EMBER MÁRIA

Ember Mária, 1950-ig Elsner (Abádszalók1931április 19. – Budapest2001december 30.) magyar íróújságíró, műkritikus, műfordító, történész, kutató.

Élete

 

budapesti bölcsészkaron magyar–német szakos diplomát szerzett.

1950-től az Athenaeum Könyvkiadó lektorgyakornoka, majd az Irodalmi Újság újságíró-gyakornoka. 1951-től az Irodalmi Újság munkatársa.

Az 1956-os forradalomban részt vevő társ, Hegedűs B. András meg nem tagadása miatt hosszú időre eltiltották hivatásának gyakorlásától. Azokban az években általános iskolai tanárként dolgozott. Az 1956-os forradalmat vállaló meggyőződéséért fél évtizedig a német nyelv és a magyar irodalom tanításából élt (1957–1961), a Neue Zeitung munkatársa (1961) és a Pesti Műsor szerkesztőségi tagja is volt.

Testvére Ember Judit, filmrendező.

Munkája

 

Ember Mária nem volt főállású író, megélnie mindig az újságírásból, a szerkesztésből kellett, nevéhez kiváló képzőművészeti kritikák és útikönyvek is fűződnek. Első regénye, a Magamnak mesélem 1968-ban, Véletlenek című kisregénye 1971-ben látott napvilágot. Hajtűkanyar című regénye 1974-ben jelent meg, amelyben a szépirodalmat történeti dokumentumokkal szervesítve tulajdonképpen új műfajt teremtett.

Első regénye (Magamnak mesélem; 1968) egy tragikus tévútnak a kezdetéről szól, leányregény, egy nyári táborozás története, kis szerelmekkel, a NÉKOSZ vezetőképző tábora, a lélektelen intézkedések engedelmes végrehajtására. Kevés mű szólt hasonló tisztánlátással a keletkező új korszak, közösség és réteg vonzásáról, veszélyeiről. Ember Mária műveinek alapkonfliktusa az egyén és a közösség, a befogadás és a kitaszítottság kettőssége.

A magyarországi holokauszt-szépirodalom első hírnökeként 1974-ben megjelent és szokatlanul nagy visszhangot kiváltó Hajtűkanyar nyomán – kezdetben egykönyvesként, vagy egytémájú alkotóként említik őt. A történelmet beszéli el, a debreceni zsidó családok kitaszíttatását, lágerbe hurcoltatását és megmenekülését.

Nevezetes mottója, hogy „ő nem a zsidó sors, hanem a magyar történelem elbeszélésére vállalkozott”.

1991-ig a Magyar Nemzet olvasószerkesztőjeként dolgozott.

A Barátság című, Magyarország népei kölcsönös megismerését szolgáló kulturális és közéleti folyóiratot civil kezdeményezésként 1994-ben alapította Mayer Évával

Az 1980-as évek végén az 1953-as Wallenberg koncepciós per nyomán kutatásokat kezdett. A per egyik áldozata Szalai Pál az USA-ból Budapestre látogatott, és felkereste őt. A Magyar Nemzetben megjelent beszélgetés nyomán Ember Mária kutatást folytatott budapesti és moszkvai levéltárakban. Könyve 1992-ben (Ránk akarták kenni, Héttorony Könyvkiadó) dokumentálja az 1953-as koncepciós pert.

Könyvei  

 

  • Magamnak mesélem, regény, 1968
  • Berlin, az NDK fővárosa, Panoráma útikönyv, Medicina Kiadó, 1969, átdolg., 2. kiadás, 1977, 3. jav., bőv. kiad. 1988
  • München, Medicina Kiadó, Panoráma útikönyv, 1971
  • Véletlenek, kisregény, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971, 239 oldal
  • Frankfurt am Main, Medicina Kiadó, Budapest, 1974, 211 oldal, Panoráma külföldi útikönyvek sorozat ISBN 963-243-016-6
  • Hajtűkanyar, Szépirodalmi, Budapest, 1974, 383 oldal ISBN 963-15-0057-8, Katalizátor Iroda, 1994 ISBN 9637467173
  • Rablás a RingenMagvető Könyvkiadó, Budapest, 1978
  • Aktavers és egyéb történetek, Magvető, Budapest, 1979
  • NevetségesKozmosz Könyvek, 1979 – Kaján Tibor illusztrációival
  • Bajorországi utazások, Medicina Kiadó, Panoráma útikönyv, Budapest, 1980
  • Kutyát küldött a tengerMóra Könyvkiadó, Budapest, 1982
  • Bárszék az éjszakában, Magvető, Budapest, 1983
  • Nyugat-Berlin, útikönyv, 1985
  • Viccgyűjtemény, 1985, 2., bőv. kiad. 1988
  • Bécs, útikönyv, Medicina Kiadó, Panoráma útikönyv, 1986
  • Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom (1988)
  • A halálvonat artistái és más történelmi interjúk, 1989
  • Politikai viccgyűjtemény, Szerzői magánkiadás, 1989, 103 oldal
  • Ránk akarták kenni, Héttorony Könyvkiadó, 1992
  • Wallenberg Budapesten, Városháza, Budapest, 2000
  • 2000-ben fogunk még élni? (Múlt és Jövő, Budapest, 2001)
  • El a faluból (Múlt és Jövő, Budapest, 2002)
  • Naplónak indult (Noran, Budapest, 2005) ISBN 9637416455
  • Mindent késve (1956-os napló, Budapest, 2006)

Emlékezete

 

·         Szülővárosának, Abádszalóknak díszpolgára.

  • Abádszalókon 2004-ben felavatták szobrát, nevét viseli a helyi könyvtár. Az ünnepségen Göncz Árpád író és küzdőtárs, barát emlékezett rá.
  • 2006 májusban emléktáblát kapott Újbudán (XI. ker. Fehérvári út 31.). Születésének 75. évfordulója alkalmából kollégák, barátok, tisztelők a Barátság című folyóirat szervezte irodalmi zenés délutánon a Karinthy Szalonban 2006. április 25-én.
  • „Messzeringó gyermekkorom világa” : késői találkozás Ember Máriával / Kovács Miklós ; [kiad. Abádszalók Nagyközség Önkormányzata], 2003
  • 2017-ben a Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária-díjat alapított azoknak, „akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a magyar–zsidó együttélés történetét, a soá tragikus eseményeit a magyar történelem és kultúra részeként jelenítették meg, kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ember_M%C3%A1ria

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük