Kategória: Évfordulók

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

MADÁCH IMRE

„Magyar középnemesi családba született, felmenői között több neves személy is volt. A 17. század elején élt Madách Gáspár tisztelt tudós-poéta, valamint az ő nagybátyja, Rimay János a Balassi Bálint utáni nemzedék legjelesebb magyar költője. Élete nagy részét Alsósztregován töltötte, és még ifjú volt, amikor apja meghalt, de a családi birtok jövedelme biztosítani tudta taníttatását. Húszévesen már királyi táblabíró volt Nógrád vármegyében. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt a közigazgatást szervezte. Tevékenyen részt vett a nemzetőrség felállításában, bár egészségi állapota miatt katonai szolgálatot nem tudott vállalni. A szabadságharc leverése után, 1852-ben egy évre börtönbe zárták Kossuth Lajos titkárának rejtegetéséért.

A több nyelven tudó Madách korának klasszikus és modern irodalmát is jól ismerte. Íróként fő műve Az ember tragédiája, a magyar drámairodalom egyik legismertebb darabja, számos nyelvre lefordították, színpadi változatát Magyarországon és külföldön is rendszeresen műsorra tűzik.

Madách Imre a 13. századig tudta visszavezetni családfáját. Közvetlen ősét a II. András király korában élt Raduntól eredeztette. Ennek fiai (Madách de Oszlár, Tóbiás és Mike) mindannyian alapítottak családot, közülük a legjelentősebb a Madách-ág, melynek tagjai 1250-ben IV. Bélától kaptak adománylevelet, birtokot pedig Zólyom vármegyében. A Madáchok 1430-tól bírták Sztregovát. Innen ered az úgynevezett sztregovai ág, a költő felmenői közül többen Nógrád vármegye szolgálatában álltak, és volt köztük törökverő hős, kuruc főtiszt és költő (Madách Gáspár) is.

Az ifj. Madách Imre nagyapja, Madách Sándor (1756–1814) híres szabadkőműves, kora egyik legsikeresebb ügyvédje, a Martinovics-per 16 vádlottja, köztük Batsányi János védője, de emellett Nógrád megye főügyészeként is tevékenykedett. Fia, id. Madách Imre (1781–1834) császári és királyi kamarásként visszavonultan gazdálkodott Alsósztregován. Felesége, Majthényi Anna (1789–1885) öt gyermeket szült neki (Imre, Károly, Pál, Anna, Mária).^[3]

Gyermekkorát szüleinek kastélyában töltötte külön nevelők vezetésével. A családi körön kívül alig volt társasága, s ez okozhatta azt, hogy mindvégig zárkózott maradt. Félénk, magányos, törékeny alkat volt, élete végéig sokat betegeskedett. Szívbaj, tüdőbaj és köszvény is kínozta.Tanulmányait magánúton végezte, vizsgáit a Váci Piarista Gimnáziumban tette le, az I–IV. grammatikai osztálybelieket 1830–34-ben, a humaniórákat 1835–37-ben.

1834. január 3-án elveszítette édesapját, ami annyira megviselte, hogy leginkább csak könyveiben lelte örömét. Komoly tudásra tett szert, autodidaktaként fejlesztette magát. Wielanddal foglalkozott, és az Abderiták szellemében írt verseket. Első szerelmével, Cserny Máriával 1836 körül ismerkedett meg. Az 1830-as évek élénkebb szellemi mozgalmainak hatása alatt mint 15 éves gyermek 1837 nyarán kéziratos hetilapot indított négy évvel fiatalabb öccsével, Pállal együtt, Litteraturai Kevercs címmel, melynek olvasói kisebb testvérei, anyja és a nevelő voltak, tartalma pedig kis értekezések és ismeretközlő cikkek.

Az anyanyelve mellett hat idegen nyelven (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tudó Madách 1837 őszén került a Pesti Egyetemre. Az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Évfolyamtársai közé tartozott Andrássy Gyula és Lónyay Menyhért is. Figyelemmel kísérte a folyóiratokat, a kor legjelesebb magyar költőinek műveit olvasta, de előfizetett az Athenaeumra is. Meg-megújuló betegségeinek ellenére diáktársaival együtt kéziratos lapot (Mixtura) szerkesztett, úszni, vívni, festeni, zongorázni tanult, részt vett az egyetemi ifjúság báljain, kirándulásain, színház– és koncertprogramjain, megismerkedett az Ifjú Magyarországgal, a radikális fiatalok csoportjával, és ezen kívül a faeszterga használatát is elsajátította.

A szerelem sem hiányzott az életéből, beleszeretett diáktársának húgába, a nála egy évvel fiatalabb Lónyay Etelkába, aki első verseinek ihletője, múzsája lett. Ebben az időben jelentek meg első versei a Honművészben. Első verseskönyve, a 26 költeményt tartalmazó Lantvirágok anyja költségén – neki is ajánlva – jelent meg Pesten. A versek többsége Etelkához szólt. Még a nyáron – részben anyagi gondok, részben a személyzettel való folyamatos konfliktus miatt – felszámolták a Kálvin téri háztartást. Anyjával és testvéreivel visszautazott Nógrádba, és Madách Imre ettől kezdve magánúton folytatta és fejezte be egyetemi tanulmányait Bory László ügyvéd vezetése mellett. 1841 tavaszán Trencsénteplicen keresett gyógyulást, ahol megismerkedett Dacsó Lujzával, aki tüdőbaját kezeltette ott. A szerelem csak rövid ideig lángolhatott közöttük, mivel a leány 1843 tavaszán elhunyt.

Ügyvédi vizsgáját 1841 októberében és novemberében tette le a Pesti Egyetemen. A kötelező egyéves joggyakorlatot Balassagyarmaton Sréter János alispánnál, majd annak halála (1842. március) után Fráter Pál oldalán töltötte le. 1842. január 16-ától tiszteletbeli aljegyzőként dolgozott. Ebben az évben írta Duló Zebedeus kalandjai című elbeszélését, illetve a Jó név s erény című drámatöredékét, valamint a Művészeti emlékezés című munkáját, és befejezte Csák végnapjai című drámáját. Az év december 19-én kapta meg ügyvédi oklevelét.

1843-ban Nógrád megyében mint tiszteletbeli aljegyző közpályára lépett, 1843. január 9-én iktatták be a Nógrád megyei ügyvédek sorába. Hivatalában azonnal feltűnt korrekt fogalmazásával és a gyűléseken előadásának tartalmasságával.

Szontágh Pál volt legkedvesebb barátja, aki a bátortalan és visszahúzódó Madáchot bevezette a társaséletbe. Barátjával együtt egy Nógrádi Képcsarnok címmel írott füzetet állított össze a megyei közélet nevezetesebb alakjait jellemző epigrammákból. E mozgalmasság jótékonyan hatott szentimentális világnézetére, s azt a humor elemével frissítette föl.

1843. augusztus 22-én lemondott tiszteletbeli aljegyzői hivataláról, és 1844. január 8-án táblabíró lett. 1846. július 15-től mint élelmezési főbiztos működött, de minden hivatalos elfoglaltsága mellett 1843-tól 1848-ig élte irodalmi tanulmányai és munkássága legtevékenyebb korszakát. Számos lírai költeményen, néhány elbeszélésen és esztétikai értekezésen kívül hat drámája készült el, mind öt felvonásban és jambusokban: Jó szív és erény, Csak tréfa, Commodus, Mária királyné, Csák végnapjai (újra átdolgozta 1861-ben), Férfi és nő. Ezek közül a két utóbbival 1843-ban akadémiai jutalomra is pályázott és a Csákkal dicséretet is nyert, de másként nem közölte őket. Politikai cikkeket is írt, leginkább névtelenül a Csengery-féle Pesti Hírlapba, melynek centralista irányát pártolta.

