BOCCACCIO

VOJTINA ÖRÖK

Az emberélet útjának telén

egy végnap-járta lejtőre jutottam,

mivel az igaz útat ellepém.

Már én-tömegekben járnak ottan

regények-versek, s nem papok-apácák

szerelemtől-bortól jóllakottan.

Tudások-fájások fel-lejárják

agyam lajtorjáját egészen szívig,

lejtők-hegytetők még visszavárják,

már sánta lelkem duzzadva hízik,

eledeléül nem lárvák se férgek,

de tercinák pörögnek. Tíz napnyit

enged talán vagy ezret még az élet,

lekörmölöm hát vígan, amit látok:

lejtőn-lejjebb nincs, amitől féljek.