PADISÁK MIHÁLY

Padisák Mihály (Budapest1930június 13. – 2014június 21. magyar író, szerkesztő, rádiós újságíró. A magyar rádiózás egyik legnépszerűbb és leghosszabb ideig tartó műsora – Miska bácsi levelesládája – fűződik a nevéhez.

Életrajz

 

Kezdetben a külkereskedelemben dolgozott, de íróként is bontogatta a szárnyait. Az ötvenes évek elején jelentkezett rádióriporternek, egyhavi próbaidő után vették fel és ötven esztendeig dolgozott a Magyar Rádióban. Főleg ipari helyszínekről tudósított, de mivel rendszeresen publikált gyerekekről gyerekeknek szóló elbeszéléseket, folytatásos regényeket, kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ő lett a magyar rádiózás első és akkoriban egyetlen ifjúsági témákkal foglalkozó riportere.

Irodalmi műsorok, vetélkedők, dokumentumjátékok és sorozatok fűződtek a nevéhez. Íróként több, népszerű ifjúsági regényt írt. Legismertebbek Kanóc kalandjai (Éljen a száműzetésKanóc, az emberszelídítőKanóc, az életművész).

Miska bácsi levelesládája

Először Miska bácsi levelesládája címmel jelentkeztek az adások, mindig színész személyesítette meg a kívánságokat teljesítő Miska bácsit. Huszonöt év után aztán változott a műsor koncepciója. Padisák Mihály kapta a szerkesztő mellett a műsorvezető szerepét is. A tinédzserek legjobb barátjává és bizalmasává vált. Akadt olyan esztendő, amikor tizenhétezer levelet kapott, sokan írtak a határon túlról is. Egyetlen küldemény sem maradt válasz nélkül, ebben pedagógusok és pszichológusok segédkeztek neki.

„A szívemhez közeli leveleket hazavittem és megőriztem – idézte fel a nyugdíjas rádiós. – Sokan küldtek fényképeket, ezek is mind megvannak. Kétségtelenül egy korszak dokumentumai. Ezért a forgatókönyveket, a leveleket, a pályázati anyagokat, a fényképeket közgyűjteménynek, a kecskeméti múzeumnak adományoztam, ahol bárki tanulmányozhatja. Székelyné Kőrösi Ilona főmuzeológus több kiállítást is rendezett az anyagból, az egyik most a Vajdaságban vándorol. Régi levelezőim közül jó néhánnyal tartom a kapcsolatot. Időnként személyesen is felkeresnek.”

– Padisák Mihály visszaemlékezése

Miska bácsi közel háromezer műsorban mutatta be a fiatalok örömeit, gondjait, küzdelmeit, és mivel soha nem csapta be őket, mindig igazságos hangot ütött meg velük szemben, sokak szívébe belopta magát. Vigasztalt, ösztönzött, dicsért, s ha kellett, korholt is. Népszerűsége abban állt, hogy a viharos huszadik században emberi hangon tudott szólni hallgatóihoz az éteren keresztül.

A rendszerváltás után elsősorban az országhatáron túli magyarokat szólította meg Miska bácsi levelesládája határok nélkül címmel. Tíz sikeres év következett 2001-ig, a negyedszázados jubileumig, majd hetvenegy évesen szerkesztőként befejezte küldetését.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Padis%C3%A1k_Mih%C3%A1ly

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük