WINKLER LAJOS

Világelsőként felismerte a gázok oldhatósága és viszkozitása közötti összefüggést, és igazolta, hogy egyes gázok abszorpciós együtthatója a hőmérséklet növekedésével, a molekulasúly köbgyökével arányosan csökken.

Winkler Lajos (Arad, 1863. május 21. – Budapest, Józsefváros, 1939. április 14.)^[

Winkler Vilmos és Jordán Emília fia. Már középiskolás korában gyakornokként dolgozott Rozsnyay Mátyás aradi gyógyszertárában. 1883-ban beiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, ahol 1885-ben gyógyszerészmesteri oklevelet szerzett, majd az egyetem I. számú kémiai intézetében helyezkedett el mint gyakornok.

1889-ben gyógyszerészdoktori oklevelét is megszerezte a fővárosi egyetemen, ezt követően, 1890-ben Than Károly vette maga mellé a kémiai tanszékre tanársegédnek. 1893-ban magántanárrá habilitált az analitikai és gyógyszerészeti kémia tárgyköréből, egyúttal adjunktusi címet kapott az egyetemen. 1902-ben nyilvános rendkívüli tanárrá nevezték ki, 1909-től nyugdíjazásáig pedig nyilvános rendes tanári címmel vezette az analitikai és gyógyszerészeti kémia tanszéket, egyúttal az egyetemi I. számú kémiai intézet igazgatója is volt.

A tanácsköztársaság alatt, 1919-ben döntés született egy önálló gyógyszerészeti főiskola alapításáról, amelynek rektorául Winklert jelölték ki, de a terv végül nem vált valóra. 1933 nyarán nyugdíjba vonult, a tanszék vezetését átadta utódjának, Széki Tibornak, de helyettes tanárként még másfél éven át, 1934 végéig vezette az I. számú kémiai intézetet.

Felesége Légrády Ella (1884–1969) volt, Légrády Károly unokahúga.

Munkássága

Nemzetközi szinten is jelentős tudományos eredményeit az analitikai kémia és az oldatok kémiája területén érte el, több eredeti elemzési módszer kidolgozása, reagens, indikátor és mérőoldat bevezetése fűződik a nevéhez, elsősorban a víz– és gyógyszervizsgálatok, a gázanalízis és a gravimetria területén.

Már pályája elején, 1888-as doktori disszertációjával nagy feltűnést keltett az abban leírt, a vízben oldott oxigén mennyiségének napjainkban is alkalmazott jodometriás meghatározási módszerével, amelynek során a kálium-jodidos vizes oldatot nátrium-tioszulfátos mérőoldattal titrálva kapható meg a víz oxigéntartalmának mennyisége (részletesebben lásd Winkler-módszer).

A gázok – hidrogén, nitrogén, nitrogén-oxid, szén-dioxid, metán stb. – oldhatóságát tanulmányozva meghatározta oldószerenkénti abszorpciókoefficiensüket. Világelsőként felismerte a gázok oldhatósága és viszkozitása közötti összefüggést, és igazolta, hogy egyes gázok abszorpciós együtthatója a hőmérséklet növekedésével, a molekulasúly köbgyökével arányosan csökken.

Gravimetriás méréseihez nagy pontosságú műszereket fejlesztett ki (pl. kehelytölcséres szűrőberendezés), bevezette a mérési hibákat adott körülmények teljesülése mellett kiküszöbölő sztöchiometrikus javítószámokat, amivel megvetette a korszerű precíziós súlyanalízis alapjait.

Ugyancsak jelentősek voltak a halogének analitikája területén bróm-, klór– és jódszám-meghatározási eljárásai (pl. zsírsav-, tengervíz– és kálisómintákon), valamint a víz nehézfém-szennyeződéseit kimutató titrálási módszerei. Mindezek mellett foglalkozott fizikokémiai állandók (olvadás- és forráspont, sűrűség stb.) meghatározásának módszertanával is, a gőzsűrűség méréséhez egyszerűsítette a Dumas-féle eljárást.

A gyógyszervizsgálatban alkalmazott eljárásai helyett kaptak a Magyar gyógyszerkönyv harmadik és negyedik kiadásában (1909 és 1933). Gyógyszeranalitikai munkássága mellett jelentősen hozzájárult a korszerű magyarországi gyógyszerészképzéshez.

Az utána következő gyógyszervegyész-generáció több jeles alakja volt tanársegédje (pl. Fridli Rezső, Szebellédy László) vagy az ő irányításával indult el a pályán (pl. Száhlender Lajos, Maucha Rezső, Bayer Antal, Schulek Elemér). 1896-ban negyedmagával – Buchböck Gusztávval, Tangl Károllyal és Pekár Dezsővel közösen – a Trefort kertben Egyetemi Asztaltársaság vagy Hétfői Társaság néven megalapították a fiatal tudósok, egyetemi tanársegédek önképző vitakörét, amelyet később Eötvös Loránd is felkarolt, és Kis Akadémia néven – ezresre duzzadt taglétszámmal – könyvkiadási tevékenységet is folytatott.

1895–1896-ban alapító szerkesztője volt a Magyar Chemiai Folyóiratnak, három évtizeden keresztül főmunkatársa volt a Gyógyszerészi Közlönynek. A Pallas nagy lexikonában ő írta a kémiai vonatkozású szócikkeket, valamint a korban nemzetközi szinten alapvető kézikönyvnek számító Berl-összefoglalás (Chemisch-technische Untersuchungsmethoden, Berlin, 1921) vízzel foglalkozó fejezetét. Egyetemi tankönyvei mellett mintegy kétszáz szakcikket és tanulmányt publikált hazai és külföldi szakfolyóiratokban.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Winkler_Lajos_(k%C3%A9mikus)