VASS JUDIT
KEVESET
alszom,
hajnalban kelek,
irigykedem,
mint az öregek.
Elment a nyár,
a hatvanötödik,
fenekem lapos,
mellem nem
gömbölyödik,
tükröm fonnyadt,
nézem aszottan,
hej, valaha
mennyit csavarogtam,
most fog a korlát,
ha felfele megyek,
pimasz vagyok,
mint ősszel a legyek,
nézem, aki ül,
miért nem adja át,
pihenteti
serdülő valagát,
a sofőrnek köszönök,
mint az öregek,
döbbenten bólint,
ez itt a kevesek
megállója a létben,
még mozgunk,
de már létlen
bennünk az emlék,
fiacskám,
egy kis sajtot ennék,
meg minden,
isa pur homu,
valamiféle isten
lóbálja itten,
se tegnap se holnap
sohase hittem,
de sok más egyebet,
na, alszom rá még egy
KEVESET
Be First to Comment