ESTERHÁZY PÉTER

Az Esterházy család grófi ágának sarja. Nagyapja, gróf Esterházy Móric (1881–1960) 1917-ben Magyarország miniszterelnöke volt. Édesapja gróf Esterházy Mátyás (1919–1998), édesanyja Mányoki Irén Magdolna (1916–1980). Felesége: Reén Gitta. Négy gyermek – Dóra, Marcell, Zsófia és Miklós – édesapja. Testvére Esterházy Márton magyar válogatott labdarúgó.

A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. Matematikusként végzett az ELTE Természettudományi Karon 1974-ben, majd néhány évig a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott alkalmazott matematikusként. 1978-tól szabadfoglalkozású író volt.

Magyarországon több száz tanulmány, kritika jelent meg munkáiról; számos rangos irodalmi díjban részesült bel- és külföldön egyaránt. Regényeit és elbeszéléseit több mint húsz nyelvre fordították le, külföldön is széles körben elismerik. (2016-ban halt meg hasnyálmirigyrákban)

„Arról nekünk még nincs tapasztalatunk, inkább az amerikaiaknak, hogy mit jelent az, amikor a gyerekek tizen-nem-tudom hány órát tévéznek; milyen nyelvet, milyen agyat jelent; milyen fantasztikus asszociációs képességeket és milyen ötölést-hatolást! Ez még elõttünk áll, ez a fejlõdés. És itt nagyon furcsa kettõs ostobaságban létezünk: nincsen semmiféle félelmünk ezzel a nyugati õrjöngéssel szemben. Az egyik azt mondja, jöjjön, aminek jönnie kell, minden jó, ami van; a másik meg ez a differenciálatlan rizsa a „kultúrmocsokról”, amivel szemben valami nem létezõ kultúrtisztaság van állítva. Amelyhez nem lehet kapcsolódni. Egy hülye tévésorozatra nem automatikus alternatíva mondjuk egy néptánc-közvetítés vagy irodalmi est.

Ez ennél bonyolultabb. Ennek az egynemûségnek a kártékonysága nem is maga az egyszerûsítés, hanem hogy megbeszélhetetlenné teszi a problémát. A tévé és a hagyomány ingatag viszonya azonnal megbeszélhetetlen lesz mondjuk a „Magyar mûsort a tévébe!” – kajabálással. Egyáltalán: vagy szó, vagy jelszó. Egyszerre vagyunk kitéve egy posztmodern linkségnek és egy nagyon konzervatív, otromba ostobaságnak.

–Mennyiben változott a magyar irodalom helyzete?

Ahhoz a mondathoz, hogy „magyar vagyok”, vagy „román vagyok”, „szlovák vagyok”, nem kell irodalom. Ehhez a mondathoz egy bürokrata kell meg egy pecsét, vagy egy határõr vagy egy hadsereg. Az irodalom ahhoz a mondathoz kell, hogy én minden vagyok. Triviális módon magyar, persze; de csak magyarnak lenni az hihetetlen szánalmas, mert hisz közben még férfi is vagyok, nõ is vagyok, buzi, istenfélõ, ezer, ezer dolog. Ehhez kell az irodalom, ehhez az esethez.[…]

Milyen országban szeretnél élni?

Én is osztozom abban a tanácstalanságban, amely most Európa. Ez az üres fej, ez a vállvonogatás, ez a szemlesütés – ez Európa. Ezért a válaszom is csak gyakorlatias tud lenni, kicsit gyanús is. Inkább citálom a barátomat, aki azt mondja, hogy õ egy olyan országban szeretne élni, ami olyan volna, mint Toscana, ahol angolok élnének és magyarul beszélnének.” (Esterházy Péter és Fabiny Tamás disputája az identitásról. 1992)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Esterh%C3%A1zy_P%C3%A9ter