MAGYAR LÁSZLÓ

Magyar László (Szombathely, 1818. november 13. – Ponto do Cuio, 1864. november 9.) földrajzi felfedező.

Magyar László munkásságának értékelése, térképészeti, földrajzi és kulturális-antropológiai elemzés alapján
(OTKA jelentés)

„A XIX. század térképein még nagyon sok fehér folt homályosította el az európai földrajzi gondolkodásban Afrikáról kialakított összképet. Számos tudományos expedíciót szerveztek különböző neves kutatóintézetek, hogy megfejtsék ezeknek a rejtélyes birodalmaknak a titkait.

Magyar László, amikor 1843-ban elhagyta otthonát, még nem tudós kíváncsiságtól hajtott magasztos céllal indult el. A hányattatott ifjúkori évek után, a világ tengereinek járásában látta megvalósulni álmait. Dél-Amerikában eltöltött évei során magasra jutott a tengerész pályán, de egy tengeri ütközetben argentin flotta-hadnagyként fogságba esett. Szabadulása után Rio de Janeiróba hajózott, hogy távol maradjon a hadieseményektől. Ekkor fogalmazódott meg benne az első tudományos igénnyel tervezett út gondolata. Ehhez azonban nem tudta megszerezni sem a hazai, sem a helyi tudományos körök támogatását.

Anyagi fedezet hiányában kénytelen volt más lehetőséget találni, melyben ismeretlen területek feltárásában vehetne részt. Így vetődött el a kalabári uralkodó szolgálatába, kinek támogatásával első kutatóútját tette a Kongó folyamon. Visszaérve a tengerparti Benguelába, rögtön tervezni kezdte a következő útját. Ekkorra már egyetlen célja volt: ismereteket szerezni és a tudománynak szolgálatot tenni azáltal, hogy tudósításait rendszerezi, térképekkel látja el és elküldi hazájába. Mindezt úgy, hogy eredményeivel saját hazájának hasznára váljék.

Bihéi szállásán berendezkedve kezdte meg belföldi utazásait. Az uralkodó felajánlotta neki leánya kezét, de azt nehezen fogadta el. Házassága a további kutatásaiban nagy előrelépést jelentett. A helyi társadalommal való évtizedes érintkezésben részese lehetett az ottani életnek, így még teljesebbek a szokásokról, nyelvekről, törzsekről szóló néprajzi leírásai és a más, európai utazó számára teljesen megközelíthetetlen területekről szóló geográfiai tudósításai.

Mindezekről igyekezett mindvégig tájékoztatni a Magyar Tudományos Akadémiát. Innen pénzbeli segítséggel azonban nem tudták támogatni, de az európai földrajztudomány számára folyamatosan küldött beszámolók hatására egyre többen fordultak eredményei felé. Petermann földrajzi közlönyeinek szinte mindegyik számában jelent meg róla szóló írás. Munkája elismeréseként a bécsi cs. k. földrajzi társaság is tagjának választotta. Persze kritikusai is akadtak jószerivel, akik földabroszainak és helyzet-meghatározásainak földrajzi pontatlanságait rótták fel. Ezek részben jogosak, de a korabeli, illetve a későbbi térképekkel egybevetve kiderül, hogy ezek a tévedések a műszerek hiányából adódtak és ezektől függetlenül kiválóan használhatók voltak a tartományokra vonatkozó forrásként.

Nehezen felfogható veszteség az egész földrajztudomány számára, hogy tervezett háromkötetes munkájából csak az első kötetet tudta teljes egészében és térképpel mellékelve megküldeni Hunfalvynak, aki azt kiadatta. A meglévő naplótöredékekből, feljegyzésekből, tudósításokból és térképekből fennmaradtak számos újdonsággal szolgáltak a fekete földrész fehér foltjainak eltüntetésében.

Tudományos igénnyel készített beszámolók Afrika belsejéből

Magyar László tizenhat éven keresztül élt Afrikában. Ez idő alatt négy jelentős, egymástól elkülöníthető utat tett. Sorrendben az első a Kongó folyó torkolatán való felhajózás volt 1848-ban. Ezt a folyószakaszt elsőként mutatta be a tudományos köröknek. Másik három útja a szárazföld belseje felé vezetett. Bihében való letelepedését követően 1850-ben indult el a nagy Kuanza folyam forrását felkutatni. Ebben az évben jutott el Yah-Quilembe is, ami utazásainak legészakibb pontját jelentette. Visszafelé való útján érintette Muata Jamvo birodalmának fővárosát, Kabebét, amiről őelőtte csak William Desborough Cooley és Joaquim Rodrigues Graças közölt leírást. Második nagy belföldi útjára 1852-ben indult. Ezen útja végén Linyántiban szándékozott találkozni David Livingstone misszionáriussal, de ez feltételezett pár napos „késés” miatt nem valósulhatott meg. Utolsó szárazföldi útját 1855-ben tette, amelynek során Lobálországot kereste fel. Innen küldött beszámolóját olvasta fel Hunfalvy János a Magyar Tudományos Akadémiában Magyar László székfoglaló előadásaként, akit távollétében az Akadémia levelező tagjává választott.[…]

Magyar László saját térképével kapcsolatban említi, hogy „a főbb pontoknak fekvését személyes tapasztalásom után astronomiai figyelések utján határoztam meg. … A hegységek irányát, de kivált a nagyobb folyók forrását, futását és torkolatát, kevés esetet kivéve, személyesen vizsgáltam meg s astronomiai figyelésekkel határoztam meg.” [11] Sajnos arra nem találni említést, hogy az astronomiai méréseket mely pontokra és milyen eszközzel, módszerrel végezte.

