Szerző: vjit

Apja, a botanikus Győrffy István – akit rendszeresen elkísért növénytani gyűjtőútjaira – keltette fel benne a növények biológiája iránti tudományos érdeklődést. Tudósi pályájának fő kutatási területe a növényi genetika, főként a poliploidia (kromoszómatöbbszöröződés) biokémiai alapú, illetve fiziológiai vizsgálata volt. Életművét különösen jelentőssé teszi a tény, hogy a korszerű genetikai kutatások megalapozottságát és létjogosultságát tagadó, az 1950-es évek Magyarországában is egyeduralkodó liszenkói tudományos felfogás ellenében harcolt a mikrobiális örökléstani kutatások, molekuláris genetikai kísérletek hazai elterjedéséért.

Pályája első szakaszában, 1932 és 1936 között gazdag mohagyűjteménye molekuláris kromoszómavizsgálatán keresztül megállapította az egyes mohafélék főbb genetikai bélyegeit, fejlődéstani ismérveit. 1938 után elsősorban a ploidia élettani kutatásával, az őszi kikerics (Colchicum autumnale) alkaloidja, a kolchicin génmutációs hatásmechanizmusával és a poliploidizálódás összefüggéseivel foglalkozott, illetve a C-vitamin-képződés örökléstani hátterét tanulmányozta. Kimutatta az összefüggést a kromoszómaszám, a kromoszómadifferenciáltság és az evolúció foka között, leírta a kromoszómaszám-alakulás törvényszerűségeit fajhibridekben, illetve di- × tetraploid keresztezésekben. Már ekkor poliploidok és termékeny amfidiploidok kikísérletezésén dolgozott. 1941-ben sikeresen állított elő tetraploid cukorrépát, ez szolgált alapul a triploid cukorrépahibridek később kibontakozó heterózisnemesítésének.

1944-től nemesítési céllal különféle kolchicinezési eljárásokkal és oxidáló rendszerekkel foglalkozott, sejtgenetikai vizsgálatokat végzett paradicsomon, paprikán és dohányon, valamint behatóan tanulmányozta a boglárka (Ranunculus) kromoszómadifferenciálódását és -speciációját (fajfejlődését). Az 1950-es évek második felétől – intézeti munkatársaival együtt – elsősorban a mikrobiális genetikai kutatásokra helyezte a hangsúlyt. Munkatársaival vizsgálta a Pseudomonas és Xanthomonas baktériumok növénypatogenitását, ennek során új bakteriocint – azaz baktérium által termelt, antibiotikus hatású fehérjét – fedeztek fel. A Rhizobium baktérium és gazdaspecifikus bakteriofág vírusainak kölcsönhatását vizsgálva fággéneket azonosítottak és írtak le.

Növénygenetikai munkái mellett jelentősek voltak evolúciógenetikai tanulmányai, az 1960-as években már humán- és populációgenetikával is foglalkozott.

1952-ben a biológiai tudomány kandidátusa, 1957-ben doktora lett. Széles körű publikációs és tudományszervező tevékenységet fejtett ki, Magyarországot képviselve részt vett számos nemzetközi konferencián. Oktatói munkássága szintén jelentős volt, egyetemi tanárként és intézetvezetőként egyaránt hozzájárult több genetikusnemzedék szakmai elindításához.

Társasági tagságai és elismerései

1954-től haláláig irányította elnökként a Magyar Tudományos Akadémia genetikai bizottságának munkáját. 1967-ben az MTA levelező tagjává jelölték, de politikai nyomásra, tudománypolitikai szempontokra hivatkozva végül nem választották akadémikussá. Két évtizeddel halála után, az MTA 1990. évi közgyűlésén rehabilitálták, és kimondták, hogy Győrffy Barna 1967-től az MTA levelező tagjaként tartandó számon.

1949-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatát vehette át, 1953-ban Szocialista Munkáért érdemérmet, 1990-ben pedig a hosszú éveken át végzett nemzetközileg is elismert, a hazai modern növénygenetika megalapozásáért és a magyar genetikus nemzedék nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységéért posztumusz Széchenyi-díjat kapott.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91rffy_Barna

„

GARACZI LÁSZLÓ:

Szmrty vagy amit akartok

Kedves gyerekek, hol volt, hol nem volt, volt egyszer a halál. Fogta magát, és elindult világot látni. Most megkérdezhetitek, és joggal, hogy pl. hány lába van a halálnak. Nem tudom, hány lába van a halálnak. És azt is megkérdezhetitek, hogy milyen színű a szeme és egyáltalán milyenek a méretei. Talán rigó nagyságú és a szeme sárga? Nem tudom. És azt sem, hogy száraz vagy zsíros bőrű, pattanásos, allergiás, korpás hajú, száj- és testszaga van-e, mélynövésű, vérszegény, tyúkmellű, évvesztes. Nem tudom. Különös ismertetőjele? Talán a halálveríték, mely ott aranylik az arcán, de nem biztos. Hogy szép a halál vagy csúnya? Hány éves a halál? Egyáltalán él-e a halál? Fogalmam sincs. Milyen nemű? Férfi? Nő? Hermafrodita? Nem mernék megesküdni. Vagy állat? Lehet, hogy a halál egy hernyó? Vagy egy gerezd hagyma? Akkor hogy indul el világot látni? A hagymaszag? Volt egyszer egy hagymaszag? Lehet, hogy egy hegy a halál vagy egy kavics? Egy molekula? Fene tudja. Hogy hívják a halált? Van gyereke? A halál fia? Mindannyian azok vagyunk? Így mondják az öregek, de nem biztos. Járt már külföldön a halál? Az egész világot bejárta, híres utazó és természetbúvár? Vagy: milyen dezodort használ? Impulse incognito? Hát ezt tényleg nem tudom. Van, aki tudja? Csak ő tudja? Ő se tudja? Nem is használ? Vagy éppen ez az egy, amit nem használ? És sápadt a halál, vagy fekete, mint a fekete tus? A halál tusa? Divatos a halál vagy régimódi begyöpösödött? Szokott félni? Szerelmes lenni (halálosan)? Kibe szerelmes a halál? Féltékeny természetű? Veszedelmes? Én bizony nem tudom. Vagy azt, hogy pontos-e a halál. Honnan tudnám? Mit érdekel engem, hogy érzékeny, nyíltszívű, tapintatos vagy faragatlan, tolakodó, rókalelkű? Hogy jó fej-e a halál? Hogy mi a foglalkozása? Gyáros? Harangozó? Biztos ez? Nem. Vagy hogy milyen meleg a halál? Tüzes? Tüzes a halál, vagy konvencionálisan jéghideg és zörögnek a csontjai? Gondolom, az is kéne, hogy mit vár az életétől a halál. Nyugodt, békés öregséget, vagy éppenséggel nem akarja párnák között végezni? Vagy esetleg csak annyit vár az élettől, hogy közben nem fog meghalni. És hogy egészséges-e a halál, vagy valami titkos kór emészti. És: gyógyítható-e a halál? Illetve: van-e ellene orvosság? Illetve: meg lehet-e bárkinek is bocsátani, hogy meghal? Hát ez kész röhej. Ti mindent tudni akartok? Mindent az égegyadta világon? Talán még azt is, hogy van-e lelkiismerete a halálnak, és a múltja makulátlan-e? Hogy homokos a halál, liliomtipró, szodomita, szatír, önmutogató, fajtalan, szadista, perverz, kéjgyilkos? Vagy csak