Lator László (Tiszasásvár, Csehszlovákia, 1927. november 19. – Ispánk, 2023. július 17.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Édesapja a műszaki egyetemen végzett, az első világháború kitörésekor már csak a zárószigorlata hiányzott. Beregszászi gimnazistaként leventeként hadifogságba került, a breszt-litovszki hadifogolytáborból szabadulva 1945 karácsonyán talált családjára Makón. Érettségijét már ott szerezte. 1947–1951 között magyar–német szakon végez a Pázmány Péter Tudományegyetemen Budapesten, egy ideig Eötvös-kollégistaként, ahonnét 21 évesen Pándi Pál és Falus Róbert miatt kirúgták. 1950–1955 között a körmendi Kölcsey Gimnázium tanára. 1955-től az Európa Kiadó lektora, később főszerkesztője.
Versekkel a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentkezik először. A Kárpátaljai Kör elnöke, 1992-től alapító tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Szerkesztőként vagy szereplőként rendszeresen megjelenik a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. 1991-ben Mészöly Dezsővel, Gyurkovics Tiborral és Lukácsy Sándorral elindították a Lyukasóra című műsort, amelyben szellemes játék segítségével ismertették meg a magyar irodalom elfeledett kincseit a közönséggel. Hosszú időn át szerkeszti az Unikornis Kiadó sorozatát, A magyar költészet kincsestárát. A Holmi 1989-es alapításától fogva a folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
Bár már az 1940-es évek második felében elkészül és megjelenésre vár egy kötete, első verseskönyve, a Sárangyal csak 1969-ben jelenik meg. Addig főleg műfordítóként van jelen a magyar irodalmi életben. Köteteket fordít Alekszandr Blok, Lermontov, Paul Celan verseiből, válogatott műfordításait Kalandok, szenvedélyek címen adják ki. Számos antológiát szerkeszt, köztük a Gyönyörök sötét kútjait a világ- és a magyar irodalom erotikus verseiből. Összes versei 1997-ben jelennek meg.
Lator költészetét első pillantásra megkülönbözteti a kortárs magyar lírában szűkszavúsága és a kötött formákhoz való ragaszkodása. Domokos Mátyás azt írja erről a lírai hajlamról és törekvésről: „a Létezés egyetlen ősképletét akarja fölírni a halál fekete táblájára”. Ma már méltán elismert költő, de az 1960-as évek végén még fölfedezésszerűen hangoznak a pályatárs Fodor András szavai: „a feleslegéből alkotó művész vállalt puritanizmusáról, szikár biztonságáról”, hangzás és jelentés, ritmus és dikció, kép és gondolat tökéletes egybeolvadásáról, és arról, hogy verseiben a kifejezés „szinte szeizmográf-érzékenységgel követi a mondandó impulzusát”.
A hetvenes évektől a kilencvenes évekig hétfő esténként népszerű és nagy hatású műfordítási szemináriumot (valójában költői mesterkurzust) vezetett az ELTE bölcsészkarán. Tanítványai közé tartozott többek közt N. Kiss Zsuzsa, Ferencz Győző, Imre Flóra, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Bódis Kriszta, Imreh András, Vörös István, Lackfi János, Kemény István, Kun Árpád, Kőrizs Imre, Papp Gábor Zsigmond, Payer Imre, Szabó Szilárd, Vadász Géza, Bartis Attila, Babarczy Eszter, Szlukovényi Katalin, Zsávolya Zoltán és Kappanyos András.
1955–1995 között Pór Judit műfordító házastársa, egy fiuk született. Élettársa Kárpáti Éva festőművész. Feleségével együtt szabadideje jelentős részét Ispánkon töltötte, ahol telket és házat vettek. Autodidakta gombászként szenvedélyesen érdeklődött a gombák iránt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lator_L%C3%A1szl%C3%B3
Be First to Comment