Az így előállott hibákkal együtt is nagy érdemekkel bír ez a térkép. A távolságmérésekben állandónak mondható hiba eredményeként az egyes földrajzi elemek egymáshoz viszonyított helyzete jól azonosítható a más térképeken szereplőkkel. Sok esetben azonban az ábrázolás jóval részletesebb, mint a máshol meglévő földabroszokon. A több mint 450 földrajzi nevet tartalmazó Dél-Afrika térképe újabb kori felfedezések által hozott leírásokkal egyezően ábrázolja a területet.

[…]

A leírások gazdagságát növeli, hogy amennyire természettudományos előképzettségéből telt, Magyar az ott élő népek szokásait, nyelveit, a látott természeti-, növény- és állatritkaságokat is igyekezett feljegyezni. Mindezt egyszemélyben, hazájától és a többi utazótól való teljes elszigeteltségben tette.

További utazásai során leírta a Moluva vagy Moropu és Lobál országokat, valamint a tudomány számára azokban az időkben szinte még teljesen ismeretlennek számító vidékeket, a Kunéne és Kubángo folyók között elterülő tartományokat.

[…]

 Külön érdekesség, hogy mivel hiányában volt a korabeli európai utazók tudósításainak, csak utólag tudta meg, hogy leírásával milyen nagy tévedést sikerült tisztáznia, „melyben David Livingston délafrikai utazó keveredett a Moluva és Lobál országok geographi, nem különben e tartományokat öntöző, nagyobb rendű folyamok neve, léte és futások körül, melynek következtében még a legújabb földabroszok is hibásak maradtak;” [16] .

Ezekben az időkben a legkevésbé ismert területnek a Kunéne és Kubángo vagy Okavango folyók között kiterjedő vidék számított, amelyet Magyar László 1852-1853-ban járt be. A területről – a más európai utazóknál jóval korábban – készített leírásainak csak egy része maradt fenn naplótöredékek formájában. [17] Ebben a Kámba határait ” a déli szélesség 16° és 17°, a keleti hosszaság 18° 19° (Greenwich) fokjai” míg Oukanyamát „a déli szélesség 19° és 23°, a keleti hosszaság 21° és 26 (Greenwich) fokjai közt” [18] állapította meg.

Szintén ezen a tájékon járt Serpa Pinto is 1877 és 1878 között, aki útjáról részletesen be is számolt. [19] A portugál utazó számos helyen keresztezte Silva Porto nevű honfitársának útvonalát, aki 1841-1890 között járta Közép-Afrika ismeretlen területeit. Őt minden bizonnyal ismerte Magyar László, sőt esetleges találkozásuk sem kizárt, bár erről írásos feljegyzés nem került elő. Tudósításaikban a szokásosnak mondható időbeli változásoktól eltekintve egymást megerősítő leírásokat adtak. Meglepő módon sok esetben még a későbbi felfedezőutak által […]

A bihéi tartózkodásának kilenc éve alatt beutazott kevéssé ismert országokat Magyar László mind leírta, és tervében állt a tudósításokat térképekkel kiegészítve hazájába elküldeni, hogy a tudós világot tájékoztathassa.
[…]

Magyar László nem fogadta el sem a portugál, sem az angol támogatást. Mindvégig hazájától remélte ügyének felkarolását, ami túl sokat késett. Az Akadémia csak 1868. október 5-én felolvasott leiratokból tudta meg, hogy Magyar László 1864. november 9-én Ponto do Cuióban meghalt.

A hagyatéki anyag máig tisztázatlan körülmények között elégett. Így az Akadémia által remélt második és harmadik kötet és ezzel együtt sok hasznos feljegyzés naplótöredék és térképvázlat vált minden bizonnyal a lángok martalékává. A sajnálatos balesetben semmivé lett értékes anyagokra csak a hagyatéki leltárban találhatók valószínűsíthető utalások. [23] Az is csak az írásaiból derül ki, hogy csupán hőmérője és légsúlymérője volt, melyekkel „rendes meteorologiai naplót” [24] vezetett, illetve a barométerrel magassági méréseket végzett, de ezekre a műszerekre utaló feljegyzés a hagyatéki anyagban nem szerepel.

Beszámolói Hunfalvy János közreműködésével kerültek August Petermannhoz és Rónay Jácinthoz, akiken keresztül az afrikai felfedezésekkel foglalkozó tudósok értesülhettek Magyar eredményeiről. Kutatásaihoz a portugál hatóságok több alkalommal is támogatást ígértek. Ennek, illetve a londoni Királyi Földrajzi Társaság segítségének elfogadására buzdította a magyar Akadémia, mert tényleges anyagi pártfogást otthonról az akadémiai pénztár állapota miatt nem lehetett várni. Magyar László az egész tudomány számára remélte átadni eredményeit, de csak a magyar körökön keresztül, hogy ezzel szeretett hazája hírét növelje. Ez csak részben történt meg, de talán mind a mai napig akad tudományos életének olyan része, mely méltatásra tarthat számot.”https://www.google.com/url?sa=i&url=http%3A%2F%2Flazarus.elte.hu%2Fhun%2Fdigkonyv%2Fnemerkenyi%2Fmagyar1.htm