simán kéjsóvár, de nem mer? Gyerekes a halál? Van neki Ödipusz-komplexusa? Ölt már embert a halál? Előre megfontoltan vagy gondatlanságból? Netán önvédelemből? Meg lehet büntetni a halált? Van a halálnak törvénye? Szokta magát végveszélyben érezni, van halálfélelme a halálnak, vagy ő maga a halálfélelem, se több, se kevesebb? De tényleg, ki vagy mi a halál? A halottak szektájának angyali hírnöke? Vagy egy stanicli fekete vatta? Mindig az a halál, aki éppen beszél róla? Vagy aki hallgat, az a halál? Aki keres, az a halál? Az a halálom, ha eszembe jut a halálom? A halál egy nap a Földön? Gépesített hazugság? Örökzöld demokrácia? A halál a zsarnokra, a betolakodóra? A halál egy alma, ami beléd harap? Egy 12 éves svéd fiú, aki teniszezik? A halál egy különleges mártás, egy egzotikus illat, egy alattomos hangvételű álláshirdetés? A halál: Velencében? Egy szörnyszülött? A Váci utca végig a halál, vagy csak az Aeroflottól a Muskátliig? Szorong a halál? Megalázó a halál? Vagy ebben a kérdésben az élet übereli? Álmában meghal egy kicsit a halál? Álmában a huzatos utcasarkon kintornázik? Vagy inkább otthon inhalál? A halál az első, vagy a halál a második? Esetleg a kettő között. És melyik: az első halál az első, vagy a második halál az első és a második halál a második, vagy az első halál a második? Hova áll be a halál, hová vezet? Van bőr a halál pofáján? Romantikus a halál? Szereti a szép verseket? Eszébe jut szeptember végén a „Szeptember végén”? Egyedül van a halál, vagy sokan vannak a halál? Egy nagy halál van, vagy sok kicsi sokra megy? Mindenkinek van saját, külön bejáratú magánhalála, vagy köztulajdon a halál? Monohalál vagy polihalál? Ha sok kicsi van, akkor összebeszéltek? Egymás keze alá dolgoznak? Kedves gyerekek! Hogy fejlődött ki az ősidőkben a halál? Van oka? Halálok? Hogy szaporodik a halál? Nem szaporodik, vagyis a halál halhatatlan? A halál a békásmegyeri vasszűz? Vagy inkább az aratószűz mélyrepülésben? A halál arat? A halál megvált szenvedéseinktől és bűneinktől? Kiveri testünkből a viperafészket? A halál szeret minket? Lerója kegyeletét? Ő a testvérünk, az édesanyánk, a gyóntatónk? Üdvösség és kegyelem? Ábrándos reményképünk, tisztes emberségünk, a vendég és a távozó, szépségünk és nagy dicsőségünk, erőnk és lendületünk, vakmerő ragaszkodásunk, jövőnk és ártatlan együgyűségünk? Minden és semmi? Kedves gyerekek! Mit csinál most, e pillanatban a halál? Itt van a papíron? Leselkedik az ajtónál? Kedves gyerekek! A halál kivezetés a szépirodalomból és bevezetés a pépirodalomba? Én vagyok a halál? Csak annyit tudok, hogy én vagyok a halál és semmi több? Mindenki a halál? A halál az a szó, hogy halál? A halál: szmrty? Minden a halál, csak a halál nem a halál? A halál az élet? A halál a művészet, az erkölcs, a hit – a halál az Isten? Kedves gyerekek! A halálról nem lehet beszélni? A halálról csak hallgatni lehet? Egész életünkben a halálról hallgatunk? Halállomány? Kedves gyerekek! Halállomány? Kedves gyerekek! Halállomány? Kedves gyerekek! Kedves gyerekek! Kedves gyerekek!