1843 elején írta Férfi és nő című drámáját, amelyet 1843 márciusában benyújtott a Magyar Tudományos Akadémia drámapályázatára, de nem nyert vele díjat. Az év folyamán Cserny Máriával megszakadt kapcsolatuk, losonci Gyürky Amália iránt lobbant szerelemre.

Ugyanekkor ismerkedett meg Fráter Erzsébettel is. Kossuthtal 1844 április–májusában vitát folytatott a telekdíjakról (Társalkodó, Pesti Hírlap). Az év végén Csesztvére költözött. 1845 februárjában Cséhtelekre ment, 1845. március 16-án ott jegyezte el a református ippi, érkeserűi és bélmezei Fráter Erzsébetet, korábbi principálisa, Fráter Pál nógrád megyei alispán unokahúgát. Az esküvőt július 20-án Csécsén, a katolikus templomban tartották meg. A költő anyja nem is annyira titkolt ellenszenvvel viselkedett a feleségével szemben. Ez meglátszott családi életén, hiszen a két asszony sokszor egymás ellen hangolta a férfit, aki mindkettőjükhöz a végtelenségig ragaszkodott. A családi konfliktusok miatt sokszor az írásba menekült.

Nősülése után csesztvei birtokán lakott, a megye székhelyéhez közelebb. A Pesti Hírlap 1846 januárjában bejelentette, hogy nógrádi tudósítója lemond. Madách közéleti szereplése csökkent, emellett népszerűsége továbbra is megmaradt. Ebben az időszakban nem alkotott nagyobb szépirodalmi műveket. 1846. január 18-án jelent meg a centralista és szabadelvű Madách Válasz a nyílt levélre a centralizáció ügyében című cikke a Jelenkorban. 1846. július 15-én közfelkiáltással főbiztosnak választották, ezen minőségében felszólalt a megyén átvonuló katonák túlkapásai ellen, valamint kifogást emelt a losonci katonai kórház és az érsekvadkerti tiszti szállás borzalmas állapotával szemben, illetve intézkedett a szökött katonák elfogásáért járó vérdíj ügyében is. 1846. augusztus 31-én megszületett fia, Imre, aki még aznap meghalt. Szontagh Pállal együtt 1847 elején tagja lett a gróf Teleki László által vezetett Ellenzéki Körnek. Nógrádi képcsarnok címmel Szontagh Pállal és Pulszky Ferenccel együtt írt egy epigramma-gyűjteményt, ebben találó jellemzésekkel illették a megye tisztikarának tagjait. 1848. január 1-jén megszületett fia, Madách Aladár.

1847 őszén Nógrádban a követválasztáson a konzervatívok arattak győzelmet, azonban a következő országgyűlés már nem nekik kedvezett. Egyikük, Károlyi János 1848 márciusában lemondott posztjáról; a szabadelvűek, akiket Madách Imre vezetett, március 11-én levelet fogalmaztak meg Csesztvén, amelyben a lemondott követ helyére Kubinyi Ferencet javasolták. Ezután Madách Balassagyarmaton tartózkodott, és a megye teljhatalmú választmányi tagjaként nem is hagyhatta el a megyeszékhelyet.

Március végén kiújult régi szívbaja miatt egy időre ágyba esett. 1848. április 7-én főbiztosi hivataláról is lemondott, aznap intézkedtek a helyettesítéséről is. A június 24-26-i füleki követválasztást vezette, és ennek lefolyásáról, valamint az eredményéről jelentést írt gróf Ráday Gedeon főispánnak: Repeczky Ferenc lett az országgyűlési követ.

Madách Pállal és Komjáthy Anzelmmel együtt július 5-én megérkezett Budára, a képviselőház megnyitására. Július folyamán Csesztvén betegeskedett, beállt ugyan nemzetőrnek, de egészségi állapota miatt nem tudott aktív résztvevő lenni. Főbiztosi teendőinek továbbra is eleget tett. Augusztus végétől személyesen közreműködött az újoncok toborzásával kapcsolatos teendőkben. Betegsége miatt nem vehetett részt a szabadságharcban, de a Madách család 48-49-es sorsa sűrítetten foglalja össze azt a tragédiát, amely a szabadságharc hazafias nemességére rászakadt.

1849 januárjában a császári csapatok megérkeztek Balassagyarmatra, s báró Majthényi László királyi biztos, aki a főispáni teendőket látta el, február 4-én a tisztikart felesküdtette I. Ferenc Józsefre. A magyar felkelők áprilisban elfoglalták a megyeszékhelyet, Repeczky Ferenc, Kossuth kormánybiztosa, aki a főispáni teendőket látta el, kiáltványt adott ki, amelyben a báró Majthényi László alatt hivatalt viselt személyeket, így többek között Madách Imrét is hazaárulónak nevezte, hivatalukból pedig felfüggesztette. Álláspontját kevesen osztották, Nógrád megye választmánya április 21-én döntést hozott, melynek értelmében a tisztviselők zöme, köztük Madách Imre is, továbbra is megmaradhatott hivatalában. 1849 júliusában az orosz csapatokkal szembeni általános népfelkelésre szólította fel környéke lakosságát. Június 6-án írta meg felhívását, mely Hírlelő néven lett ismert.

Még ugyanebben az évben, 1849. augusztus 16-án a költő nővérét, Madách Máriát, annak első házasságából való tizenöt éves fiát, Huszár Józsefet és Mária második férjét, Balogh Mankobükki Károly honvéd őrnagyot Marosszlatina mellett (Erdélyben) román parasztok brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. Öccse, Pál, aki Kossuth mellett működött, futárszolgálat következtében tüdőgyulladást kapott, és október 1-jén Sztregován belehalt betegségébe. Az osztrák megtorlás is elérte őket, hiszen Károly öccse menyasszonyának apját Haynau felakasztatta.^[5]

1851. június 7-én megszületett lánya, Jolán. 1852-ben a halálra ítélt Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát alkalmazta Parócán mint erdőkerülőt. Szabadságharcosok rejtegetése vádjával Madáchot 1852 augusztusában elfogták, és előbb a pozsonyi vízi kaszárnyában, 1853. március 6-tól pedig a pesti Újépületben szenvedett el majdnem egy évig tartó vizsgálati fogságot. 1852 őszén Pozsonyban későbbi szerelme, Veres Pálné férjével együtt meglátogatta őt.

A börtönben krétával verseket írt az asztallapra, és megírta Az ember tragédiája első változatát Lucifer címmel.

1853. április 2-án megszületett lánya, Anna Borbála. 1853. május 7-e körül bizonyítékok hiányában Madáchot elbocsátották ugyan a fogságból, de Pesten kellett felügyelet alatt maradnia. Végül augusztus 20-án hazamehetett, de a családi béke állhatatlan nejének hűtlensége miatt odalett. 1854. július 25-én írták alá a Heves megyei Ecséden a válási szerződést. Nyáron Fráter Erzsébet sikertelenül próbálkozott helyreállítani a házasságot. Szeptemberben visszament Jolán lányáért Alsósztregovára, majd vele Cséhtelekre indultak az édesapjához. (Az asszony majdani sírja a partiumbeli váradolaszi azóta szétdúlt temetőben volt.)

Madách ezután anyjának körében élte le hátralevő éveit. Keserű csalódása érzékenyen hatott lelkére, csaknem a kétségbeesésig. Szívbaja is erősbödött, de eltitkolta anyja előtt. Gyötrődéseit újabb (főleg történelmi és filozófiai) tanulmányokkal, munkával igyekezett leküzdeni. 1853–54-ben politikai szatírákban öntötte ki keserűségét; ekkortájban írta Civilizátor című szatirikus vígjátékát is, és 1855. január 1-jén fogott hozzá a Mária királynő átdolgozásához. 1855. szeptember 17-én nekilátott II. Lajos című, töredékben maradt drámájához. Ősszel elküldte a Tomory-pályázatra a Mária királynőt, ám művével nem nyert díjat. 1858-ban megismerkedett a csesztvei Majthényi-birtok intézőjének későbbi feleségével, Schönbauer Karolinával, aki az Amália–Karolina-versek ihletője volt.

1856–57-ben megírta Az ember tragédiája második változatát. A világnézetén erőt vett sötét humorban, a Szontagh Pálhoz írt levélfogalmazványa alá írt jegyzetében jelentkezik először Az ember tragédiája eszméje. Mialatt elkészült a Tragédia egyetlen fennmaradt változatával (saját följegyzése szerint 1859. február 17. és 1860. március 26. között), a lelki nyugalma is helyreállt. Jelen volt a Nógrád megyei gazdasági egylet 1859. április 12-i előkészítő tanácskozásán, amelyre báró Balassa Antal, Madách egykori évfolyamtársa hívta meg őt a kékkői várba. Az alapító okiratot Madách és társai készítették.

A családi hagyomány szerint 1859. július 9-én született meg Madách Imre és Schönbauer Karolina törvénytelen leánygyermeke. A kislányt a következő napon keresztelték meg, és apai elismerés híján Schönbauer Anna édesanyja családi nevét kapta.

Madách 1859. augusztus 11-én Szécsényben tartózkodott, jelen volt a gazdasági egyesület alakuló ülésén, tagja lett az ideiglenes választmánynak. 1860. június 9-én fogott hozzá Mózes című drámájának megírásához. A Nógrád megyei gazdasági egyesület 1860. november 5-i alakuló közgyűlésén is megjelent, megválasztották annak egyik alelnökévé, beszédet intézett a jelenlévőkhöz. A későbbiek folyamán is kivette részét az egylet tevékenységéből, 1862-ben ő vezette a statisztikai és nemzetgazdászati szakosztályt.^[5]

Nógrád megye bizottmányának 1861. január 7-én tartott első közgyűlésén a résztvevők az októberi diploma ellen tiltakoztak, Madách pedig tagja lett Nógrád megye választmányának, s egyúttal a megyei tisztújítás szavazatszedő küldöttségének is. Két napra rá a tisztikar fizetése ellen szólalt fel. Január 10-én Nógrád megye törvényszéki táblabírái közé választották, valamint a Nógrád megye új közigazgatási rendszerének kidolgozására megalakított bizottságnak, illetve a megyei költségvetést kidolgozó választmánynak is tagja lett. Segédkezett a Nógrád megye népeihez intézett felhívás megszövegezésében, amely többek között a teljes jogegyenlőséget, a robot, a dézsma és a papi tized eltörlését, a községek önkéntes újraszervezését, az egyenlő közteherviselést hirdette.

Balassagyarmaton 1861. március 12-én került ki a nyomdából Madách választási röplapja, a Politikai hitvallomás, 20-án pedig egyhangúlag a balassagyarmati választókerület országgyűlési képviselőjévé választották. Választói előtt tartott beszédében a szlovák választóknak saját anyanyelvükön köszönte meg a bizalmat. Röplapjának központi gondolata a francia forradalom eredeti jelszava volt: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”. 1861. március 21-én elfogadta a balassagyarmati választókerület mandátumát, és az országgyűlésen a felirati vitában, mint a Határozati Párt híve, május 28-án jeles beszéddel tűnt ki. Június 26-án tagja lett a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó bizottságnak. Augusztusban írta meg beszédét a A nemzetiségek ügyében címmel, ezt viszont már nem tudta elmondani, mivel az országgyűlést berekesztették.

1861. július 20-a után magával hozta a fővárosba nagy művét, Az ember tragédiáját is, hogy kikérje róla Arany János véleményét. Arany 1861. szeptember 12-én írt első levelében a művet kiemelkedőnek tartotta, és felajánlotta segítségét kisebb nyelvi és verselési kérdésekben. 1861. szeptember 28-án elkészült a Csák végnapjainak az átdolgozásával, ezt október 3-án küldte el Arany Jánosnak. 1861. október 31-én Arany a Tragédia első négy színét felolvasta a Kisfaludy Társaságban, s valódi diadalt aratott vele.

1862. január 12-e környékén látott napvilágot Az ember tragédiája első kiadása, mely nem került könyvárusi forgalomba, akárcsak a Lant-virágok. A Kisfaludy Társaság pártoló tagjai kapták meg a kötetet a tagdíj befizetésének fejében. A mű megjelenése után a Kisfaludy Társaság 1862. január 30-án rögtön tagjává választotta. A Társaságba történt bevezetésekor (Arany vezette be) nagy tapsvihar köszöntötte, ez volt az egyetlen nyilvános ünneplés, amelyben a költő életében részesülhetett. Székét 1862. április 2-án Az aesthetika és társadalom viszonyos befolyása című értekezésével foglalta el.

Mózes című drámáját 1862 elején elküldte a Magyar Tudományos Akadémia Karácsonyi Guidó-pályázatára. Augusztus 7. és 11. között Arany János látogatást tett nála, idejüket Csesztvén, illetve Alsósztregován töltötték, majd átkirándultak Szliácsra. Utolsó ízben 1862 novemberének elején, Nagyváradon találkozott feleségével, majd lányát, Jolánt magával vitte Alsósztregovára. A Magyar Tudományos Akadémia 1863. január 13-án választotta levelező tagjai sorába, de itt már, régi betegségének fellobbanása miatt, nem foglalhatta el székét személyesen, helyette Bérczy Károly olvasta fel 1864. április 18-án A nőről, különösen aesthetikai szempontból című dolgozatát (Koszorú, 1864).

Munkakedve ekkor tetőpontján állott. Mózes című ötfelvonásos műve egy akadémiai tragédiapályázaton feltűnést keltett, de dramatizált eposz lévén, nem nyert jutalmat. Arany Koszorújában jelentek meg apróbb költeményei és Kolozsiak című elbeszélése (1863-64), továbbá a Tündérálom című drámai költeménye, mely utolsó, befejezetlenül maradt műve volt. Ennek első részét bemutatták a Kisfaludy Társaságban. 1864 nyarán a Parócához tartozó Imre-dombon Madách belekezdett egy nyárilak megépítésébe. A hagyomány szerint utolsó szerelmével, Borbálával szeretett volna ide visszavonulni. 1864. szeptember elején ült utoljára lóra.

