POLÁNYI KÁROLY

Polányi Károly (született Pollacsek) (Bécs1886október 25. – PickeringOntario1964április 23.) magyar gazdaságtörténész, szociálfilozófus, társadalompolitikus.

Galilei Kör első elnöke volt (1908).  

Galilei Kör ateistaszabadgondolkodó egyetemi hallgatók egyesülete volt Budapesten 1908 és 1919 között. Céljai közé tartozott a szabad tudományos kutatás, gondolkodás védelme az egyetemeken, a társadalomtudományok művelése, a szegény hallgatók szociális segítése, az antialkoholizmus propagálása, a nagybirtok-ellenesség és általánosságban a „magyar társadalmi felfogás átgyúrása”. 1910 körül a leglátogatottabb, minden dogma ellen harcot hirdető szabadgondolkodó diákegyesület volt. Tevékenységét a teljes működése alatt mindvégig jellemezte a szabadgondolkodó alapvetés, vagyis az állam és egyház teljes szétválasztását követelő antiklerikális program.[5]Munkatársa a Szabadgondolat című polgári radikális irányzatú folyóiratnak (1911–1914), és szerkesztője 1918-ban. 1913-ban vették fel az Archimedes nevű budapesti szabadkőműves páholyba.

Tevékenyen részt vett az 1918-as őszirózsás forradalomban; a Magyarországi Tanácsköztársaság idején nagyrészt Bécsben tartózkodott, s ott is maradt mint a Der Österreichische Volkswirt külpolitikai szerkesztője. 1933-ban Angliába költözött, és az Oxfordi Egyetem meghívott előadója lett.

Mint Károlyi Mihály egyik leghívebb politikai barátja, részt vett a magyar emigráció antifasiszta (demokratikus) megmozdulásaiban. A II. világháború után Kanadában telepedett le, s a New York-i Columbia Egyetem közgazdaságtudományi tanszékének külső előadó professzora lett. Utolsó éveiben feleségével, Duczyńska Ilonával angol nyelvű antológiát állított össze a modern magyar irodalom alkotásaiból.

Családja

 

Öccse Polányi Mihály, felesége Duczyńska Ilona, unokahúga Eva Zeisel világhírű keramista volt. Unokatestvére volt Pór ÖdönSzabó Ervin és Seidler Ernő is.

Emlékezete

Magyarországon a Polányi Károly-díj, továbbá számos kutatóintézet és kutatóközpont viseli a nevét többek között Montrealban, Szöulban, Bécsben és Budapesten.[3]

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pol%C3%A1nyi_K%C3%A1roly

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük