BETTY WILLIAMS

Betty Williams (Belfast, 1943. május 22.Belfast, 2020. március 17.) Nobel-békedíjas északír politikus, a Community of Peace People (Béke Embereinek Közössége) mozgalom egyik alapítója.

Élete

 

Római katolikusnak keresztelték, annak ellenére, hogy 4 nagyszülője közül 3 nem volt katolikus: anyai nagyapja zsidó, anyai nagyanyja katolikus volt, az apja pedig protestáns. Még fiatalkorában hallott olyan rokonokról, akiket a holokauszt során gyilkoltak meg.

Miután édesanyja mozgásképtelenné vált, ő vette át a húgának a nevelését. Katolikus iskolába majd később kereskedelmi iskolába járt. Recepciósként dolgozott és két gyermeket nevelt (1961-ben férjhez ment a protestáns Ralph Williamshez).

1972-ben belépett az IRA-ba (Irish Republican Army – Ír Köztársasági Hadsereg), de nem maradt sokáig tag. Amikor 1973-ban a szeme előtt lőttek le egy brit katonát, letérdelt és mellette imádkozott. A katolikus szomszédok kritizálták, mivel rokonszenvet mutatott az „ellenség” iránt.

1976. augusztus 10-én szemtanúja volt, amikor egy IRA-katona által vezetett autó halálra gázolt három gyermeket. A gyermekek anyja, Ann Maguire, aki szintén jelen volt, 1980-ban öngyilkosságot követett el, miután sikertelenül próbált új életet kezdeni a tragédia után.

Két nappal ezután, Betty Williams 6000 aláírást gyűjtött a békéért és felhívta magára a média figyelmét. Mairead Corrigannel, Anne Maguire nővérével együtt, megalapították a Women for Peace (Nők a Békéért) mozgalma, amelyből később a Community for Peace People (Béke Embereinek Közössége) lett. A két nő együtt békemenetet szervezett a gyermekek sírjához; ezen több mint 10 000 protestáns és katolikus nő vett részt. A békemenetet az IRA tagjai zavarták meg. A következő héten Williams és Corrigan új menetet szerveztek, ezúttal 35 000 résztvevővel.

Augusztus 13-án, a Maguire gyermekek temetésének napján, Betty Williams és Mairead Corrigan egy televíziós hírműsorban jelentek meg Ciaran McKeown újságíróval, és megalapították a Peace People-t (Béke Emberei). Az eredeti nyilatkozatot McKeown írta .

A két nő együtt kapott Nobel-díjat 1976-ban.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Betty_Williams

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük