Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) a magyar felvilágosodáskori irodalom egyik legjelentősebb költője.
Tanárai a jövő tudósaként emlegették, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is nevezték. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai között lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkodását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Bár jelentőségét éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte fel, de a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét.
Élete
Apja Csokonai Vitéz József (1747–1786) borbély és seborvos, anyja Diószegi Sára (1755–1810) volt, Diószegi Mihály szűcsmester lánya, a magyar irodalom iránt érdeklődő asszony, aki Gyöngyösi István eposzaiból néhány részletet kívülről is megtanult. Férje 1786. február 20-án bekövetkezett halála után árva gyermekeinek ellátására kosztos diákokat vállalt.
A költő apja a győri származású borbély és kirurgus (sebész, céhmester – akkoriban ez még nem számított orvosi foglalkozásnak), református lelkész fia. Szegény mesterlegényként érkezett 1769-ben Debrecenbe, de hamarosan a város tekintélyes polgára, vagyonos ember, céhbeli elöljáró lett. Azonban halála után a családja elszegényedett.
Csokonai a Debreceni Református Kollégiumban tanult, ahol az alsóbb osztályok elvégzése után továbbléphetett. Tanára volt Budai Ferenc és Budai Ézsaiás, a költészeti osztályban Háló Kováts József, az Aeneis fordítója; 1786-ban Fodor Gerzson oktatta a felsőbb szónoki, s metafizikai osztályban. 1788-ban, a gimnázium elvégzése után, április 18-án az akadémiai tanfolyamot kezdte el, és Milesz Józseftől hallgatta az alkalmazott mértant, természettant és bölcseletet; a teológiai szakon Ormós András oktatta, a héber és arab nyelvet és az Ó- és Újszövetségi Biblia-magyarázatot Sebestyén Istvántól, az ágazati, erkölcsi és lelkipásztori hittudományt az egyháztörténettel Szilágyi Gábortól hallgatta.
Mindnyájuk közül a Budaiak, akik a hazai történelmet adták elő, és Sinay Miklós, akitől az általános világtörténelmet és régi irodalmat hallgatta, voltak rá legnagyobb hatással. Nem lépett be egyetlen szabadkőműves páholyba sem. Tanulótársai közül kis kört alakított ki maga körül, hogy egymással az újabb irodalmat megismertessék; mindegyikük más-más nyelv tanulását vállalta el, ő az olaszt választotta. Gyenge szervezete mellett is éjjel-nappal olvasott, tanult és kisebb-nagyobb költeményeket szerzett. A Békaegérharcot már 18 éves korában írta, Homérosz után ugyan, de az akkori politikai viszonyokra alkalmazta.
1793-ban Kazinczy Ferenc már barátai között említi.
1793-ra datálható Mozart Varázsfuvolájának (Boszorkánysíp címen) nyers prózai fordítása, s bár egész életén végigkíséri a feladat, véglegesen sosem készült el vele. 1794 tavaszán nyilvános tanítónak választották, ekkor már a görög, latin, olasz és magyar költészetben is járatos volt.
A következő iskolai téli félévben (1794. december 6.) a gimnázium ítélőszéke azzal vádolta őt, hogy az istentiszteletről elmaradozik, „társait magához híván az időt borozással és pipázással vesztegeti”; ezért azzal fenyegették, hogyha többször ilyen előfordul, tanítói hivatalától megfosztják. E vádakat a tárgyalás igazolta; Csokonait dorgálással büntették, és az érdemsorozatban hátravetették. Makacs természete miatt újra megsértette a kollégium rendjét,s néhány nap múlva ismét az iskolaszék elé idézték, vádolva azzal is, hogy az előadásokat nem tartja meg, a tanulók erkölcseit rontja, és egyes tanárait személyükben is megsértette.
A tanítóságtól ekkor elmozdították, az elöljáróság Kiskunhalasra és Kecskemétre küldte, de Csokonai a főváros közelségétől elragadtatva, nem tért vissza kollégiumába, hanem Dugonics Andrást látogatta meg Pesten. Ezután elöljáróinak elnézését és engedélyét elnyerve, visszatért Debrecenbe, de túláradó önbecsüléséből származott összetűzései, s a fegyelmezetlenségei miatt 1795 júniusában újabb pert zúdítottak nyakába. A húsvéti kiküldetésben elkövetett néhány szabálytalanságért, s miután 1795. június 15-én a nagyteremben az esteli imádság után indulatos beszédben búcsúzott el társaitól, elhagyta a kollégiumot, melynek törvényszéke ekkor bizonyítvány nélkül való elbocsátásra ítélte.
Sárospatakon
Az 1795–96. tanévet a sárospataki kollégiumban töltötte, de itt Kövy Sándor sem volt képes vele a jogtudományt megkedveltetni, úgyhogy rendszertelenül látogatta az előadásokat. A költészet régi szeretete kötötte egészen le. Tanulságos és kedvderítő társasága a lelkes ifjúság központjává tették. Sárospatakot a közvizsgálat előtt hagyta el, és a német nyelv tanulása céljából Lőcsére igyekezett; azonban szeptember 3-án már Bicskén volt Fejér vármegyében, ahol utóbb is gyakran tartózkodott Kovács Sámuel iskolarektornál.
Pozsonyban és Komáromban
Az országgyűlés megnyíltával Pozsonyba ment, ahol hevesen részt vett a franciák elleni elkeseredésben, és 1796. november 1-jével kezdődően kiadta a Diétai Magyar Múzsa című lapot, mely keddenként, utóbb kétszer hetenként az országgyűlés bevégeztéig tizenegy számban jelent meg. Weber könyvnyomtató nem volt rábírható munkái további kiadására, ezért elhagyta az év végén Pozsonyt. (Mivel adósságba keveredett, Széchenyi Ferenc mentette meg az adósok börtönétől. VJ)
Komáromba utazott, ahol 1797. április 26-án tartotta a megye a felkelőgyűlését; itt írta a felkelésre buzdító verseit, és ez év nyarán itt ismerkedett meg Fábián Juliánna költőnő által Vajda Pál komáromi kereskedőnek Julianna nevű leányával, aki iránt ifjúsága egész hevével szerelemre gyúlt; ekkor születtek nagyrészt Lillát dicsőítő dalai, szerelemvalló levele, melyben Lillát (Vajda Juliannát) nyilatkozásra kéri, október 21. felelete a Lilla kedvező válaszára. E boldog élet kilenc hónapig tartott, mint Csokonai búcsúzó levelében maga mondja, amikor a kilátás nélküli viszony Lillának férjhez adásával megszakadt. (Első férje, Lévai István 1840. június 1-jén hunyt el, életének 76. évében. „Lilla áldott hamvainak”, aki 1855. február 15-én meghalt és 78 évet élt, második férje Végh Mihály hetényi református esperes emelt emléket.)
