„William Makepeace Thackeray A maga korában roppant népszerű művei a kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái. Legjelentősebb művének, a Hiúság vásárának hősnője, Rebecca (Becky) Sharp, az egyik legvonzóbb szélhámos valamennyi irodalmi hős közül.
A sznob kifejezés mai értelme tőle származik.” (Wikipedia)
„Gazdag elődök leszármazottja volt. Már a nagyapja a Kelet-indiai Társaság az angol kapitalizmus egyik legfőbb intézménye — vezetőségéhez tartozott, apja ugyancsak magas rangú, nagyjövedelmű főtisztviselője volt a nagy hatalmú cégnek. A fiú is ott született Kalkuttában. Ez az apa azonban korán meghalt, a fiú ötéves korában lett árva. Az anya még fiatal özvegy volt, s hamarosan új férjre talált. Új házassága előtt a hatéves gyermeket hazaküldte Angliába a rokonokhoz. Úgy mondta, hogy egy angol úri fiúnak Angliában, a híres angol iskolákban kell nevelkednie és művelődnie. De alighanem az is közrejátszott, hogy egy új házasságban kényelmetlen lehet egy előző férjtől született fiú. A későbbi nagy író nevezetes önző, számító, egyszerre vonzó és riasztó asszonyalakjainak valószínűleg az anya volt az első és legfőbb modellje.
A hatéves Thackeray tehát egy hosszú hajóúton utazott addig nem látott hazájába. Útközben egy olyan élményben volt része, amelyet soha el nem felejtett. A hajó Szent Ilona szigete mellett úszott el, ahol a legyőzött és ide száműzött Napóleon élt. Az angol gyerekeknek sokat mesélgettek róla. Ő volt a sátán, a világ rémülete, de lám, az angolok legyőzték, és most ezen a szigeten raboskodik. Azt pedig a hajó utasai is látták, hogy közel a parthoz egy kertben sétálgat egy alacsony férfi. A matrózok mutatták és magyarázták, hogy o az, a világ rémülete, akitől már nem kell félni, hála nekik, az angoloknak. Ez az emlék, hogy saját szemével, elég közelről láthatta Napóleont, mindhalálig elkísérte. Nyilván ez is szükséges volt ahhoz, hogy „A hiúság vásárá”-ban remekmívű leírást adjon a waterlooi csatáról, Napóleon bukásáról.
Az idegen otthonban idegennek maradt rokonok közt járt hosszú éveken keresztül lélektelen iskolákba. Habár minden tudnivaló izgatta, hamar kezdett történeteket kitalálni, szeretett rajzolni, később festeni is, azonban kifejezetten rossz tanuló volt. Unta az iskolákat, később az egyetemen se tudott dönteni, mi is akar lenni. Még festőiskolába is beiratkozott, ám ott se tudott alkalmazkodni a rendszabályokhoz. … Ifjú barátai kezdték már írónak tekinteni. Ez az ifjú baráti kör azonban nemcsak művelt volt, hanem elég züllött is. Neki pedig lehetősége volt belevetni magát a léha életbe, elég nagy vagyont örökölt apjától. 21 éves korában, nagykorúként már az övé volt ez a vagyon.
Egyedül, saját felelősségére olyan züllött lehetett, amilyen csak akart. És amíg tartott a pénz, korlátlanul telt italra, nőkre, és ami még költségesebb volt, kártyára, hazárdjátékokra. Rövid évek alatt el is verte örökségét. Kénytelen volt pénzt keresni, annál inkább, mert a kicsapongások után igazán szerelmes lett, nősülni akart. Próbálkozott festészettel is. A legkitűnőbb festok — Konstable, Turner — kedvelték és pártolták is, de a műkereskedők nem az ő képeit igényelték. Az újságok és folyóiratok azonban felfedezték, hogy érdekesen, ha kell, mulatságosan tud írni. Mint rajzoló csak karikaturistaként ért el némi sikert. A lapok, főleg a Times felismerte, hogy nemcsak karikatúráit érdemes közölni, hanem sokkal inkább azokat a rövid írásokat, amelyek az emberi jellemeket teszik karikatúra tárgyává. A tegnap még pénzt herdáló léha fiatalember, ha akart, tudott takarékos lenni. Takarékoskodott is, hogy megnősülhessen. Szerelme szegény leány volt, hozományról szó sem lehetett. Nem bánták, szerették egymást, összeházasodtak. A férj 25 éves volt, a feleség — Isabelle Gelkin Shaw — fiatalabb. A nagy szerelemtől észre sem vették, hogy a fiatalasszony idegbeteg. Egymás után három leánygyermekük született, közülük az egyik csecsemőkorban meghalt. A harmadik szülése után az anya idegösszeomlásba esett. A férj egy ideig maga próbálta ápolni, de hamarosan képtelenség volt otthon vigyázni rá, többször is kísérelt meg öngyilkosságot, végül elmegyógyintézetbe kellett vinni. Ott is halt meg.
