„Kégl Sándor katolikus földesúri család sarjaként 1862. dec.1-én született 4 a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez tartozó, a mai Kiskunlacháza és Bugyi közt fekvő Szúnyog (Szunyogh) pusztán. Öt gyermek közül másodikként látta meg a napvilágot.
Iskolái
Gimnáziumi tanulmányait kevés kivétellel magántanulóként végezte, nagyhírű budapesti gimnáziumokban. Az érettségi vizsgát a Markó utcai Áll. Főgimnáziumban tette le 1881-ben.
A könyvek gyűjtése iránti hajlama már a gimnázium alsóbb osztályaiban megmutatkozott, s az érettségi alatt már a nevesebb német, angol, francia és olasz írók munkái megvoltak saját könyvtárában. Nem véletlen, hogy érettségijekor a gimnázium irodalomtanára megállapította, hogy az ő működése alatt hasonló készültségű tanuló irodalomból nem felelt, hiszen ő már akkor kellő precizitással eredetiből fordította a német, francia, angol és olasz híres írók munkáit.
Az érettségi vizsga letétele után négy éven keresztül idegen nyelvek tanulásával foglalkozott. Ez idő alatt tanult meg orosz, holland, dán, svéd, spanyol és portugál nyelveken. Majd érdeklődése a keleti nyelvek felé fordult, Rückert műfordításainak és Vámbéry műveinek hatására arab, perzsa és török nyelvek tanulásához fogott. Keleti nyelvismereteinek tökéletesítése céljából 1884-ben illetve más források szerint 1885-ben a budapesti egyetemre iratkozott be, ahol szellemi irányítói Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác és Hatala Péter voltak.
1889. május 20-án tett bölcsészdoktori szigorlatot summa cum laude eredménnyel. Értekezése egy 14. századi egyiptomi szerző, Damírí leghíresebb művének (Az állatok élete) tartalmi elemzése. Vizsgájának főtárgya a sémi nyelvek voltak, amelyekből Hatala Péter kérdezte, melléktárgyai a török-tatár nyelv és a perzsa nyelv és irodalom voltak, s ezekből Vámbéry Ármin vizsgáztatta.
Tanulmányút és tudományos pályája kezdete
Egyetemi diplomájának megszerzése után, Vámbéry biztatására 1889. október 1-én, tanulmányút céljából Teheránba utazott, hogy gyakorlati perzsa nyelvtudását elmélyítse, s ezzel készüljön fel az általa választott tanári pályára. Teheránból hazatérve egymás után jelentek meg a nagyközönségnek szóló, ugyanakkor elmélyült ismeretekről és pompás megfigyelésekről tanúskodó cikkei az Egyetértés, a Magyar Salon és a Vasárnapi Ujság hasábjain. Ezzel egy időben kezdett el dolgozni egyik legjelentősebb tudományos művén (Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből), amelynek rövidített változata az egyik legrangosabb német folyóiratban is megjelent (Zur Geschichte der persischen Litteratur des 19. Jahrhunderts. ZDMG 47 (1893) 130-142). Az 1890-es évek első felében rendkívül termékeny volt, cikkei jelentek meg magyarországi és külföldi folyóiratokban, valamint ekkor kezdte el írni a Pallas Nagylexikonban 1893-1897 között megjelent szócikkeit.
Az egyetemi oktató
Az 1893-1894-es tanévben magántanár lett perzsa nyelv és irodalomból a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetemen. E törekvésében Vámbéry Ármin támogatta.
Az 1907-1908-as tanévben címzetes nyilvános, rendkívüli tanárrá nevezték ki. Kégl egyetemi pályafutásának alakulásában valószínűleg nagy szerepet játszott az a tény, hogy a történelmi események (világháború, proletárdiktatúra) hátrányosan érintették az egyetemi oktatást is. Mindezek ellenére az orientalisztika helyzetének javítására irányuló próbálkozások ezekben az években is folytatódtak, s az ekkor készült iratokban Kégl Sándort mindig a magyar iranisztika egyetlen igazi képviselőjeként találjuk megemlítve. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben az időszakban – mint ahogy azt Goldziher Ignác előterjesztésében olvashatjuk – összesen hét tudós rendelkezett orientalisztikában habilitációval, vagyis Kégl a Repiczky Jánost, valamint a rövid ideig tanító Dallos Gyulát követő első nagy generáció tagja volt.
Kégl Sándor nevével az egyetem tanrendjeiben 1896-tól kezdve egészen haláláig, 1920-ig találkozunk. Ahogy testvére fogalmaz, mindvégig titulo sine vitulo oktatott, azaz fáradozásáért honoráriumot nem kapott, de „kötelességét mindig lelkiismeretesen teljesítette, … tanítványai szerették, ragaszkodtak hozzá.” Ez a jó kapcsolat világlik ki abból a néhány fennmaradt levélből, amelyek egykori tanítványai tollából származnak, és ez a szeretetteljes légkör árad abból az egyetlen fennmaradt fényképből, amely őt tanítványai körében ábrázolja.