Somogyi tartózkodása
Komáromi viszonya idején, úgy látszik, többnyire Kovács Sámuel barátjánál Bicskén tartózkodott, ahonnan gyakran ellátogatott Komáromba is, amely várost 1798 márciusának végén hagyta el. Azután Keszthelyre ment, felkereste Kiss Bálintot, egykori tanulótársát, akkori csökölyi segédlelkészt, majd átrándult barátjához Szokolay Dániel somogyi esküdthöz Hedrehelyre; onnan Kaposvárra ment, s visszatértében Nagybajomban Pálóczi Horváth Ádámot, a Hunniás íróját kereste fel, aki bemutatta a költőt sógorának, Sárközy Istvánnak, Somogy vármegye alispánjának és a csurgói gimnázium segédgondnokának, aki Kazinczyval levelezett. (Csokonai Keszthelyen jelentkezett Festetics György gróf Georgicon nevű mintagazdaságába gazdatisztnek, de festetics elutasította. Abban, hogy Csurgón taníthatott, Festeticsnek, a gimnázium alapítójának is része volt. Az egyik színdarabjának előadásakor Festetics is ott volt, mikor Csokonai diákjaival elénekeltette a magyarok titkos himnuszát, a Rákóczi-nótát. VJ)
Sárközy magánál marasztalta a költőt, aki június végétől 1799 májusának végéig ott tartózkodott; itt érte a kitüntetés, hogy az Erdélyi Nyelvművelő Társaság a tagjai közé választotta, amit 1798. augusztus 4-én kelt levelében köszönt meg. Ezalatt a csurgói gimnáziumnál egy segédtanári állás volt betöltendő, s azt Sárközy közbenjárására Csokonai nyerte el. 1799. június 2-án a költő értesítette Sárközyt, hogy a tanítást egy hete elkezdte, s tanításával a hazát és tudományt akarja szolgálni. Már ekkor értette a görög, latin, német, francia és olasz nyelvet, utóbbival már korábban foglalkozott, és a Metastasióból sokat fordított; de mégis mindenek fölött lelkesítette a magyar nyelv; már korán levelezésben állott Kazinczyval, Földi Jánossal, Pálóczi Horváth Ádámmal és másokkal. Az 1798–99. tanévben a felső osztályokat tanította, és növendékei számára „A magyar versirásról közönségesen” s „Magyar költészettan” című munkákat írta. 1799 augusztusának közepe táján előadatta tanítványaival a „Pofók vagy Cultura” és szeptember 24-én a Karnyóné című vígjátékait. Azonban itt sem tartotta meg szigorúan a tanórákat, és a tanév alatt megfordult Bajomban, Korpádon és Csökölyön.
1799 telén hagyta el Csurgót, és 1800. májusban Somogyot. Útját Szigetvárnak vette, ahol pár napig időzött Festetics Lajos grófnál; egyúttal megnézte a várromot, Zrínyiék hőstettének helyét; majd átkelt a Dunán és a Bácskán át Kecskemét felé tartott; Karcagon hosszabb ideig megpihenve, érkezett végre Debrecenbe, édesanyjához.
Újra Debrecenben
Otthon elvonultan, s kizárólag az irodalomnak élt, de innen is kirándult néha a barátaihoz. 1801-ben Sárospatakon volt Rozgonyinál, július 13-án Regmecen a két héttel előbb kiszabadult Kazinczynál, ismét pataki közvizsgán, Hangácson és Igaron, ahol augusztusig munkáinak letisztázásával foglalkozott, aminek végeztével felment Pestre, hogy a cenzúrán keresztülvigye, és kinyomassa őket. A téli évszakra Debrecenbe ment, ahol csak pár hetet töltött, mire munkái érdekében újra Pestre utazott. Komáromban is tartózkodott, 1802 februárjában. Folyamodott a Magyar Hírmondó szerkesztőségéért, majd írnokságért a Széchényi Könyvtárnál; de hiába.
Fizikai gyöngélkedése hazatérésre kényszerítette, s a nagyváradi fürdőket kereste fel, ahol ugyanakkor Kazinczy is időzött. Innen hazatért, de kevéssel azután, június 11-én a nagy debreceni tűzvészben lakóháza is elpusztult.
1804. április 10-én indult Nagyváradra Rhédei Lajosné temetésére. Ott megfázott és súlyos tüdőgyulladást kapott, amit akkoriban még nem tudtak kezelni. E temetésre lázas sietséggel készített és személyesen szavalt búcsúztató verseivel (A lélek halhatatlansága) aratta utolsó költői diadalát. Április 22-én hazautazott. Betegsége mindinkább rosszra fordult, majd 1805. január 28-án elhunyt; éppen amikor verses munkáinak kiadása már szépen megindult.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csokonai_Vit%C3%A9z_Mih%C3%A1ly
Be First to Comment