Novalis (írói álnév; eredeti neve Friedrich Leopold von Hardenberg) német költő, író, a német romantika egyik legnagyobb alakja. Heinrich von Ofterdingen című műve a korai regény egyik legjelentősebb alkotása. A benne szereplő kék virág a német romantika jelképe lett.
Novalis Schriften című írásában olvasható:
„A világot romantizálni kell. Így találjuk meg ismét az eredeti értelmét. Ha a közönségesnek magasabb értelmet, a megszokottnak titokzatos külsőt, az ismertnek az ismeretlen méltóságát, a végesnek a végtelen látszatát kölcsönzöm, romantizálom azt.”
Élete
Novalis elszegényedett pietista szellemű, nemesi származású család sarja volt. 1790–91-ben Jénában filozófiát hallgatott, ekkor került kapcsolatba Schillerrel. 1791–94-ben Lipcsében joghallgató. Ebben az időszakban kötött szoros barátságot Friedrich Schlegellel. Közben hivatalnok Tennstedtben. 1793-ban eljegyezte az akkor tizenhárom éves Sophie von Kühnt. A lány 1797-ben elhunyt tüdővészben, s e veszteség alaposan befolyásolta a költő gondolat- és élményvilágát. Maga is vágyódott a halálra, így szeretett volna újra egyesülni elhunyt kedvesével.
Bánatát ellensúlyozva geológiai tanulmányokat folytatott Freibergben, a Bányászati Akadémián, majd bányamérnök lett, később pedig a bányavidék főnöke Türingiában.
29 évesen hunyt el tüdővészben.
…Himnuszok az éjszakához (Hymnen an die Nacht) (1797): legjelentősebb költeményciklusa, melyben szerelme halála feletti megrendülését írja le. A ciklusban szembeállítja a dolgos nappalok birodalmát az újbóli egyesülést ígérő éj birodalmával. Számára a szeretett nő az, aki lehetővé teszi a két világot elválasztó határ átlépését.
Heinrich von Ofterdingen (1802): regénytöredék, melyben egy ifjú költővé válását ábrázolja. Goethe: Wilhelm Meisterének ellenregényeként is ismert, mert szembefordul a német klasszika művészetfelfogásával. E művében szerepel a híressé vált „kék virág”, mely a romantika szimbólumává vált.
Csak az istenek pihennek,
nékik jut az élvezet,
s tettek adnak életünknek
gyönyörködni lényeget.
(Heinrich von Ofterdingen, Látok embereket élni, részlet, Márton László ford.)
A munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. A legtöbb országban május elsején, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában viszont szeptember első hétfőjén ünneplik. Május 1-je hasonló tartalommal katolikus egyházi ünnep is, munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére. XII. Piusz pápa 1955-ben egy újonnan kreált ünneppel: a május elsejét „József, a munkás” ünneppé emelte.[2] Az ugyanerre a napra eső ősi európai pogány ünnepek, mint például a beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása, más eredetűek és tartalmúak.
Meg lehet-e írni egy hangot ─ de ezt már csak utólag gondolom, mert tudom, hogy igen, hallgasd csak meg Vörösmarty ódáját Liszt Ferenchez, és tudom, hogy nekem úgysem sikerülhet, de mégis megpróbálom.
Hát amint botorkálok (a posztmodern átka a facebook, mert amit kurzívval írok, jelezve a plágiumot, azt ő kiegyenesíti, nekem meg nem lehet idézőjelbe tenni, mert ritkán pontos az idézet)tehát amint botorkálok le az aluljáróba, fejemből látszólag kinézek, egyszer csak a hang.