„Garaczi László (Budapest, 1956. július 17. –) magyar költő, próza-, esszé, dráma-, forgatókönyvíró, műfordító…

1982 óta szabadfoglalkozású író. 1983-1988 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakát végezte el. 1983–1984-ben szabadfoglalkozású közvélemény-kutató volt. 1988-tól a Művészeti Alap tagja. Tagja a Szépírók Társaságának, tiszteletbeli tagja a József Attila Körnek.

2014. szeptember 15-i hatállyal Garaczi László megkapta a Graz írója címet és az azzal járó ösztöndíjat. Verset, prózát, esszét, drámát, fordításokat illetve forgatókönyveket egyaránt írt. Német nyelvű könyvei nagy része a Droschl Verlagnál jelent meg.

A posztmodern irodalom képviselője. Műveit, amelyek egyértelműen egyetlen műfajba sem sorolhatók, a nyelvi formákkal való kísérletezés és töredékesség jellemzi. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Garaczi_L%C3%A1szl%C3%B3

„Számos területen alkotott maradandót. A hazai szeneket elemezte, elsőnek határozta meg a gázgyártásban hasznosítható szénfajtákat. Ipari- és ivóvízelemzéssel is foglalkozott; vízvizsgálati módszere ma is használatos. Nagy érdemeket szerzett a borászati kémia népszerűsítésében. A mikor a filoxéra hazánk hagyományos szőlőtermelő vidékein pusztított, Wartha kimutatta, hogy a homokos talaj is kiválóan alkalmas lehet szőlőtermelésre. Hazánkban az elsők között ismerte fel a fényképezés szerepét a tudományokban. A legjelentősebb felfedezése az agyagiparban a gubbiói fémlüszter-máz (más néven bíborlüszter) évszázadokon át keresett gyártási titkának megfejtése. Ezzel az általa eozinnak elnevezett mázzal a pécsi Zsolnay porcelángyárat tette nagy hírűvé. 1904-ben megszakadt a jó kapcsolata a Zsolnayakkal, amikor állami megbízásból újjászervezte Zsolnay vetélytársát, a herendi porcelángyárat. Mint a kerámiai ipar nagy hírű szakértője, tevékenyen vett részt a faenzai Museo Internazionale delle Ceramiche alapításában. Eötvös Loránd után 1899–1902 között a Magyar Turista Egyesület elnöke.

Felesége az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma volt.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Wartha_Vince

Rembrandt – eredeti nevén Rembrandt Harmenszoon van Rijn – (Leiden, 1606. július 15. – Amszterdam, 1669. október 4.) a világ egyik legismertebb festője, az egyik legjelentősebb 17. századi holland művész.

Rembrandt gyakorlott metszetkészítő volt, emellett számos rajza és rézkarca is fennmaradt. Alkotásai abban az időszakban születtek, amelyet a művészettörténészek holland aranykornak, illetve „arany évszázadnak”, vagy egyszerűen Rembrandt korának neveznek (kb. a 17. század középső harmada). Ebben az időben volt csúcspontján a holland kultúra, tudomány, kereskedelem, katonai és politikai hatalom.

MUNKÁI

Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott. Számos önarckép fűződik a nevéhez, összesen körülbelül száz (ha beleszámítjuk a majd 20 metszetet is). Ezekből megismerhetjük Rembrandtot, az embert, a kinézetét, de – ami ennél jóval fontosabb – képet alkothatunk az érzelmeiről és gondolatairól is, ahogyan az ábrázolásokon a balszerencse és a bánat ráncokat szánt a homlokára.

A munkáinak egyik fő különlegessége a fény-árnyék játék, az erős kontrasztok gyakori használata, amely szinte bevonja a szemlélőt a festménybe. Másik jellegzetesség a drámai, igen életszerű jelenet, amelyből hiányzik az a erőltetett hivatalosság, amit kortársai gyakran ábrázoltak. Szintén kiemelhető az az érzékenység, amellyel az embereket ábrázolta.

Közvetlen családját – feleségét, Saskiát, fiát, Titust és élettársát, Hendrickjét – gyakran kiemelt helyen szerepeltette a festményein, beleértve a mitológiai, bibliai, vagy a történelmi témákat.

ÉLETE

Rembrandt 1606-ban született Leidenben, Hollandiában. A források ellentmondásosak abban, hogy a családjában 7, 9 vagy 10 gyerek volt. Aránylag jó körülmények között éltek, az apja molnár volt, az édesanyja pékleány.