1864. szeptember végén érkezett a beteg költőhöz Péczely Ignác, az íriszdiagnosztika atyja, Kovács Sebestény Endre, a korszak legnevesebb sebésze és a losonci orvos, Pongrácz Mihály. Végrendeletét 1864. október 4-én diktálta le Szontagh Pálnak, majd másnap, október 5-én hajnali 1 és 2 óra között hunyt el Alsósztregován, szívelégtelenségben (a gyászjelentés szerint vízkórban). Október 7-én helyezték örök nyugalomra szülőhelyén, a Madách nemzetség sírboltjában.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mad%C3%A1ch_Imre_(%C3%ADr%C3%B3)

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

MIKSZÁTH KÁLMÁN

„Mikszáth Kálmán (Szklabonya,[1] 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.) magyar író, újságíró.

Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye, ma Mikszáthfalva, Szlovákia), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.

A Mikszáth felmenők felső-magyarországi lutheránus lelkészek voltak, ugyanakkor az elterjedt tévhittel ellentétben nem voltak nemesek. A család a nevét „Mixadt” alakban írta a XIX. század kezdetéig. Maga az író a család nemesi eredetét Apafi Mihály erdélyi vajdához vezette vissza, s még előnevet is kreált hozzá: „kiscsoltói”. Mindez azonban inkább a lebilincselő történetmondó fejéből pattanhatott ki, a valóságban ezeket az információkat nem sikerült semmivel alátámasztania.

A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében pedig már „gazda” (legalábbis ez a megjelölés olvasható ekkor fia bizonyítványában). Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény is, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt tartottak.

Mikszáth iskoláit nagyrészt Rimaszombatban járta, 1857 és 1863 között, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett.

Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányoznia a vármegye uraságait. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.

1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei a kolerajárványban, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. 1874-ben halt meg egynapos korában első gyermekük. Felesége megbetegedett és hazaköltözött szüleihez.

Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbe adta, így abból sem tudott megélni. Az 1874-es megyei tisztújításon mint aljegyző jelöltette magát, de megbukott. Visszatért Pestre, s az irodalommal kezdett komolyabban foglalkozni.

El akart válni feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Mivel az asszony nem akart válni, az akkor még sikertelen író azt hazudta neki, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáthnak rendes jövedelme lett, 1883-ban újra összeházasodtak. Házasságukból három fiúgyermek született: Kálmán, Albert és János. Albert fiának leszármazottai ma is élnek.1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1910-ben, Budapesten halt meg.

Írói pályája

Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők az írásaiból sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.

1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így 1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett.

Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múltán karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkeresettebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt neve jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte. 1882-ben Mikszáth kiküldött tudósítóként követte végig a híres tiszaeszlári vérvád per tárgyalásait, komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot, megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának a másik zsidóvédőnek bélyegezte.

1896. július 15-én a budapesti újságírók egyesülete elnökévé választotta. 1897. november 20-án megalapította az Országos Hírlapot, amelynek megszűntéig (1899. január 26.) főszerkesztője volt. 1899. február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről.

1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. (Báró rangot ajánottak fel neki, de nem fogadta el. vj) Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/…/Miksz%C3%A1th_K%C3%A1lm%C3…

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

FAZEKAS MIHÁLY

„Egykori lakóháza a mai Piac u. 58. sz. alatti ház helyén állott. Az emléktáblát Tóth Árpád apja, Tóth András, a neves szobrászművész készítette. Az emléktáblán hat ovális domborművön 5 jelenet található a Lúdas Matyiból, egy másik pedig Fazekast és Csokonait ábrázolja borozgatás közben.

1766. január 6-án született jómódú debreceni kézműves polgárcsaládban. Apja állatorvos és gyógykovács volt. Iskoláit szülővárosában kezdte; 1779-ben befejezte a gimnázium 6. osztályát. 1781. április 20-án a Debreceni Református Kollégium hallgatói közé lépett; tanára volt P. Szathmáry István, Hatvani István, Varjas János és Sinai Miklós. Azonban valami mellőztetés miatt összezördült tanáraival, és 1782. április 16-án beállt az I. úgynevezett Császárhuszár-ezredbe önkéntes közhuszárnak és Galíciában szolgált.

1788-tól II. József császár seregében a török elleni háborúban harcolt. 1789-ben előléptették tisztnek és hadnagyként folytatta a háborút. 1790-ben ezrede kisegítő erőként volt jelen Moldvában az osztrák−török−orosz háborúban. 1793−96-ban részt vett a francia háborúban, s a napóleoni hadjáratok során eljutott Franciaországba, Dél-Németalföldre, Hollandiába, Németországba. 1796-ban ismét előléptették, ezúttal főhadnaggyá, de erről a tisztségről nem sokkal később lemondott.

Ugyanebben az évben visszatért szülővárosába, Debrecenbe. Visszavonultan élt, kertészkedett, gazdálkodott, emellett verseket írt, és mint városi és kollégiumi pénztárnok hivatalnokoskodott.

Megírta a Lúdas Matyi első változatát. A első kiadás 1815-ben jelent meg Bécsben, a szerző tudta nélkül. Fazekas 1815. november 15-én levelet küldött a kiadónak, amelyben tudatta, hogy a Lúdas Matyit még 1804-ben írta ugyan, de miután az 1805-ben Kazinczy tetszését nem nyerte el, nem szánta kiadásra. Ekkor újra átdolgozta, és 2., javított kiadásként jelent meg 1817 júniusában, F. M. kezdőbetűkkel a címlapon, 8 rét egy íves füzetben négy fametszettel, rajzolt borítékkal és 36 koronáért árulták. Minden ebből bejövendő pénzt, mint a mellé ragasztott híradás tudtul adta, a kiadó a szombathelyi és körmendi tűzkárosultak segélyezésére fordította. A 3. kiadás 1831-ben Budán jelent meg. Ezután sok kiadást ért, és a ponyvára kerülve eljutott a nép közé.

Különösen szerette a botanikát. A füvészetre Földi János és sógora Diószegi Sámuel buzdították. 1807-ben jelent meg a sógorával, Diószegi Sámuellel együtt írt Magyar Füvészkönyv, az első magyar nyelvű tudományos botanikai rendszerezés és növény-meghatározó könyv.

1806-tól a városi közélet aktív tagja, a kollégium s a város pénztárosa, esküdt, majd a polgárság kapitányává választják. 1808-tól a debreceni református egyház megbízásából intézi az 1802-ben leégett gótikus templom helyén épülő Nagytemplom építkezési munkálatait, amelynek egyik irányítójává, gondnokává is megválasztották.

A debreceni körnek is tagja volt; Csokonai Vitéz Mihály csaknem mindennapos volt Fazekas házánál, és Kazinczy Ferenccel is jó barátságban volt, leveleztek is. Kazinczy, Csokonai munkáinak kiadásánál Fazekast választotta maga mellé szerkesztőtársnak; az ebből keletkezett Árkádia-perben, amely a Hazai és Külföldi Tudósításokban évekig tartott, a debreceni közvéleményt Fazekas képviselte, s ő harcolt a lapban Kazinczy ellen, habár névtelenül. Fábián Gábor szerint a Mondolat megírásában is volt része.

1819-ben indította és haláláig szerkesztette a Debreceni Magyar Kalendáriumot. Prózafordításokat, tudománynépszerűsítő cikkeket közölt, és verseket is írt a Kalendárium számára. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, a katonaság okozta csúzos bántalmakhoz még makacs gyomorbaj is járult. Végül 1828-ban súlyos tüdőbajban hunyt el Debrecenben.

Fazekas korai költeményeinek témája a katonaélet. Saját élményeit fogalmazza meg mély humanizmussal. A Feltette hatalmas… és a Rajta vitéz! című verseiben még a török elleni háború lelkes híve. Később az Egy véres ütközet estvéjén serkent gondolatok és az Egy férje elestén könyörgő özvegy versekben már vérontástól iszonyodó szemléletét írja le.

Szerelmi lírája szintén katonaéveihez köthető. Verseiben, melyeket Ruszandához, egy román parasztlányhoz ír, a természetesség, közvetlen látásmód dominál. Élete nagy szerelméhez, Ámelihez írott költeményeiben is ez a természetesség dominál. A Ruszánda, moldvai szép, Az öröm tündérsége, Mint mikor a nap és Végbúcsú Ámelitől című költemények ennek legkézenfekvőbb példái.

Debrecenbe való visszatérte után költészete átalakult, úgynevezett természetlírájában az évszakok váltakozása, a természet gazdagsága van jelen. 1824-ben írta A tavaszhoz és a Nyári esti dal című költeményeit, melyek kiemelkedő alkotásai a magyar természetlírának. Természeti költészetében kitisztult zsenisége mellett felfedezhető a berzsenyis ódai hang, az anakreóni könnyedség, valamint a népies tónus is. Ezt a népies jellegzetességet tudatosan vállalta Az én poézisom című költeményében.

Csokonai 1805-ös halála után keletkezett verseiben a gondolatiság, a felvilágosodás eszmevilága uralkodik.

Nincs nyoma annak, hogy saját költői életművét összegyűjteni és kiadni szerette volna, ezért úgy halt meg, hogy kortársai közül csak kevesen ismerték. Verseit Lovász Imre adta ki 1836-ban Fazekas Mihály versei címen. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Fazekas_Mih%C3%A1ly

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

CICERÓ

„Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, még a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged? Hát sem a Palatium éjjeli őrzése, sem a nép rettegése, sem a legderekabbak összesereglése, sem a senatus üléshelyének megerősítése, sem a senatorok arca-tekintete, semmi sincs rád hatással? Terveid lelepleződtek, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? Hogy a mára virradó meg az előző éjjel mit műveltél, hol voltál, össze kiket hívtál, velük mifélékről tanácskoztál, melyikünk nem tudja, mit gondolsz?

Óh idők, óh erkölcsök! A szenátus mindezt tudja, a konzul is látja, ez itt mégis tovább él. Él?? Sőt, még a szenátusba is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra.” (Cicero szenátusi beszéde Catilina ellen.)

Marcus Tullius Cicero (Arpinum, Kr. e. 106. január 3. – Formiae, Kr. e. 43. december 7.)^[4] ókori római író, filozófus és politikus. Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere. Ehhez hozzájárul az is, hogy azon kevés ókori szerzők közé tartozik, akiknek művei nem töredékesek, hiánytalanul maradtak meg: számtalan (magán)levele, bírósági vád- és védőbeszéde, filozófiai és esztétikai értekezése túlélte az évezredeket. Filozófusként is számottevő (elsősorban a sztoikus iskolához sorolható, de még inkább „eklektikus”, az iskolákból neki tetsző tanokat vegyítő filozófusnak szokás minősíteni).

Politikusi karrierje is rendkívüli, nemzetségéből elsőként (homo novus) tölthetett be állami tisztségeket (aedilis, praetor), végül egész a konzulságig eljutott, s e minőségében elsősorban az ő nevéhez fűződik az „államellenesnek” tartott (ma populistának mondanánk) Catilina-féle összeesküvés (coniuratio Catilinae) leleplezése, amiért a szenátus magas kitüntetésben (pater patriae – A Haza Atyja) részesítette. Élete erőszakos halállal ért véget, mivel a köztársaságkor végének köztársaságpárti politikusaként többször is a vesztes oldalra állt. Az utókor nem egységes politikájának megítélésében: hogy csak a szélsőségeket említsük, egyesek … a köztársaság népellenes plutokrata elitjének hiú, törtető, kapzsi, cinikus, demagóg, és maradi szolgájaként festik le, míg mások a szabadság, a hagyományok és a régi értékek bátor védelmezőjének a kibontakozóban lévő emberellenes, egyeduralmi diktatúrával szemben.

Érdekesség, hogy állítólag ő találta meg Arkhimédész szicíliai sírját, melyet a helyi görögök már elfeledtek, és nem tudtak megmutatni az utazóknak.

… Caesar meggyilkolásáig – melyben, tevőlegesen nem vett részt, sőt az összeesküvésről nem is tájékoztatták az elkövetők – visszavonultan élt, esztétikai és filozófiai művein dolgozott. Ettől függetlenül a merényletben egyértelműen a köztársaság megmentését látta és a gyilkosokat többször is méltatta nyilvánosan. Azonban nem számolt azzal, hogy Caesar türelmes, béketűrő és józan jellemével szemben egy olyan ember kezébe kerül ezzel a hatalom, aki minden tekintetben ellentettje a nagy hadvezérnek. Ez volt Marcus Antonius, unokája Marcus Antonius Oratornak, fia Marcus Antonius Creticusnak és unokaöccse Cicero hajdani consultársának, Caius Antonius Hybridának. Antonius már régóta gyűlölte Cicerót, aki nevelőapját, Publius Cornelius Lentulus Surát kivégeztette a Catilina-féle összeesküvés során.

Az Antonius és Octavianus (a későbbi Augustus) közti konfliktusban a később győztes oldalra, Octavianuséra állt, ez azonban mégis végzetes hibának bizonyul. Octavianus és Antonius szövetséget kötött, és megalakult a második triumvirátus, Antoniusnak pedig sikerült elfogadtatnia a triumvirekkel azt a halállistát (proscriptiós listát), melyen Cicero neve is szerepelt. Cicero megpróbált elmenekülni Rómából, de a formiaei villájához közeli tengerparton, vagyis a mai Vindicion – a helyszín nevét a latin vindìco=vendicare=bosszút állni szóból kapta) – utolérték. Fejét még éltében levágták (ügyetlenkedve, szinte lefűrészelték Appianosz szerint) a helytelen gondolatokért, kivágták a nyelvét a kimondott szavakért, s jobb karját a leírt mondatokért. Ezt követően Antonius, feleségének, Fulviának adta a nyelvet, amit az gyűlölködve hajtűjével átszúrt. Cicero fejét Antonius hosszú időn keresztül minden étkezéséhez az asztalára tetette, amíg olyan undorító állapotba került, hogy már az étvágyát is elvette. Ezután elrettentésképp közszemlére tette egy karón Ciceró fejét Rómában, a Forumon. Karját (egyes források szerint a kézfejeit) a Senatus kapujára szegeztette.

Cicero – aki példaképének Démoszthenészt tartotta – kétségkívül az irodalmi stílus elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi szempontból mintaadó remekek… Művészi szintre fejlesztette a szónoki körmondat, szaknyelven periódus alkalmazását. Ez nemcsak gondolati, hanem az ezt támogató időmértékes ritmuselemeket is tartalmaz, ez a zenei elem is hozzájárul a mondatvezetés gördülékennyé, hatásossá, esztétikussá tételéhez, és nem utolsósorban jobb megjegyezhetőségéhez…

A formai elemek mellett tartalmilag szónoki műveit a világos, rendkívül erőteljes (ellenfelei szerint túlzó és demagóg) fogalmazás, és a tartalmilag telített, sokszor a köznapi élethez kapcsolódó, de nem közhelyes szóképek, hasonlatok, kifejezések jellemzik (s ezért az egyszerűbb emberek számára nem csak gondolatokat, hanem inkább érzéseket közvetít és indulatokat vált ki).

