AZ EU ZÁSZLÓ SZÜLETÉSE

Az európai zászló  kék  háttéren tizenkét ötágú aranysárga  színű[2] csillag alkotta körből áll. A zászló hossza a magasságának másfélszerese. A csillagok az európai népek közötti egység, szolidaritás és harmónia eszményét jelképezik. Az Európai Unió hivatalos kiadványában nem szabványokra, hanem kereskedelmi meghatározásra (Pantone) épülő módon azonosítja az embléma két színét, a kék a Reflex Blue, a sárga: a Process Yellow. Az emblémát bármely természetes vagy jogi személy használhatja meghatározott felhasználási feltételek mellett.

A kezdetektől fogva arra volt szánva a zászló, hogy az európai integrációra törekvő helyi szervezetek is használják majd. 1986. május 26-án az Európai Gazdasági Közösség is elfogadta a zászlót. Első alkalommal az Európai Közösség brüsszeli székháza előtt, 1986. május 29-én vonták fel az árbócra. Később az 1990-es években a maastrichti szerződéssel megalakuló Európai Unió is elfogadta a szimbólumot. Ettől kezdve a zászló használatát az Európa Tanács és az Európai Unió közösen szabályozza. A szimbólum megjelenik az euró bankjegyek grafikáin is, a csillagok külön az érméken is szerepelnek. Habár a zászlót leginkább az Európai Unióval hozzák összefüggésbe eredetileg a létrehozója, az Európa Tanács használta. Napjainkban már Európa jelképének tartják. A zászlón szereplő 12 csillag száma változatlan, mivel ez a szám a tökéletesség és az egység szimbóluma (tizenkét apostol, Jákob 12 fia, Hercules 12 feladata, 12 hónap).

A zászlót Paul Lévy alapötlete nyomán, Arsène Heitz strasbourgi művész tervezte, aki az akkori Európa Tanács munkatársa volt.[9][10][11][12] Az Európa Tanács a zászló tervét, Európa jelképeként, 1955. december 8-án Gerard Slevin írországi főheraldikus szakértő javaslatára fogadta el.

1953-ban az Európa Tanácsnak 15 tagja volt, ekkor felmerült, hogy a zászlót megváltoztatják, és minden tagot egy-egy csillag képvisel, a jövőben pedig nem változtatnak ezen. Ezt az NSZK ellenezte, mivel az egyik tag a vitatott jogállású Saar-vidék volt, és ha külön csillagot kap, az azt sugallta volna, hogy független állam. Franciaország ugyanerre az alapra helyezte ellenvetését a tizennégy csillagos zászló ellen, ami azt jelentette volna, hogy a Saar-vidék az akkori Nyugat-Németország része. A tizenhármat hagyományosan szerencsétlen számnak tekintették, ezenkívül az Egyesült Államok legkorábbi zászlóján is tizenhárom csillag volt.

A zászló elfogadásának 20. jubileuma alkalmából bélyegen is megjelent a szimbólum. 2015-ben a 30 éves Európai Uniót jelképező lobogó grafikájával díszített emlékérmet bocsátottak ki, az érmén 12 csillag látható, amelyek emberi alakokká változva jelképezik Európa újjászületését.

2017-ben az európai zászló eltávolítását követelte Jean-Luc Mélenchon francia baloldali politikus a francia nemzetgyűlésből, ellentmondást látva abban, hogy ha francia nemzetgyűlés nemzeti, akkor miért van egy nemzetek feletti zászló az üléstermében. 2019-ben Emmanuel Macron kormánya jóváhagyta azt az oktatási reformcsomagot, amely azt tartalmazta, hogy az Európai Unió zászlaját is ki kell tenni a francia lobogó mellé az iskolákban.

A 12 csillag szimbólum

 

1950. május 9-én Robert Schuman bejelentette egy „európai szövetség” létrehozásának tervét, amely megváltoztatta Európát és az egész világot. Az Európa Tanács 1950. augusztus 18-án először vitatta meg a már megépített Európa szimbólumának létrehozását. Strasbourgban szenvedélyes viták zajlottak, hogy létrehozzanak egy olyan szimbólumot, amely transznacionális, meghaladja a saját korát, és amelyben minden európai ember felismerheti magát. A tervezőknek kerülni kellett bármely nemzeti zászlóval, különösen a csillagokkal és csíkokkal való hasonlóságot. A zászló-vita öt évig tartott, mert 101 különböző minta volt, majd sok-sok vita után a tizenkét csillag szimbólumot fogadták el, mint minden politikai jelentéstől független számot. A zászló európai uniós jelképpé emelkedett.

1955. október 25-én az Európa Tanács a 88. ajánlás alapján úgy határozott, hogy jelképeként egy azúrkék emblémát fogad el.

  • Heraldikai leírás:
    • Azúrkék embléma, amelyen egy tizenkét elemből álló körben ötágú aranycsillagok vannak, amelyek pontjai nem érintkeznek.
  • Szimbolikus leírás:
    • A nyugati ég kék hátterén a csillagok körben ábrázolják Európa népeit, az egység szimbólumát. A tizenkét csillag változatlan száma, a tökéletesség és teljesség jelképe.

1985. június 28-29-én hagyta jóvá az Európa Tanács, az európai népek közötti ideális egység szimbólumaként az európai zászlót. Minden, eurózóna tagállam 2012. júniustól kezdve évente két emlékérmét verethet. Törvényes fizetőeszközként csak 2 eurós (€2) érmék használhatók és a kibocsátható érme darabszáma is korlátozott. Az érmén kötelező feltüntetnie körben az európai zászló motívumát, a tizenkét csillagot, a kibocsátás évét és az ország nevét.

A zászló használata Magyarországon

Az EU zászlajának használatáról az EU-csatlakozási törvény[51] 139. §-a rendelkezik. Eszerint minden középületre ki kell tűzni az EU-zászlót is, amelyen a magyar zászló lobog, kivéve a magyar parlamentet és a magyar állam vagy helyi önkormányzat által alapított közintézményeket, bár ez utóbbiakra az alapító előírhatja a zászló használatának kötelezettségét.

2013. február 15-ig a parlamenten is lobogott az EU-zászló, bár jogszabály ezt nem tette kötelezővé. Ezen a napon azonban Kövér László  ☹ házelnök úgy rendelkezett, hogy az EU-zászló helyére a nemzeti szolidaritás jeleként a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának plenáris ülése alkalmából a székelység egyik szimbóluma a székely zászló kerüljön. A képviselői irodaház homlokzatán az EU-zászló korábbi helyére jelenleg a magyar zászló van kitűzve, amely a magyar államot szimbolizálja.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_z%C3%A1szl%C3%B3

Beethoven:Örömóda,  Az Európai Unió himnusza, Flashmob, 2012.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük