatjuk a csordaösztönök vallásait és moráljait: ezek ugyanis olyanfajta embert készítenek elő, aki egyszer okvetlenül a mi kezünkbe kerül, akinek mindenképpen a mi kezünkre lesz szüksége.”

Egy huszadik századi magyar filozófus, Mátrai László így értékelte: „Nietzsche jelentősége a filozófiai gondolkodás történetében teljesen nyílt kérdés. Egységes, módszeres állásfoglalást ebben a kérdésben hiába keresnénk. De az a tény, hogy napról napra mind sűrűbben találkozunk nietzschei elemekkel korunk gondolkodásában, arra kényszerít, hogy szemébe nézzünk e kérdésnek: mit jelent Nietzsche a mai filozófiának …? Nem háríthatjuk el magunktól a kérdést azzal a szokásos óvatossággal, hogy Nietzsche nem filozófus, hanem költő. Nem tehetjük, mert valakinek filozófiatörténeti jelentőségét nem gondolatainak formája, hanem hatékonysága dönti el … ”

 […]

ÉLETE

Németországban, a Lützen melletti Röckenben született, protestáns lelkészi családban 1844. október 15-én. Nietzsche ötéves korában édesapja meghalt. A család a haláleset után hamarosan Naumburgba költözött.

Az iskolában kitűnt képességeivel a többi gyerek közül – tízévesen zenét komponált és verseket írt –, ezért tanárai ingyen továbbtanulásra javasolták a híres schulpfortai intézetbe. 1858 októbere és 1864 szeptembere között járt gimnáziumba a Naumburg melletti Schulpfortában.

Átfogó klasszikus képzést kapott, és itt találkozott először Wagner zenéjével. Ezekben az években beletemetkezett az antik irodalomba és a romantikus költészetbe, és ekkortájt kezdett eltávolodni a kereszténységtől.

1864-ben beiratkozott a bonni egyetemre, és klasszika-filológiát, művészettörténetet és egyháztörténetet tanult. Később átiratkozott a lipcsei egyetemre, ahol a Theogniszról készült írásai felhívták rá tanárai figyelmét. Már tanulmányainak befejezése előtt, 1869-ben meghívták a bázeli egyetemre tanárnak.

Május 17-én látogatta meg először Wagneréket a Luzern melletti Tribschenben. A bázeli egyetemen május 28-án tartotta meg székfoglaló előadását Homérosz és a klasszika-filológia (Homer und die klassische Philologie) címmel. Ekkor kezdődött kapcsolata Jacob Burckhardttal.

Az élethez és művészetekhez való viszonya radikálisan megváltozott, miután elolvasta Schopenhauer fő művét, a Világ mint akarat és képzet-et, de Wagner zenéje is mély benyomást tett rá, sőt Wagnerhez baráti viszony is fűzte. Schopenhauer az addigi nyugati filozófiával ellentétben nem az észt állította a létezés középpontjába, hanem az akaratot, amely az észt csak mint puszta eszközt használja. Innen ered a nietzschei „hatalom akarása” motívum. […]

1870 márciusában kinevezték rendes professzornak. Augusztustól önkéntes betegápolóként részt vett a porosz–francia háborúban. Súlyosan megbetegedett. Októberben visszatért Bázelbe. Életre szóló barátságot kötött Franz Overbeck teológussal.

1872 februárja és márciusa között előadás-sorozatot tartott Művelődési intézményeink jövőjéről (Über die Zukunft unserer Bildungsanstalten) címmel, amely csak hátrahagyott írásaival jelent meg. Ebben az évben jelent meg A tragédia születése című munkája. Nietzsche szakított az addigi filológiával – a kor nem kis megdöbbenésére –, és új elképzelésekkel állt elő. Új elképzelése nem aratott sikert a kor filológusai közt, így Nietzsche filológiai pályafutása igen rövidre sikerült. Egyetemen meghirdetett óráira nem jelentkeznek diákok, egészségi állapota romlani kezdett.

1873-ban megírta első korszerűtlen elmélkedését: David Strauss, a hitvalló és író (Unzeitgemäße Betrachtung: David Strauß, der Bekenner und der Schriftsteller) – Hans-Joachim Köhler Wagner sugallatát mutatja ki a mű élesen támadó hangvétele és megírásának célja mögött –, majd 1874-ben a második korszerűtlen elmélkedést: A történelem hasznáról és káráról az élet számára (Vom Nutzen und Nachteil der Historie für das Leben). A filozófia a görögök tragikus korszakában (Die Philosophie im tragischen Zeitalter der Griechen) című töredék csak a hátrahagyott írásokkal jelent meg.

[…]Egészségi állapotára hivatkozva otthagyta az egyetemi katedrát, és ettől kezdve 1888-ig szüntelen vándorlásban élt Olaszország és Franciaország között.

1876 és 1878 között készült az Emberi, túlságosan is emberi című műve. Ebben a műben bontakozik ki először Nietzsche teljes szellemi személyisége: nem engedi magát visszatartani semmilyen előítélettől, semmilyen gondolati következménytől.

1878. január 3.: Wagner utolsó küldeménye Nietzschének, a Parsifal. Májusban Nietzsche elküldte Wagnernak az Emberi, túlságosan is emberi című művét, utolsó levelének kíséretében.

[…]

1883 februárjában Rapallóban megszületett az Imígyen szóla Zarathustra (Also sprach Zarathustra) első része, amelyet a nietzschei munkásság fő művének szoktak tekinteni.

1884 januárjában Nizzában elkészült a Zarathustra harmadik része, és még ebben az évben meg is jelent.

[…]

A Zarathustra megírása után betegsége egyre inkább kezdett eluralkodni rajta, egyre felfokozottabb izgalmi állapotban dolgozott a minden értékek átértékelésén.

Utolsó periódusában megjelent fontosabb munkái: Túl Jón és Rosszon (1886), A morál genealógiája (1887), A Wagner-ügy (1888), Bálványok alkonya (1889).

Összeomlása után jelent meg Az Antikrisztus és legvégül az Ecce Homo, amely önéletrajz jellegű.

1889. január elején Torinóban bekövetkezett Nietzsche szellemi összeomlása. Tébolyult leveleket és táviratokat címzett barátaihoz és idegenekhez egyaránt, amelyeket hol „Dionüszoszként”, hol a „Megfeszítettként” írt alá. Teljes szellemi összeomlása után édesanyja, majd anyja halála után húga gondozta 1900-ig, amikor Nietzschével – csaknem tizenkét év szellemi elborultság és fokozatos bénulás után – Weimarban végez a szifilisz késői stádiumaként fellépő agysorvadás.

Röckeni (ma Lützen része) sírját egy épülő szénbánya miatt akarták eldózerolni, úgy tűnik, ez a terv meghiúsult.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Nietzsche