Cicero vallotta, hogy a szónoknak a jogi és történelmi ismeretei mellett a filozófiában is jártasnak kell lennie; még ifjúkorában, alighogy tanulmányait befejezte Rómában, Görögországba ment, Athénban és Rhodosz szigetén valamennyi uralkodó filozófiai irányzattal megismerkedett és behatóan foglalkozott. Különösen rhodoszi mestere, az apámeiai Poszeidoniosz (i. e. 135-84) tanítása hatott rá: filozófiai felfogásának kialakulására és írói tevékenységére.

Cicero különösen sokat tett a filozófia népszerűsítése érdekében. Jól ismerte a régi nagy iskolák tanításait (Platónt, Arisztotelészt), a Szókratész és Platón módszereit felújító újakadémikusok, valamint a sztoikus és epikureus mesterek tanítását…

Rómában előtte nem is volt latin nyelvű filozófia, kortársával, az epikuroszi filozófia tanait verses formában – tankölteményben – megfogalmazó Lucretiusszal egyidejűleg teremtette meg a latin filozófiai próza műnyelvét. Nem vallotta magát filozófusnak, jószerivel csak élete otiumaiban, kényszerű pihenőiben vigasztalta magát filozófiával. („Fordítások ezek, nem kerülnek különös fáradságomba, csak a szavakat adom, abból pedig van bőven” – írja Atticusnak filozófiai írásairól.)

Létezik egy Cicero nevű betűtípus is. Ez nevét onnan nyerte, hogy Sweynheym és Pannartz, 1467-ben Rómában ezen betűnemmel nyomtatták először Cicero leveleit. A C. betűtörzse tizenkét tipográfiai pont vastagságú.” (Wikipedia) lsdpriorit

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

NEMES NAGY ÁGNES

NEMES NAGY ÁGNES

KÖZÖTT

A levegő nagy ruhaujjai.

A levegő, amin szilárdan

támaszkodik madár s madártan,

az érvek foszló szélein a szárny,

egy percnyi ég beláthatatlan

következményű lombjai,

az élő pára fái, felkanyarodva

akár a vágy, a fenti lombba,

percenként hússzor lélegezni

a zúzmarás, nagy angyalokat.

És lent a súly. A síkon röghegyek

nagy, mozdulatlan zökkenései,

amint feküsznek, térdenállnak

az ormok és a sziklahátak,

a földtan szobrai,

a völgy egy percnyi figyelem-lazulás,

aztán megint a tömbök és a formák,

meszes csonttól körvonalig

kővé gyűrődött azonosság.

Az ég s a föld között.

A sziklák roppanásai.

Amint a nap átlátszó ércei

már-már magukba, fémmé a követ,

ha állat járja, körme füstölög,

s köröznek fent a sziklafal fölött

az égő paták füstszalagjai,

aztán az éj a sivatagban,

az éj, amint kioltja s kőmivolta

magváig ér, fagypont alatti éj,

s amint hasadnak és szakadnak

a porcok, forgók, kőlapok,

amint feszítik véghetetlen,

széthasgató önkívületben

a fehér s a fekete mindennapos

néma villámcsapásai –

A nap s az éj között.

A szaggatások, hasgatások,

a víziók, a vízhiányok,

a tagolatlan feltámadások,

a függőlegesek tűrhetetlen

feszültségei fent és lent között –

Éghajlatok. Feltételek.

Között. Kő. Tanknyomok.

Egy sáv fekete nád a puszta-szélen,

Két sorba írva, tóban, égen,

két sötét tábla jelrendszerei,

csillagok ékezetei –

Az ég s az ég között.

Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.

Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.

Lakóháza a XII. kerületi Királyhágó utca és Böszörményi út sarkán. 33 éven át szerkesztőségi és baráti összejövetelek rendszeres színhelye volt a harmadik emeleti lakás

Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947–1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.

Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954–1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az „Ekhnáton jegyzeteiből”-t.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.

Az 1970-es–1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.

Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemes_Nagy_%C3%81gnes i

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

LESZNAI ANNA

„Zempléni Lesznai Anna (szül. Moscovitz Amália, innen a barátai által használt Máli beceneve) (Alsókörtvélyes, 1885. január 3. – New York, 1966. október 2.) magyar költő, író, grafikus, iparművész, a Nyolcak vendégtagja….

Gyermekkora élményvilága egész életében elkísérte, apja birtokán a parasztasszonyoktól tanulta meg a népi hímzést, majd iparművészeti tanulmányokat folytatott Budapesten Bihari Sándor, Párizsban Lucien Simon tanítványaként. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál. Első kötetére (Hazajáró versek) felfigyelt, és kritikájában méltatta Ady Endre is.
1913 és 1918 között Jászi Oszkár felesége volt.

Közel állt a Nyolcak művészeti csoporthoz, tulajdonképpen „kültag” volt. 1911-ben a csoport tárlatán folklorisztikus ornamentikájú textíliákkal szerepelt. Néhány első kiadású Ady-kötet címlapját is ő tervezte. Barátai közé tartozott Ady mellett Kaffka Margit, Balázs Béla és Lukács György. Baráti szálak fűzték a Nyugat, a Huszadik Század és a Vasárnapi Kör legjobbjaihoz.

1919-től bécsi emigrációban élt; Gergely Tibor festőművész felesége lett. 1930-ban hazatértek Budapestre. 1932-ben önálló kiállítása volt az Ernst Múzeumban.

Az 1930-as évek végén megint emigrációba kényszerült, 1939-től az Amerikai Egyesült Államokban élt. New Yorkban művészetet oktatott. Utolsó éveiben gyakran hazalátogatott.
Végakaratát teljesítve hamvait hazahozták.

A legjobb magyar költőnők között tartják számon. Lírai verseinek fő motívumai a kert, a föld, a fa, a virág, a „százkeblű lét” ősi egységét idézi. Meséskönyveit maga illusztrálta, erős hangsúlyt kap a szöveggel együtt a kép is.

Önéletrajzi regénye, a Kezdetben volt a kert emlékezés és korkép egyben.” (Wikipedia)

Róla formálta Aliz alakját Balázs Béla a Lehetetlen emberek c. regényében (vj)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lesznai_Anna

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

Mikor Szerb Antalt arra próbálták rábeszélni, hogy meneküljön Amerikába, azt válaszolta, mit keressen ő egy olyan országban, ahol nem taníthatja magyarul Vörösmartyt. (Sajnos, már nem emlékszem, hol olvastam. vj)

„Ki géppel száll fölébe, annak térkép e táj,
S nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály” (Radnóti Miklós: Nem tudhatom)

„Mi volt a cseppvíz, a levelke, a toll?
Az, amivel hazádnak tartozol.” (Vörösmarty: Három rege)

„Vörösmarty: Mintha Shakespeare, füstölgő fáklyákkal és vértől rozsdás hadaival, megszállta volna Magyarországot.” (Márai Sándor: A négy évszak)

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

GÁRDONYI GÉZA

GÁRDONYI GÉZA

író

1863. augusztus 3.

„Gárdonyi Géza (született Ziegler Géza,^[1] Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) magyar író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt.

