MARADT

VASS JUDIT

MARADT

időm, gondom,

jutott kötelesség is bőven,

s idő, hogy rezzenetlen arccal

a bizonyosságon eltűnődjem.

Mert tétova leszel s nyugtalan,

egyszer csak átszakad a vétek

pókhálója és nekizúg

a cella-szűk térnek.
Se ajtó, se ablak, csak tompa döbbenet.

Segítenék, de nem lehet.

És újra körbejárlak:

se ajtó, se ablak, se hajszálrepedések.

Csak Isten habarcsa enged

az emberi résnek.

És újra körbejárlak,

se ajtó, se ablak.

Csak dolgok közt idő,

míg tűnődöm rajtad.