A derűsnek indult élet elkomorodott. Közben Thackeray kezdett ismert író lenni, humoros kisregényei — különösen a „A nagy Hoggarty gyémánt” — népszerűek lettek, egyre jobban meg tudott élni az irodalomból. A leányok is növekedtek, jó tanulók lettek. Az apának sok öröme telt bennük, csak az bosszantotta, hogy az ő regényeinél jobban szerették a vetélytárs-barát Dickens műveit. A növekvő népszerűség után elkövetkezett hirtelenül, szinte váratlanul a világhír. 36 éves volt, amikor megjelent „A hiúság vására”. — Néhány regényével, főleg humoros-szatirikus történeteivel otthon már eddig is sikeresnek volt mondható. Különös figuráit kedvelték az olvasók, a kiadók készséggel várták újabb műveit. „A hiúság vására” azonban minden előbbi könyvétől különbözött. A napóleoni időkben játszódik, tehát 30—40 évvel korábban, mint a megírás ideje. Még történelmi regénynek is tekintették, hiszen a waterlooi csata is beékelődik cselekményébe. De nem történelmi hősökről szól. Egész felvonulása a különböző jellemeknek, főleg a rossz jellemeknek. Főszereplője, Becky Sharp a regényirodalom egyik legösszetettebb jellemű nőalakja. Bájos, szép, kedves, önző, törekedő, szellemes, miközben minden szava hazug. A vonzó lelkiismeretlenség példaképe. „A hiúság vásárá”-nak, vagyis az egész társadalmi életnek igazi és sikeres hősnője. Megvetjük és mégse bánjuk sikereit. Írójának talán legnagyobb művészi bravúrja, hogy rokonszenvesnek tud ábrázolni egy ellenszenves nőt. Az ő sikerei fejezik ki írójának véleményét a világról és benne az emberekről.
A nagy siker után életlendülete is, munkavágya is növekszik. Újabb siker a „Sznobok könyve”. — Ez a sznob szó egyetemi kifejezés, illetve rövidítés volt a nem nemesi származású egyetemi hallgatókról. A magasabb iskolákba javarészt nemesifjak — sir-ök, lordok, earlök stb. — jártak, rangjukat nevük után kiírták bizonyítványaikra is, kollégiumi ajtajaikra is. Aki nem volt nemes — ezek általában gazdag polgárfiúk voltak —, annak neve után olvasható volt, hogy „nemesség nélküli”, vagy inkább latinul: „Sine nobilitate”. Ennek rövidítése a szobaajtókon így festett: „Snob.” Egy szóban kiejtve hangzik „sznob”-nak. Az egyetemeken pedig azt tartották, hogy a nem nemesek öltözékben, modorban, ízlésben túlzottan igyekeznek utánozni a nemeseket. A sznob szó itt-ott azonos lett a „parvenü”-vel, az „uborkafára mászó”-val vagy egyszerűen a felvágóssal. Thackeray könyvében a sznobok egész arcképcsarnokát állítja az olvasó elé. Előbb otthon, majd világszerte is divatossá tette a sznob szót.
Művészi színvonala a végső évtizedben nemhogy nem csökkent, de talán azt is elmondhatjuk, hogy növekedett. 1850-ben jelent meg a „Pendennis története”. Egy ifjúkor krónikája, javarészt önéletrajzi elemekkel. Kitűnő lélektani krónika a léha ifjúságról és a megkomolyító megpróbáltatásokról. — Sokan úgy vélik, hogy az életmű csúcsa a „Henry Esmond története”. Korrajz, lélekrajz, szerelmi és politikai kalandok, cselszövések és végül a nagy kiábrándulás Anglia hazugságaiból és menekülés Amerika akkor még ifjú világa felé. 1862-ben jelent meg, a következő évben, 1863 karácsonyának szentestéjén az ünnepi vacsoraasztal mellett, karosszékében ülve fejezte be földi életét. 52 éves volt. A lelke erősebb volt, mint valaha, de úgy látszik, a teste nem bírta tovább.
Hegedűs Géza http://www.literatura.hu/irok/real/thackeray.htm