Miután kijárta a latin iskolát, beiratkozott a Leideni Egyetemre, mert szülei tudósnak szánták, pedig ő már ekkor is a festészethez érzett több kedvet. Rövid idő után ott is hagyta az egyetemet, és akkor szülei is beleegyeztek, hogy Jacob van Swanenburgh (1571–1638) leideni mester tanítványa legyen. 1624-ben fél évet Amszterdamban töltött, Pieter Lastman történelmi festőnél, majd visszatért Leidenbe, ahol műtermet nyitott, amit megosztott barátjával és kollégájával, Jan Lievensszel. 1627-től már tanítványokat fogadott; egyik legelső (és legelismertebb) tanítványa Gerrit Dou (franciásan: Gerard Dou) volt (1628–1631 között).

1631-re Rembrandt már olyan hírnévnek örvendett, hogy számos portrét rendeltek tőle Amszterdamból. Ezért odaköltözött, és több száz arcképet festett megrendelésre, köztük páros, illetve csoportos portrékat is. Bár ezek az arcképek alapozták meg hírnevét, ő maga fő feladatának továbbra is a történeti festészetet tartotta.

Amszterdamban a híres műkereskedő, Hendrick van Uylenburgh házában lakott, és 1634-ben feleségül vette a galériás unokahúgának lányát, Saskiát. Ez kétségkívül szerelmi házasság volt, mert annak ellenére, hogy jó családból származott (az apja Leeuwarden polgármestere volt), Saskia árva volt, és nem kifejezetten jómódú. A nővérével élt Frízföldön, és nem voltak túl jó összeköttetései Amszterdamban.

1639-ben Rembrandt nagy házat vett a Jodenbreestraaton, a város Joden (a. m. „zsidók”) kerületében, és jelentős műgyűjteményt vásárolt össze (a házban most Rembrandt-múzeum van). Műhelyében tehetséges tanítványokat (pl.: Carel Fabritius, Nicolaes Maes) foglalkoztatott (így például Példázat az elrejtett kincsről című, a Szépművészeti Múzeumban látható képét Douval közösen festette). Bár jómódban éltek, a magánéletük rosszul alakult. Három gyermekük halt meg nem sokkal születése után, és csak a negyedik, az 1641-ben született Titus élte meg a felnőtt kort. Saskia 1642-ben, nem sokkal Titus születése után meghalt, valószínűleg tuberkulózisban.

KÉSEI ÉVEK

Saskia halála után Rembrandt viszonyt kezdett Titus gondozójával, egy Geertje Dircx nevű özvegyasszonnyal, és ez idővel élettársi kapcsolattá fejlődött. Geertje perelte Rembrandtot, mivel állítása szerint az házasságot ígért neki, és a bíróságon szerette volna a festőt az ígéret betartására kényszeríteni. A bíróság végül nem kényszerítette házasságra Rembrandtot, de nagy, 160 guldenes kártérítést kellett kifizetnie. Később Rembrandt Geertje Pieter nevű fivére tanúvallomása alapján rábizonyította az asszonyra, hogy Saskia rábízott, 200 gulden értékű ékszereit el akarta sikkasztani, s dologházba csukatta a nőt.

1649-ben Rembrandt új szeretője a sokkal fiatalabb Hendrickje Stoffels lett, aki eredetileg szintén a festő szobalánya volt. 1654-ben született lánya (Cornelia), és ezután Hendrickjét hivatalosan megfeddte a várost uraló kálvinista egyháztanács, amiért bűnben él Rembrandttal, aki nem volt tagja a református egyháznak, így őt nem idézték maguk elé.

Rembrandt nem élt épp takarékosan, rengeteg műkincset és nyomtatványt vásárolt, általában ritkaságokat. Talán ezek vezettek ahhoz, hogy 1656-ban csődöt kellett jelentenie. Hitelezői 1657-58-ban elárverezték házát és műgyűjteményét. Ezután sokkal szerényebb lakásba kellett költöznie a Rozengrachton, ahol Hendrickje és Titus megélhetési célból művészellátó boltot nyitott. Művészi hírneve eközben nem csökkent; ebben fontos része volt annak is, hogy egyik nagy történelmi műve az újonnan épült városháza falán függött.