A mindvégig oktatott perzsa nyelvtanon kívül rendszeresen tartott szövegolvasásokat a perzsa irodalom legjelentősebb alkotásaiból, mint pl. Háfiz és Omar Hajjám költeményei, Szádi Busztánja, Firdauszi Sáhnáméja stb. 1900-1906 között indológiai órákat is tartott, illetve egy összehasonlító kurzust a perzsa és szanszkrit eposzi költészetről.
Nemcsak odaadó tanára volt az egyetemnek, de hálás diákja is nagy mestereinek. Mint Goldziher Ignác tanítványai közül „korra, állásra, tudományos tekintélyre az első”, oroszlánrészt vállalt egykori tanára hatvanadik születésnapjára rendezett ünnepség megszervezésében, valamint az ott átadott emlékkönyv létrejöttében.
Akadémiai tagság
Kégl Sándort az Akadémia 1906. évi Nagygyűlésén választották meg az I. Osztály levelező tagjává az A alosztályban, ahova az alapvetően filológiai stúdiumnak tartott orientalisztika tartozott. Ezt az eseményt régóta várták tudós barátai, akik 1899-től évente ajánlották az Akadémia tagjai közé való választását. Első és legkitartóbb támogatója egykori mestere Vámbéry Ármin, az Akadémia tiszteleti tagja volt, aki öt egymást követő évben terjesztette fel, a következő indoklással, amelyet mindig kiegészített Kégl jelentősebb publikációinak felsorolásával: „Alulírt dr. Kégl Sándor urat, ki évek óta a perzsa nyelvet és irodalmat sajátos tanulmányai tárgyává tette, s ki e téren előnyösen működik, levelező tagnak ajánlom”. Vámbéry jelölései azonban ezekben az években nem vezettek eredményre. Mindezen előzmények után Vámbéry Ármin és Kúnos Ignác közösen megfogalmazott, teljes irodalmi munkásságát felsorakoztató 1906. január 20-án kelt ajánlása hozza meg számára az akadémiai tagságot. A két tudós kiemelte, hogy „Kégl mind képességénél, mind kitartó és lankadatlan szorgalmánál fogva, mindenképpen rászolgált arra, hogy Akadémiánk őt végre is tagjai közé sorozza. A perzsa nyelvnek és irodalomnak a mi tudományos életünkben ő úgyszólván az egyedüli művelője és dolgozatai… tudományos értékűek. …Kégl Sándor a perzsán kívül szanszkrit és hindu nyelvi és irodalmi tanulmányokkal is foglalkozik és csak további lelkes ösztönzőül fog neki szolgálni, ha Akadémiánk tagjai közé fogja őt fogadni.”
Kégl Sándor 1906. december 3-án olvasta fel Dselâl ed-Dîn Rûmî négysoros versei c. székfoglaló értekezését, s ezzel egy időben elrendelték tagsági oklevelének kiadását.
Akadémiai tevékenység
Jóllehet akadémiai tagságát több éves hiábavaló próbálkozás előzte meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy már jóval megválasztása előtt ne tartott volna felolvasásokat az I. Osztály ülésein, mint vendég. Első akadémiai szereplése Vámbéry Ármin közbenjárására valósult meg, aki feltehetőleg az I. Osztály akkori elnökének, vagy titkárának Hunfalvy Pálnak, illetve Gyulai Pálnak 1890. december 2-án kelt levelében ajánlja figyelmébe egykori tanítványának új forrásokon alapuló dolgozatát. Ezek a tanulmányai természetesen meg is jelentek az akadémiai Értekezések köteteiben. Első engedélyét 1891-ben kapta. A szokásoknak megfelelően a dolgozatot bírálatra adták Goldziher Ignácnak. Ez sajnos nem maradt fenn, de Goldziher megjegyzéseit Kégl örömmel használta fel a végleges változatban. Ezt más előadások is követték, 1902. március 20-án például, egy meleg hangú levélben arról értesíti őt Heinrich Gusztáv (az I. Osztály elnöke 1901-1905), hogy „az összes ülés engedelméből” ő olvashatja fel értekezését április 7-én.
Az 1900-tól három évenként tartandó előadásokkal a keletkutatás új fórumát teremtette meg Duka Tivadar 2.000 korona alaptőkével létrehozott Kőrösi Csoma Sándor alapítványa. 1909-ben gróf Teleki Pál rövid felszólalása mellett Kégl Sándor tartott az ázsiai kultúra körébe tartozó tudományos előadást Hindusztáni tanulmányok címmel.
Széleskörű keleti nyelvtudása szinte predesztinálta arra, hogy taggá választása után jelentős szerepet vállaljon az Akadémia könyvtárának gyűjteményébe tartozó keleti kéziratok katalogizálásában. Az Akadémiai Értesítő 1907-1909-es köteteiben e jelentős tevékenységéről megjelent hírek mellett fennmaradt néhány levél is, amelyek azt bizonyítják, hogy szakértelmére égető szüksége volt az Akadémia könyvtárának.
Szakmai kapcsolatai, levelezése
Nemcsak az Akadémia által felállított bizottságok fogadták őt szívesen tagjaik sorába, hanem más szakmai testületek is, mint pl. a Török Társaság, vagy a Magyar Keleti Kulturközpont.
Jóllehet a magyar tudományos fórumokon előadóként is folyamatosan jelen volt, a nemzetközi tudományos életben már nem vett részt, ahogy idegen nyelven is csak néhány publikációja jelent meg, s azok is elsősorban az 1890-es években. Ugyanakkor 1902-ben saját költségén részt vett a Hamburgban rendezett 13. nemzetközi orientalista kongresszuson, ahol többek között megismerkedett Paul Horn (1863-1908) német iranistával, akivel annak haláláig rendszeresen levelezett. Erre vonatkozó információval csak öccse visszaemlékezése szolgál, mivel Kégl Sándor levelezése csak töredékes formában maradt fenn.
A polihisztor
Kégl Sándor nemcsak az egyetemen, az Akadémián, illetve a keletkutatók körében örvendett ismertségnek és elismertségnek. A különféle keleti kultúrákban és nyelvekben való jártassága és véleményének megbízhatósága sokakat indított arra, hogy akár hivatalosan, akár magánemberként hozzá forduljanak szaktanácsért.
Ezek közé tartozott például Hampel József, a Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, Kassai Vidor, a Népszínház egykori híres művésze, és sokan mások, akik egy-egy etimológiai kérdés megoldását várták tőle.
Publikációinak jelentős része nem keleti témájú volt. Ezeken belül kiemelkednek angol irodalommal foglalkozó írásai, amelyeket a korabeli és a mai tudomány is számon tart.
Irodalmi működésének jelentős területét képezik azok a recenziók, amelyek kezdetben (1891-1893 között) a Budapesti Szemle, majd 1895-1911 között az Egyetemes Philológiai Közlöny hasábjain jelentek meg. Ezekben elsősorban az érdeklődési körébe tartozó frissen megjelent, többnyire általa azonnal beszerzett, keleti irodalommal, nyelvtudománnyal foglalkozó műveket ismertette. Tekintettel arra, hogy e tudós szinte az összes európai nyelven könnyedén olvasott, áttekintéssel rendelkezett a korabeli orientalisztikáról, bármely országban, bármely nyelven művelték is azt.
Öccsének, Jánosnak visszaemlékezése szerint „hivatalos kötelességeit a legnagyobb pontossággal teljesítette, s hogy eme kötelességeit tanári állásának megfelelően töltse be, az önképzésre nagy gondot fordított.”
Élete végén hadifoglyoktól a csuvas és mordvin nyelv tanulásába kezdett, s tőlük több népies elbeszélést is feljegyzett.
Halála
Kégl Sándort 1920. december 28-áról 29-ére virradóra súlyosan beteg öccse ágya mellett virrasztva lelte a halál. Távozása nagy űrt hagyott maga után. Az egyetemen végképp összeomlottak azok a próbálkozások, amelyek egy önálló iranisztikai tanszék megvalósítására irányultak. Önálló szakként, iranisztikai tanulmányok csak sokkal később, 1958-ban indultak az ELTE Bölcsészettudományi Karán újjáalakult Általános Nyelvészeti Tanszék keretein belül.
Hirtelen halála miatt tudományos értekezést a csuvas, illetve mordvin nyelvről és folklórról sem írhatott, mint ahogy nagyon sok téma befejezetlen maradt az életműben.
Temetésére december 31-én került sor a peregi temetőben. Az Akadémia, mivel későn kapott értesítést, csak táviratilag tudta kifejezni részvétét. Az I. Osztály Goldziher Ignácot kérte fel az emlékbeszéd megtartására, de erre az ő 1921-ben bekövetkezett halála miatt nem került sor.
A szakmát ért veszteséget meleg hangú nekrológjában foglalja össze Nagy Gyula, aki így ír: „Kégl egy született perzsa szeretetével szerette s egy született perzsa ismereteivel művelte a perzsa irodalmat”.
Be First to Comment