ROGER MARTIN DU GARD

Roger Martin du Gard (Neuilly-sur-Seine, 1881. március 23. – Sérigny, 1958. augusztus 22.) Nobel-díjas francia regényíró.

Jómódú polgári családból származott, vallásos nevelést kapott, de kamaszkorában szembefordult az egyház tanaival. Gimnáziumi éveiben meghatározó olvasmányélménye volt Tolsztoj Háború és békéje, amely később „a nagy mintát” jelentette számára írói pályáján. 1899-től a párizsi Levéltáros Főiskolán történeti és művészettörténeti tanulmányokat folytatott. Az itt elsajátított kutatói módszer, a tények aprólékos, módszeres összegyűjtése és a hitelesség igénye írói módszerét is meghatározta.

Több mint hároméves munkával 1913-ban készült el az „Egy lélek története”, amely meghozta számára a művészi és a közönségsikert. A kor legfontosabb és legjellegzetesebb kérdéseit bemutató mű hátterét a Dreyfus-per szolgáltatta. A regény sikere nyomán kapcsolatba került a Nouvelle Revue Francaise körével, szoros barátságot kötött André Gide-del és a színigazgató, rendező Jacques Copeau-val. Utóbbi színháza mutatta be 1914 elején paraszti környezetben játszódó komédiáját, a Leleu apó testamentumát. Az író maga is tevékenyen részt vett a színház életében: nemcsak darabokat írt számukra, hanem egy angliai turnén két kisebb szerepet is alakított.

Az első világháború kitörése után, 1914-től 1919-ig katonai szolgálatot teljesített. 1920-ban szakított a színházzal, az elkövetkező csaknem két évtizedet írással töltötte Normandiában, illetve Nizzában. Így készült el 1922 és 1940 között élete fő műve, A Thibault család, amely két család, a Thibault-k és Fontaninik összefonódó történetén keresztül mutatja be a polgárság szinte minden rétegét és boldogulási lehetőségeit. A regényciklust gazdag életanyaga, mély pszichológiai tartalma, humanista üzenete miatt a 20. század egyik remekművének tekintik. A regény megírása közben más műveken is dolgozott: 1929-ben jelent meg az Afrikai vallomás című elbeszélés, majd négy év múlva a Vén Európa című regény. Fő művéért, a polgárság hanyatlását ábrázoló regény művészeti erejéért és igazságszeretetéért 1937-ben Nobel-díjjal jutalmazták.

1939 tavaszán feleségével közép-amerikai utazásra indult. Útközben érte a világháború kitörésének híre, csak kerülő úton sikerült visszajutnia Franciaországba. A német megszállás éveiben Nizzában élt, ahol Maumort ezredes naplója című regényén kezdett el dolgozni, napjait komor kétségbeesésben töltötte. A háború végén visszatért Párizsba, majd vidéki birtokára. 1951-ben Jegyzetek André Gide-ről címmel megjelentette legjobb barátjáról írt feljegyzéseit, majd 1955-ben Önéletrajzi és irodalmi emlékek címmel naplójának néhány töredékét.

1958. augusztus 22-én halt meg Sérignyben. A kritikai realista irányzat jelentős képviselője volt, aki műveiben folytatta és megújította a 19. századi realizmus és naturalizmus hagyományait.

„Ne félj túlságosan az ellentmondásoktól. Kényelmetlenek, de jótékony hatásúak. Valahányszor kibogozhatatlan ellentmondások ejtették rabul szellememet, mindig olyankor éreztem legközelebb magam a megfoghatatlan, nagybetűs Igazsághoz.

Ha újra élhetnék, új életemet a kétség jegyében szeretném leélni.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Roger_Martin_du_Gard