Rembrandt túlélte Hendrickjét († 1663) és Titust († 1668) is. Csak lánya, Cornelia maradt mellette, amikor 1669. október 4-én Amszterdamban, szegényen meghalt. Ismeretlen sírban fekszik a Westerkerk temetőben. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Rembrandt

Lutheránus lelkész gyermekeként született. 10 évesen bábszínházi előadásokat rendezett. 19 évesen elhagyta a szülői házat, és színházrendezőnek állt. 1944-ben kinevezték a helsingborgi városi színház rendezőjének. 1946-ban a Göteborgs Stadsteaterbe (Göteborgi Városi Színház) került, ahol ugyanazon év novemberében Albert Camus Caligula című drámájának világpremierjét rendezte. Filmes munkái mellett is folyamatosan rendezett vidéki színházakban. „A színház olyan, mint egy megértő feleség – míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt.”

Maga is írt színdarabokat, és filmjei forgatókönyveit is önállóan jegyezte. Az 1944-es Őrület című forgatókönyvében egy fiatal ember győzedelmeskedik

egy szadista tanár felett. A fiatalembereket elnyomó rosszindulatú apafigura végig megjelenik korai munkáiban. A gyakran erőltetett kezdeti próbálkozások erőteljes egyéni képzelőerőről adnak tanúbizonyságot. Tizedik filmjénél Bergman rátalált saját hangjára. 1951-es Nyári közjáték című filmjében egy szerencsétlen sorsú szerelemnek lírai tájszemlélete megható. 1955-ös Egy nyári éj mosolya című filmjével szerzett nemzetközi hírnevet. A következő három filmje meghatározó lett Európa filmművészetére. A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957) és a Szűzforrás (1960) az egész európai filmművészet lényegét sűrítette magába.

Bergman szerette illuzionistának és szemfényvesztőnek nevezni önmagát. Lemondott a történelmi helyszínekről, lecsökkentette a stáb létszámát, a helyszíneket szűkítette. Létrehozta a magány filmtrilógiáját. A Tükör által homályosan (1961), Úrvacsora (1963) és a Csend (1963) szereplői magukat

és egymást kínozzák, miközben olyan szellemi nyugalmat keresnek önmaguknak, amelyből hiányzik Isten.

Az 1966-os Persona új korszak kezdetét jelentette: elmerülést az emberi kapcsolatok világában, a premier plánok középpontba helyezését. Az 1972-es Suttogások és sikolyokban két nő kölcsönös megkínzatásának tanulmányát jelenítette meg.

Az 1970-es években filmes pályája leszállóágba került. Elhagyta otthonát és állandó szereplőit. Az 1982-es Fanny és Alexander szövevényes családi történet. E film után bejelentette visszavonulását a filmezéstől. Woody Allen szerint Bergman „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező a filmkamera

feltalálása óta”.

Leánya, Eva Bergman 1945-ben, fia – aki szintén rendező lett –, Daniel Bergman 1962-ben született. Édesapja Linn Ullmann írónőnek, aki Liv Ullmann színésznővel való kapcsolatából 1966-ban született.

Szakmai tökéletessége mellett filmjeinek problematikája, morális tépelődő attitűdje teszi művészetét egyedülállóan jelentőssé. Kedvelt témaválasztása a lélektani konfliktusok részletes ábrázolása. Munkája szakaszos fejlődésen ment keresztül negyven éven át. Bergman igen termékeny alkotó, filmjeiben vissza-visszatér bizonyos képi elemekhez, amelyeket egyre pontosabban kidolgoz. Gyakorló színház- és operarendezőként is maradandót alkotott. Állandó operatőre a kétszeres Oscar-díjas Sven Nykvist volt. Egyik legközelebbi munkatársa a magyar származású Katinka Faragó volt

évtizedeken át.

Élete utolsó két évtizedére Bergman visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig a Sarabande-dal. A nyolcvankilenc éves svéd rendező álmában hunyt el otthonában a balti-tengeri Fårö szigeten 2007. július 30-án, egy napon Michelangelo Antonioni olasz filmrendezővel.^”  (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ingmar_Bergman