Előbb a hang, szférák zenéje, micsoda marhaság, ez biztosan szebb hang annál, angolul énekel, szép kiejtéssel, de nem értem, mert csak a hang jut el hozzám, aztán a fiatal nő mosolygós arca, igen, angyalarc, pénzt kotrok neki, beleszólok, hogy köszönjük, ő megszakítja a dalt, visszamosolyog egy köszönömöt, én pedig viszem magammal a hangját, botorkálok föl-föl a metróhoz, de már nem hallatszik csak hallom, ott kellett volna maradni, leülni a kőre, nekidönteni hátam a falnak, s hallgatni a hangot, a hangot…
És íme hallom, itt ül mellettem a metrón, arca nincs, még csak nem is hangos, csak nyomja fullba a hülyeségeit a legidegesítőbb nyafogással, amibe néha belevihog, haját csapkodja, a végét rágja, s ez így megy két megállót, elnémítva, megfojtva bennem az angyalt.
Vissza kellene menni, leülni a hideg kőre, nekidönteni hátam a falnak, és hallgatni a mosolygós hangot, és már csak egy menthetné meg bennem az angyalt, ha most fent a Puskáson megszólalna a csíki pörgős hegedűn, de ma nincsenek itt, és egyébként is egy hete történt. A hangot, a hangot, jaj, ne hagyjátok!
Ebből az alkalomból filmszínházak, forgalmazók, művelődési házak, könyvtárak, iskolák, valamint más kulturális és oktatási intézmények minden évben vetítésekkel, találkozókkal, szakmai beszélgetésekkel, játékos vetélkedőkkel tisztelegnek a magyar film nagy korszakai, valamint azon kiemelkedő tehetségű filmalkotók előtt, akik hazai vagy külföldi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmet. Az ünnepi rendezvények célja, országszerte sikerrel megszólítani és bevonni a filmkedvelő közönséget, számukra ismét vonzóvá tenni a hazai filmalkotásokat.
Az ünnepre a Filmarchívum a magyar filmtörténetet átölelő, felújított és digitalizált filmekkel bővülő listát tett közzé, amelyből a csatlakozó partnerek kedvezményes feltételekkel választhatják ki a vetíteni kívánt alkotásokat.
Zrínyi vére mosta Bécset, S senki bosszút nem állt; Rákóczi küzdött hazánkért, S töröknél lelt halált. Páris ígért szabadságot, Ti nem fogadtátok, Járom rátok, gyáva népek, S a maradéktól átok.
„A Wesselényi-összeesküvés vagy Wesselényi-szervezkedés (horvát nyelvterületen: Zrínyi–Frangepán összeesküvés) a 17. század közepén szerveződött főnemesi konspiráció volt I. Lipót király ellen. Az összeesküvésben a Magyar Királyság legtekintélyesebb, addig udvarhű, zömmel katolikus főnemesi családjainak tagjai vettek részt, akik kiábrándultak a Habsburg-kormányzat központosító törekvéseiből és gyengekezű törökellenes politikájából.
A felháborodott főurak eltökélték, hogy az ország politikai függetlenségét és vallásszabadságát csorbító, és a törökkel lepaktáló kormányzat ellen összefognak – akár magával a (vallási kérdésekben jóval toleránsabb) törökkel is.
A főrendi ellenállás központi alakja Zrínyi Miklóshorvát bán lett volna, és még az ő irányításával kezdődtek meg a puhatolózó tárgyalások XIV. LajosFranciaországával. Zrínyi azonban 1664. november 18-án elhunyt, így a mind kiforrottabbá váló szervezkedés vezetése az annak nevet adó Wesselényi Ferencnádorra szállt, akit mindvégig támogatott a költő-hadvezér öccse, a báni széket bátyja után elfoglaló Zrínyi Péter.
Az első konkrét tervezetet 1665-ben nyújtotta át egy soproni ügyvéd, Vitnyédy István, Zrínyi Miklós hajdani bizalmasa Gremonville lovagnak, a bécsi francia nagykövetnek. Eszerint a Spanyol-Németalföldön fenyegető politikai konfliktus árnyékában a magyar elit biztosította volna a közép-európai francia befolyást. Ekkoriban még meglehetősen kalandos gondolatok is felmerültek: merényletet terveztek a franciaellenes lengyel Lubomirski marsall ellen, a következő évben pedig Vitnyédy felvetette az uralkodó elfogását és megzsarolását.
Ezeket az ötleteket 1666–1667-ben már reális talajon álló tervezetek követték, amelyek anyagi támogatás fejében seregállítást ígértek a Napkirálynak, aki azonban tartózkodott a konkrét állásfoglalástól. Közben Magyarországon egyre bővült a konspirátorok köre. A nádor murányi udvarában rendszeresen megfordultak I. Apafi Mihályerdélyi fejedelem követei – többek között Teleki Mihály kancellár, – Zrínyiékhez pedig csatlakozott Nádasdy Ferencországbíró, Frangepán Ferenc Kristóf és Rákóczi Ferenc. Ez utóbbi 1666 márciusában vette feleségül Zrínyi Ilonát, Zrínyi Péter legidősebb leányát, így rokoni kötelékekkel is a szervezkedők mellett kötelezte el magát.
Értekezleteket tartottak a Stubnyafürdőn, utóbb Sárospatakon és Munkácson. A főnemesek köreiben és külföldön az összeesküvők költségén Habsburg-ellenes, felkelésre buzdító röpiratok jelentek meg (Oktatás elmélkedésre, Nádasdy Orációja). 1668-ra érett meg a konkrét felkelési terv, ebben az évben azonban véget ért a spanyol–francia „devolúciós” háború, Franciaország kiegyezett Lipóttal Dél-Németalföld ügyében, így XIV. Lajos végleg kihátrált a magyar főnemesi ellenállók mögül. A lengyelországi terveket sem sikerült valóra váltani.
1667. március 23-án Wesselényi is elhunyt. A nádori méltóságra pályázó Nádasdy Ferenc az Udvari Haditanácsban hírt adott egy bizonyos felső-magyarországi szervezkedésről. Még ebben az évben hír érkezett Nicasius Panajottitól, a nagyvezír főtolmácsától, miszerint az erdélyiek hasonló ügyben puhatolóztak a Magas Portánál. Ezután az összeesküvést gyakorlatilag maguk a konspirátorok göngyölítették fel. 1668-ban az egyik köznemesi vezető, Bory Mihály vallott be mindent Wesselényi özvegye, Széchy Mária megbízásából Johann von Rottal titkos tanácsosnak. Ez utóbbi felkereste Zrínyi Pétert is, akinek kegyelmet ígért beismerés esetén. A Nádasdyval szemben ellenséges bán 1669. június 21-én mindent bevallott Rottalnak és Montecuccoli tábornagynak. Erre Nádasdy is kénytelen volt lépni: Lipót lába elé borulva ő is vallomást tett, és minden iratot kiszolgáltatott az udvarnak. Ezzel a bécsi udvar mindent megtudott a szervezkedésről, amit csak tudni lehetett.
Bécs ezután már az érintettek minden lépését szemmel tartotta, és felkészült minden eshetőségre. A konspirátorok ugyanis Lipót kegyességén felbuzdulva 1670-ben folytatták addigi tevékenységüket. A kormányzatot sem Zrínyi, a porta által végül elutasított török szövetségi terve, sem a horvátországi felkelés nem érte váratlanul. Ez utóbbit a szervezkedést felújító arisztokraták összekötötték volna egy felső-magyarországi lázadással, azonban Zrínyi március 20-án írt hadba hívó levele csak április 9-én jutott veje, Rákóczi kezébe. Ő már hiába hívott össze Sárospatakon gyűlést, fogatta el Rüdiger von Starhemberg grófot, Tokaj császári várkapitányát, és robbantott ki felkelést: a horvátországi zendülést a hatalmas túlerőben levő császáriak hamarosan elfojtották. Április 13-án Zrínyi és Frangepán elhagyta Csáktornyát, és a király ismételt kegyében bízva Bécsbe utaztak.
Lobkowitz kancellár először vendégként fogadta a két főnemest, és Zrínyivel levelet íratott Rákóczinak, hogy fejezze be a lázadást. A felvidéki nemesek csak április 27-én értesültek Frangepánék sorsáról, és május 1-jén elhatározták a harc beszüntetését. Rákóczi Munkács várába húzódott vissza. Bécs ura lett a helyzetnek, noha megfelelő haderőt alig egy hónap múlva tudott csak kiállítani a kedélyek lecsillapítására.
Miután a harc elcsendesedett, a kormányzat levetette a látszólagos jóindulat álcáját. Az összeesküvőket őrizetbe vették, elzárták egymástól és a külvilágtól.
A megtorláshoz Lipót emberei mind az Oszmán Birodalom, mind Franciaország, mind az Erdélyi Fejedelemség garanciáit megszerezték. Mivel Rákóczi elérhetetlen volt, róla édesanyja, Báthory Zsófia külön megegyezhetett az udvarral: fiát hatalmas pénzösszeg fejében, a katolicizmus támogatásával szerzett érdemeire való tekintettel felmentették (1670. június 20.).
Június 26-án már meg is kezdődött a fő résztvevők kihallgatása. Zrínyihez és Frangepánhoz hamarosan a lőcsei nyomozati anyag alapján szeptember 3-án letartóztatott Nádasdy is csatlakozott a fővádlottak padján. Sorsuk már a Titkos Tanács augusztus 25–29. között tartott tanácskozáson eldőlt, itt Johann Paul Hocher udvari kancellár, Montecuccoli, Lobkowitz, valamint Johann Adolf von Schwarzenberg fő- és jószágvesztést szabott ki rájuk. Mivel félő volt, hogy az ügyükben illetékes magyar országgyűlés a védelmükre kel, ezért arra hivatkozva, hogy Ausztriában fogták el őket és Alsó-Ausztriában is voltak birtokaik, a három főrend felett végül osztrák különbíróság ítélt. Ez a magyar rendi alkotmány megsértése volt, hiszen magyar főrend felett csakis magyar nemesi bíróság ítélkezhetett.
Az áprilisi perek folyamán Zrínyi végig tagadott, hasonlóan Frangepánhoz. Nádasdy volt az egyetlen, aki képes volt logikusan érvelve védekezni, azonban ez sem menthette meg: 1671. április 30-án kivégezték őket: Zrínyit és Frangepánt Bécsújhelyen, Nádasdyt Bécsben. Vagyonukat a császári kincstár javára konfiskálták.
Magyarországon Johann von Sporck tábornok vezetésével megkezdődött a lefogottak birtokainak megszállása és a többi résztvevő felkutatása, majd Rottallal az élén állandó bizottságot állítottak fel Lőcsén a lázadás résztvevőinek kinyomozására, amely 1670 augusztusában kezdte meg a munkát. Miután erős besúgóhálózatot épített ki Magyarországon, novemberben már be is fejezte a nyomozást.
A bizottság egyetlen baklövése az volt, hogy az ifjú Thököly Imre kicsúszott a markából – igaz, az Árva várát és Árvaváralját haláláig védelmező Thököly István vagyonát sikerült megtalálnia, és Rákócziból ismét sikerült kétszázezer forintot kipréselnie.
1671. január 3-ánPozsonyban is felállt egy másik iudicium delegatum Rottal gróf elnökletével. Ennek alkotmányos jogállását már igyekeztek megőrizni, ezért magyar közjogi méltóságok is helyet foglaltak benne. Zrínyiékkel egy napon végezték ki Bónis Ferencet, a felkelés egyik résztvevőjét Pozsonyban.
Összesen mintegy 300 birtokos vagyonát kobozták el a folytatódó perek során, és a Wesselényi Ferenc halála óta üresedésben lévő nádori tisztség betöltése helyett 1673-ban a Német Lovagrend nagymestere, Ampringen János Gáspárt vezetésével kormányzóságot (Gubernium) állítottak fel. Ampringen kormányzói tevékenysége és kegyetlenkedései nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Thököly Imre vezette kuruc felkelés kirobbanjon. I. Lipót magyar király csak 1681-ben töltötte be ismét a nádori hivatalt: a magyar Esterházy Pált nevezte ki nádorrá.
Tihanyi Kálmán (Üzbég, 1897. április 28. – Budapest, 1947. február 26.) magyar fizikus, villamosmérnök, feltaláló, az ikonoszkóp megalkotója. A modern, nagy felbontású televíziórendszer feltalálója, amelynek alapja az általa kidolgozott zseniális megoldás, ami töltésfelhalmozásként vagy töltéstárolásként ismert.
Nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziórendszer feltalálása, amely lehetővé tette a több száz soros képfelbontást és képvisszaadást, ahogy az szabadalmai alapján világszerte megvalósult. Az új televízió alapelveit és számos kivitelezési módját 1926-ban benyújtott magyar szabadalmi bejelentésében dolgozta ki, katódsugárcsövet alkalmazva mind a kamera céljára, mind pedig vevőcsőként. Elgondolásait később továbbfejlesztve, két új szabadalmi leírásban foglalta össze, majd 1928-ban szabadalmazta többek közt Magyarországon, Németországban, Angliában, Franciaországban és az USA-ban. Az amerikai Radio Corporation (RCA) a szabadalmak angliai és franciaországi közzétételét követően, 1930 nyarán kereste meg, és 1931-ben kezdték meg ezek alapján a képfelbontócső laboratóriumi kidolgozását. Szabadalmait később megvásárolták.
Az új kameracső első igazán sikeres példányai néhány hónapon belül megszülettek és ekkor dőlt el, hogy a készüléket majd ikonoszkóp néven fogják forgalmazni. Ennek a nagyrészt Tihanyi 1928-as szabadalmai alapján továbbfejlesztett változatai képikonoszkóp, orthikon, képorthikon és vidikon néven ismertek. Ezek közös alapvető jellemzője, hogy a töltésfelhalmozás, illetve -tárolás elvén működnek.
Tihanyi a katódsugaras képleképzést katonai célú felhasználásra is alkalmazva 1929-ben dolgozta ki és szabadalmazta különleges, infravörös sugarakra is érzékeny kameráját, melynek prototípusát légi torpedók vezérlésére, másrészt tankok, ágyúk, reflektorok és teleszkópok irányítási céljára az angol Légügyi Minisztérium számára készítette el. Egyéb, a televízió fejlődésében jelentős szerepet játszó 1935-ös és 1937-es bejelentésű szabadalmait a Loewe, RCA és a Fernseh AG vásárolta meg és fejlesztette ki.
1939-ben jelentette be teljesen lapos, valójában egy igen korai plazmatelevíziónak tekinthető televízióját, amely a leírás szerint keretbe foglalva akár falra is akasztható (!), ennek a gyártását a háború utáni Magyarországon tervezte beindítani. A gondolattal már 1933-ban kezdett foglalkozni, és egy ilyen dátumú, valamint ezt bizonyítandó már tökéletesen kidolgozott, 1936-os szabadalmi leírás (igénypontok és rajzok) kézirata maradt fenn.
1940 nyarán hazatért az akusztikai sugárvetítő kidolgozott tervével. Ennek megvalósítására hamarosan megállapodást kötött a Legfelsőbb Haditechnikai Tanács jóváhagyása mellett. A munka szervezésével, konstrukciós rajzokkal, üzem és két laboratórium felállításával 1941 végére készült el.
A részére felállított magyar királyi Különleges Katonai Alakulat 45 munkatársát, köztük kilenc mérnökét a katonai munkaszolgálatosok soraiból választotta ki. A TVR kódnevű kísérleteket a legnagyobb titok övezte. A nagyméretű munkadarabok a Ganz- és a Láng-gyárban készültek; minden mást, így egy 2 méter átmérőjű parabolatükröt is saját maguk gyártották le. 1943 második felében a helyzet egyre feszültebbé vált munkatársai miatt, akiket időnként lecseréltek potenciálisan veszélyt jelentő emberekkel. Kétségtelenné vált Tihanyi Kálmán számára, hogy megfigyelés alatt állnak és az is tudott dolog volt, hogy barátságot ápolt Bajcsy-Zsilinszky Endrével és körével.
Egyre valószínűbbnek tartotta, hogy a gép nem a számára egyedül fontos magyar érdekeket fogja szolgálni, hanem immár elkerülhetetlenül német kézbe kerülhet. Így kezdődött a befejezés késleltetése a látszat fenntartása mellett. Szabó Gusztáv és Pöschl Imre professzor ekkor mint külső ellenőr csatlakozott a projekthez.
1944. április 5-én őt és főbb munkatársait letartóztatták. A kilencven százalékban elkészült gép ekkor már a Ganz-gyárban volt. Április 11-én a Hadik laktanyából a Margit körúti katonai fogházba vitték, ahol öt hónapig tartó vizsgálati fogságban volt, magánzárkában, a hűtlenség vádját azonban nem sikerült rábizonyítani. Szabadulása után újra kapcsolatba lépett az ellenállókkal. Szálasi Ferenc hatalomra jutását követően ellenálló bajtársaihoz hasonlóan ő is illegalitásba kényszerült. A háború alatt és után erősen foglalkoztatták az ultrahang-technológia lehetőségei, és ennek alkalmazására számos találmányt dolgozott ki és hagyott hátra.
A háború után
A háború befejeztével fizikailag leromlott állapota ellenére ismét napi 16-17 órát dolgozott. Üzemében hozzálátott új megoldású (belül üregesen kiképzett) golyóscsapágyának gyártásához, s közben (már 1945 júniusában!) lépéseket tett egy televízió-társaság alapítására, adóállomás felépítésére, képcsőgyár szervezésére. Ezt a tervet azonban későbbre halasztotta, s az ultrahang-technológiára alapozott tucatnyi ötletéből válogatva inkább egy aranycentrifugára vonatkozó találmányának kidolgozása mellett döntött. Ennek megvalósításához ifj. Lóczy Lajos egyetemi tanárral, a Földtani Intézet igazgatójával társult, és hozzákezdett a prototípus felépítéséhez.
1946 telén bekövetkezett első szívrohama jelezte, hogy szervezete nem bírja a megfeszített tempót. A második szívroham azonban már végképp legyőzte, és 1947. február 26-án azonnal véget vetett életének.
Emlékezete
Tihanyi Kálmánt 1973-ban a Nemzeti Panteonban újratemették.
1997-ben, születésének centenáriumi évében a haza két kiállítással és a Távközlési világnap megünneplésével tisztelgett emlékének.
2001. szeptember 4-én az UNESCO beiktatta Tihanyi 1926-os szabadalmi bejelentésének iratait azon egyetemes jelentőséggel bíró dokumentumok közé, amelyeket mintegy szellemi világörökségként jegyez A világ emlékezete programban.
A Magyar Nemzeti Múzeumban 2001. augusztus 31-én megnyitott, majd 2004. május 26-án kibővített Magyarok, akik a XX. századot csinálták című állandó kiállításon Bay Zoltán, Kármán Tódor, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede mellett Tihanyi Kálmán is ott látható.
2005-ben a Magyar Mérnöki Kamara innovációs díjat alapított a tiszteletére.
Miután Iza, a matematika munkaközösség vezetője meglátogatta Ica egyik óráját, azt találta mondani: „Ezek a gyerekek nem is tudják, milyen csodában van részük.”
Igen, Ica az egyik istenkategóriás tanár és kollégám, aki úgy tanította a matematikát, hogy a Fazekas csak irigkedett volna. Mellesleg akkor tanított a Nagy Generáció matekot a Telekiben, s ontotta a később híressé vált embereket.
Ica tényleg varázsló: kristálytiszta logika, humor, aki az ő levezetését nem érti, az tényleg reménytelen – mint én. Egy időben a diákközi kommunikációt elkerülendő, úgy osztották be a maturandusokat az írásbelin, hogy az ötösök-négyesek és a hármasok-kettesek külön terembe kerüljenek. A vizsga előtt végigmentünk a termeken, mikor is látom, hogy Ica a falnak dőlve, gurgulázva nevet: „Itt van az agytröszt” – mutat a „kettes” teremre. Szerencsére a gyerekek nem hallották, bár szerintem ők is csak vihogtak volna, annyira szerették Icát. Le is érettségiztek jó eredménnyel.
Ica homo universale, orosz szakos volt a gimnáziumban, így lett belőle zseniális matektanár. Ezen túl gyönyörű koloratúr szoprán hangja van, az ELTE (akkor még létezett) kórusának oszlopos tagja. Minden hamis hang gyomrába és homlokába karmol. Nehezen is viselte, ha tantestületünk néha összejött egy közös éneklésre. Ezen túl Ica azt is tudja, hogy nemcsak a metsszük, hanem a messük alak is helyes. „Messük el a kúpot!” Bizonyám!
Icával többször váltottuk egymás osztályfőnökként vagy osztályfőnök-helyettesként. Sokszor mentünk együtt kirándulni. Mi még komolyan vettük: kinéztünk egy megyét, s bejártuk a gyerekekkel a természeti-kulturális kincseit. Ezeken a kirándulásokon egymást szórakoztatva versben beszéltünk.
Ezen túl Ica kiváló verselő is. Bárcsak a tanítványaim éreznék úgy az asszonáncot, ahogyan ő! Íme:
Icus, beszéljünk versben!
Régen verseltem,szentem!
Akkor vágjunk neki ketten.
Agyam kiéghet menten.
Jó, de hogy áll az integrálod?
Letettem, mint lantot a dalnok,
mert online tudást nem pazarlok.
Ó, te analóg zsarnok, hát ne tudjon az a gyermek?
Még vidáman szól az ének,
nem vagyunk még olyan vének.
Elhiszem rólad, néked.
A gyermek barátja lett már a Gugli,
nem minxennel kell engem nyúzni.
Most mi van, küszködsz egy asszonánccal?
Tejóég, ez valami bűbáj ,
veled beszélve jön a vers
Kérés nélkül ,ez király,
Csak a tartalom egy kissé nyers.
Ne köbgyökölj, te vagy a legjobb prozódiásom
( régen csináltam , tán azóta se, hogy ott vigyorogtunk Sátoraljaújhelyen egy kanapén , )
Gondolom, sok, korombeli nő járt már úgy a fbookon, hogy többnyire 40 év körüli, főleg amerikai vagy arab férfiak üzentek hízelgő szavakkal, hogy a barátaim szeretnének lenni.
Mivel a profilképemen nem látszom 20-30 évvel fiatalabbnak, nem volt nehéz rájönnöm, hogy egyedülállónak tűnő öreglányokra utaznak. Ezt azért is gyanítottam, mert mindig volt egy közös ismerősünk, nevezetesen egy szintén nyugdíjas kolléganő, aki ezek szerint gyanútlanul visszajelölte őket.
Szóval, nyilvánvaló volt, hogy nem sugárzó fiatalságom vonzotta/vonzza őket. Nem is reagáltam soha, bár nagy volt a kísértés, hogy megüzenjem: „Sorry, I’m not a pedophile.” De nem tettem.
Ma azonban betelt a pohár. Egy, kb. 16 éves fiú köszönt rám a messengeren angolul, hogyaszongya: Szia, drága! Plusz szívecske, abból is négy.
Mi van???? Most már a nekrofilek is támadnak?
Aztán jót vihogtam. Legszívesebben, válaszoltam volna, hogy egy 65 éves, nyugdíjas tanár vagyok, szálljon le rólam – de inkább megírtam tanulságul.