…1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete”), szépírói munkásságának szentelve életét…

1878-ban letette érettségi vizsgáját, majd a betegségre hajlamos, gyenge fizikumú, vékonydongájú fiú mesterember ősei hagyományaival szakítva szeptemberben az Egri Érseki Tanítóképző (röviden a Líceum) növendéke lett. …Noha szegény sorú család sarjaként érseki ösztöndíjban részesült, és alkalmi házitanítóként sovány keresethez is jutott, mégis mostoha körülmények között élt. …

Egyre fojtogatóbbnak érezte a vidéki néptanítói életet, s legszívesebben városi könyvkereskedőként képzelte el jövőjét. 1883 augusztusában még szerzetesnek is jelentkezett, de a pozsonyi ferencesek rendfőnöke elutasította kérelmét. Sárvárt ellenzéki magatartása miatt kellett elhagynia: az évzáró ünnepségen a himnusz elhangzása után tanítványai rögtön rázendítettek az általa betanított, „Jaj, de huncut a német, hogy a fene enné meg…” kezdetű nótára…

1885. október 15-én lemondott kántortanítói állásáról, október 28-án házasságot kötött a dabronyi Csányi Máriával, s az ifjú házasok Győrben telepedtek le. Eleinte házitanítóskodásból kívánta fenntartani magát, de nem sikerült munkát találnia, így a zsurnalisztika felé fordult…

1886 szeptemberében családjával együtt Győrből Budapestre költözött, s a Budapesti Hírlap munkatársaként tevékenykedett. Aktív sakkversenyző lévén szerkesztette a Magyar Sakklapot,…

barátja, Bródy Sándor beajánlására – a Magyar Hírlap alkalmazta belső munkatársként, később politikai rovatvezetőként. Itt indította el 1892. június 6-án a később népszerűvé váló Göre Gábor-levelek folyamát, s itt és így ragadt rá pályatársai körében egy életen át használt baráti ragadványneve: Göre….

1895 végén maga is körképvállalatot alapított: Dante Alighieri Isteni színjátéka ihlette meg a Pokol-körkép megtervezésére, vázlatának megfestésére és megvalósítására. Az 1896 májusában a Városligetben megnyílt, összetákolt pavilonban sebtében megfestett körkép csúfosan megbukott, dacára az egyedi hangot megütő Gárdonyi-reklámszövegeknek („Menjen kérem a Pokolba!”, „Azt hallottam, Budapesten megnyílott már a Pokol, vigyázzon kend, komámasszony, nemsokára meglakol!”)…

Rosszallóan szemlélte az 1896-os millenniumi előkészületeket és ünnepségeket övező „önáltató mámort”, a hazai közélet és közállapotok alakulását…

Bródy Sándor is bátorította az Egerbe költözésre, így hát nem tétovázott sokáig, úgy érezte, megtalálta végre a helyét. 1897. február 10-én az egri várra néző sáncnegyedi Hóhér-dombon megvásárolt egy tornácos parasztházat, s még ugyanazon év június 22-én – idős édesanyjával és maga mellé vett két idősebb fiával – Egerbe költözött…

Egyetlen legendateremtő momentum: az egri házba ellátogató írótársak rendre számot adtak arról, hogy Gárdonyi dolgozószobája ablaktalan, az író befalaztatta a ház ablaknyílásait; alkalmasint csupán zárva tartotta ablaktábláit a fejfájós író. Jóllehet, minden idejét az irodalomnak szentelte, s az egri magány szülte művészete legtermékenyebb időszakát, korántsem szakított el minden közéleti-irodalmi köteléket a külvilággal…A háza ajtaján kopogtató váratlan látogatóktól és riportot kérő újságíróktól valóban elzárkózott, s Eger társasági életétől is távol tartotta magát, de írótársait és barátait szívesen fogadta otthonában…

Aszketikus életmódjának további cáfolata, hogy gyakran kelt útra, bel- és külföldön egyaránt: 1899 tavaszán Konstantinápolyba utazott anyagot gyűjtendő az Egri csillagokhoz, 1900-ban pedig Franciaországba ment, ekkor már az Attila és a hunok idejében játszódó A láthatatlan emberen gondolkozott, s a catalaunumi csatatér meglátogatása volt egyik célja. 1903-ban végiglátogatta gyermekkora helyszíneit, 1908-ban Olaszországban, 1909-ben Bajorországban járt, 1912-ben nagyobb körutazást tett Erdélyben. Voltak egészen sajátságos, különc útjai is: A bor című színművét úgy írta meg két hét alatt 1900-ban, hogy vonatról vonatra szállt, s míg szaporodtak a betűk a kéziratban, ő észrevétlen beutazta fél Magyarországot; 1901-ben álnéven szobát vett ki a kolozsvári New York szállóban, hogy befejezhesse Annuska című darabját. Élete utolsó évtizedeiben írói munkája mellett időt és energiát szentelt természetszeretete kibontakoztatásának is. Már 1895-től gyakran botanizált, akkor még a Buda környéki hegyeket járva gyűjtötte a növényeket herbáriuma számára, s volt egy külön gyűjteménye hírességek lakhelyéről és sírjáról szakított virágokkal is. Az egri háza körüli ötholdas birtokon botanikus kertet alakított ki, amelyet hazai és külföldi útjairól magával hozott növényekkel gyarapított…

Emellett szívesen játszott hegedűjén, a kor kiemelkedő prímásai, Dankó Pista és Ányos Laci is kedvelték hegedűjátékát. Gyakran rajzolt, festett és fényképezett is. A festés ifjúkorától foglalkoztatta, már a szegedi festők 1891-es tárlatán is kiállították egy képét, s későbbi korszakából ismert több grafikája, táj- és zsánerképe, fiairól készített portréfestményei…

Tétova politikai és közéleti lépései következményeként elveszítette szeretett barátját, az ellenforradalmi rendszerrel azonosulni nem tudó, emigrációban élő Bródy Sándort….

1906-ban fejlesztette ki meglehetősen bonyolult, kalligrafikus titkosírását – családja tréfás elnevezésével „tibetűit” –, amelyet több sikertelen próbálkozást követően 1969-ben Gilicze Gábor és Gyürk Ottó fejtett meg…

…az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: „Csak a teste!”

https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1rdonyi_G%C3%A9za

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

HALÁSZ GÁBOR

HALÁSZ GÁBOR
irodalomtörténész
1901. július 4.

ÉLETE
(Budapest, 1901. július 4. – Balf, 1945. márciusa)

Apja Budapest III. kerületi elöljáróságán dolgozott, anyja vidéki zsidó családból származott. A szülők csak gyermekük hétéves korában kötöttek házasságot.
Halász Gábor a gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-történelem-filozófia szakos hallgatójaként szerzett diplomát 1925-ben.
1925–1926 között állami ösztöndíjjal Párizsban és Olaszországban tartózkodott. 1927-ben díjtalan gyakornok, majd könyvtáros lett az Országos Széchényi Könyvtárban. 1932-től a Nyugat vezető kritikusa, 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság egyik alapító tagja, 1941-től a Magyar Csillag állandó munkatársa volt.

Mivel az ún. „harmadik zsidótörvény” hatálya alá tartozott, 1943 júliusában behívták munkaszolgálatra, de ekkor még felmentést kapott. Egy évvel később újra behívták kisegítő munkaszolgálatra, ahonnan már nem tért vissza: Sárközi Györggyel és Szerb Antallal együtt a balfi kényszermunkatáborba került. Éhezés és nélkülözés közepette, pontosan nem tisztázott körülmények között halt meg.