„1844-ben megszerezte orvosi oklevelét, majd tanítványaival rövid időt töltött Párizsban, ahol megismerkedett a francia sebészet eredményeivel, elsősorban Jacques Lisfranc és Alfred Velpeau munkásságával. A következő két évet állami ösztöndíjjal Bécsben töltötte, ahol Joseph Wattmann műtőnövendéke volt. Itt ismerkedett meg Semmelweis Ignáccal, akivel életre szóló barátságot kötött. 1847-ben hazatért és a pesti egyetemen Balassa János asszisztense lett. Balassával Európában az elsők között alkalmazták sebészeti beavatkozásnál a dietil-éterbódítást, melyet először Markusovszky önmagán próbált ki. Az 1848 márciusi események ebben az állásban érték.
Jelen volt az 1848. március 15-ei forradalom eseményeinél. A magyar kormány megbízásából szerepet vállalt a magyar katonai egészségügyi szolgálat létrehozásában, a honvédorvosok képzésére létrehozott hadorvosi tanfolyamon katonai sebészetet oktatott és műtő gyakorlatokat tartott. Mint főorvost és Balassa János helyettesét ideiglenesen őt bízták meg a fővárosi sebészeti klinika irányításával, miután Balassát miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1848 novemberétől törzsorvos lett a feldunai hadseregben. A második komáromi csata után ő kezelte Görgei Artúr fejsebesülését, majd elkísérte a tábornokot Aradra, a szőlősi síkra, a nagyváradi orosz fogságba és száműzetése helyére, Klagenfurtba is. 1850-ben, a magyar fővárosba való visszatérésekor politikai megbízhatatlanság címén megfosztották egyetemi állásától.
Az osztrák önkényuralom alatt 1851-től a fogságból akkor szabaduló és egyetemi állását ismét elfoglaló Balassa János magánasszisztense lett. Egyik szervezője volt annak a Balassa körül csoportosuló haladó orvosi körnek, amely a hazai orvosképzés, orvostudomány és közegészségügy felemelésére dolgozott ki terveket. Protestáns vallása miatt magántanári kinevezési kérvényét az egyetem visszautasította, így kénytelen volt magánorvosi gyakorlatot is folytatni. Több előkelő család, így például a Trefort, és az Eötvös család háziorvosa is volt. E kapcsolatnak, illetve e kapcsolat nyomán kialakuló barátságnak is köszönhető volt, hogy a kiegyezés után Eötvös József minisztériumában titkári állást kapott.
1867-től 1892-ben történt nyugállományba vonulásáig a Vallás- és Közoktatási Minisztérium alkalmazásában állt, kezdetben az orvosképzési, később az összes egyetemi ügyek előadójaként, 1867-től miniszteri titkári, majd 1887-től valóságos miniszteri tanácsosi rangban.
Alapvetően jelentős érdemeket szerzett a magyarországi orvosképzés új alapokra helyezésében. Ő javasolta a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem felállítását, majd jelentős érdemeket szerzett a pesti és kolozsvári egyetemi oktatás európai színvonalra emelésében. Az Országos Közegészségi Tanács tagjaként, majd elnökeként részt vett Magyarország közegészségügyi rendszerének kialakításában. Javaslatára a pesti egyetemen közegészségtani tanszék alakult. Részt vett az 1876-ban elfogadott közegészségügyi törvény kidolgozásában.
Markusovszky alapította 1857-ben a ma is megjelenő Orvosi Hetilapot, amelynek élén 32 évig állt. Forradalmi tettet hajtott végre, hiszen az orvosi szaknyelvben a korábbi latin és német nyelv helyett meghonosította a magyart. (A Bugát Pál által néhány évvel korábban létre- hozott Orvosi Tár pár évnyi kiadás után, a szabadságharc leverését követően megszűnt.) Az Orvosi Hetilap 1862- ben mellékletként kiadta az „Orvos-Gyógyszerészi Mű- szógyűjteményt”, amely az első használható orvosi szó- tárunk volt. A Müller Emil könyvnyomdájában készített Orvosi Hetilap hosszú időn át egymaga jelentette a magyar orvostudomány fórumát, és a későbbiek során is annak egyik legfőbb tényezőjévé vált.