MUNKÁSSÁGA
Tanulmányai, cikkei és kritikái a Nyugatban és más folyóiratokban (Napkelet) jelentek meg. A két világháború közötti korszak (1918–1938) egyik jelentős esszéistája; munkáit nagy tudás, műgond és humanista szemlélet jellemzi, és mindenekelőtt az értelem tisztelete. Az ész, az értelem törvényeinek nevében fordult szembe mind határozottabban a kor irracionális szellemi és politikai áramlataival. Így jutott el esztétikájában a realizmus vállalásáig, politikai magatartásában pedig kezdeti arisztokratikus konzervativizmusait mind inkább feladva a 19. századi demokratikus liberalizmus lett az eszménye. Az 1940-es évek első felében határozott állásfoglalást jelentett ez mindenfajta fasiszta diktatúrával szemben. Jelentős tanulmányokkal kísérve kiadta Justh Zsigmond naplóját, sajtó alá rendezte Madách Imre összes műveit, és szerkesztette Az angol irodalom kincsesháza című antológiát. (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1sz_G%C3%A1bor_(kritikus)

Hozzászólások (0)

szeptember 17, 2024 / Évfordulók

FRANZ KAFKA

FRANZ KAFKA

író

1883. július 3.

Német nyelven alkotó cseh születésű zsidó író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveiben az irodalmi realizmus és a fantasztikum keveredik, műveinek tipikus szereplője az elszigetelt ember, aki bizarr vagy szürreális helyzetekbe jut, érinthetetlen bürokratikus hatalmakkal kerül szembe. Kafka az elidegenedés, a félelem, a bűntudat és az abszurditás témáit vizsgálja. Legismertebb művei Az átváltozás, A per és A kastély. A kafkai kifejezés a műveiben gyakran előforduló abszurd, szürreális szituációkhoz hasonló helyzetekre használatos.

Kafka középosztálybeli, németül beszélő zsidó családba született a Cseh Királyság fővárosában, Prágában, amely akkor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, ma Csehországhoz tartozik. Jogásznak készült, tanulmányait követően egy biztosítónál helyezkedett el, az írással szabadidejében foglalkozott. Élete során levelek százait írta családjának és közeli barátainak, édesapjával feszült és formális kapcsolata volt. Több nőt is eljegyzett, de sosem házasodott meg. 1924-ben gümőkórban hunyt el, mindössze 40 évesen.

Életében kevés műve jelent meg: csak a Szemlélődés és az Egy falusi orvos című novellagyűjteményei, illetve külön történetek jelentek meg irodalmi lapokban, például az Az átváltozás, de nem arattak sikert. Befejezetlen műveit, mint A per, A kastély, az Amerika, barátjának, Max Brodnak meg kellett volna semmisítenie Kafka kérésére. Brod azonban nem engedelmeskedett, és gondoskodott arról, hogy kiadják a műveket. Kafka munkája a 20. század íróinak, kritikusainak, művészeinek és filozófusainak széles körére hatott.

„Én intenzíven magamba szívtam annak a kornak minden negatív elemét, amelyben éltem.”

…

TANULMÁNYAI

1889–1893 között Kafka a Masný trhen (németül: Fleischmarkt (húspiac), ma Masná utca) található Deutsche Knabenschuléba járt (német fiúiskola). Zsidó képzése 13 évesen, a bar-micvójával ért véget. Sosem szeretett a zsinagógába járni, minden évben csak a négy fő ünnepen tette ezt meg édesapjával.

Az általános iskola után, 1893-ban a szigorúan klasszikus irányú állami Altstädter Deutsches Gymnasiumba került, amely az Óvárosi téren, a Kinský-palota épületében működött. Az oktatás nyelve a német volt, de Kafka csehül is megtanult írni és olvasni. Nyolc évig járt ide, jó jegyeket kapott. Habár sokan dicsérték nyelvtudása miatt, sosem tudta magát folyékonyan kifejezni csehül, de a németet cseh akcentussal beszélte. 1901-ben érettségizett.

Ugyanebben az évben kezdte el tanulmányait a Deutsche Karl-Ferdinands-Universitäten, kezdetben kémiát tanult, de két hét után jogra váltott. Bár ez a terület sem hozta lázba igazán, édesapja biztatására és a nagyobb karrierlehetőség miatt végül itt maradt. Továbbá a jog hosszabb tanulmányokat igényelt, így Kafkának maradt ideje németet és művészettörténetet is tanulni. Csatlakozott a Lese- und Redehalle der Deutschen Studenten (Német Diákok Olvasó-és Beszédköre) diákkörhöz is, amely irodalmi esteket, felolvasásokat és még sok mást szervezett. Kafka barátja volt a filozófiát tanuló Felix Weltsch újságíró, a varsói haszid családból származó Icchak Löwy színész, Oskar Baum és Franz Werfel írók.

Első tanulmányi évének végén találkozott a szintén jogot tanuló Max Broddal, akivel életre szóló barátságot kötött. Brodnak hamar feltűnt, hogy bár Kafka igen félénk, ha nagy ritkán megszólal, amit mond, az általában mély jelentéssel bír. Kafka egész életében falta a könyveket,[31] Brod kezdeményezésére együtt olvasták Platón Prótagoraszát ógörögül, Flaubert francia nyelvű Érzelmek iskoláját, a Szent Antal megkísértetését pedig Kafka javasolta.

Kafka Dosztojevszkijt, Flaubert, Gogolt, Franz Grillparzert és Heinrich von Kleistot „valódi vértestvéreinek” nevezte. A cseh irodalom is érdekelte, Goethe műveit is örömmel forgatta. 1906. július 18-án lett jogi doktor, majd kötelező egy éves fizetés nélküli szolgálatát töltötte polgári- és büntetőbíróságokon.

MUNKÁJA

1907. november 1-jén munkába állt az Assicurazioni Generali olasz biztosítótársaságnál, ahol majdnem egy évig dolgozott. Levelezéséből kiderül, elégedetlen volt a 8:00-tól 18:00-ig tartó munkaidővel, mert ez csaknem lehetetlenné tette, hogy az írással foglalkozzon, ami pedig fontos volt számára. 1908. július 15-én felmondott, és két héttel később a Cseh Királyság Munkás Balesetbiztosító Intézeténél kezdett dolgozni, itt több ideje jutott az írásra. Feladata a gyári munkások személyi sérüléseinek kivizsgálása és véleményezése volt. Az elvesztett kéz- vagy lábujjak a gyenge munkavédelem miatt mindennaposak voltak, különösen a gépesített eszterga-, fúró- vagy rotációs fűrészüzemekben, amelyek ritkán feleltek meg a biztonsági előírásoknak.

Peter Drucker menedzsmentprofesszor szerint Kafka volt, aki először javasolta védősisak viselését, de ezt hivatalos dokumentumok nem támasztják alá. Édesapja ezt a munkát gyakran Brotberufnak titulálta, azaz olyan munkának, amelyet csak azért végeznek, hogy ki tudják fizetni a számlákat, Kafka ezzel nem értett egyet. Gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, hozzá tartoztak a kártérítési igények feldolgozása és vizsgálata, jelentések írása, üzletemberek fellebbezéseinek kezelése amiatt, hogy cégüket túl magas kockázati kategóriába tették, ami több biztosítási prémiumot eredményezett. Több ízben is ő állította össze az intézet éves jelentését, felettesei megelégedésére. Általában délután 2-kor szabadult a munkából, így bőven maradt ideje az írásra. Édesapja azt várta volna, hogy átvegye a jól menő családi kereskedést.

Utolsó éveiben betegsége megakadályozta, hogy dolgozzon az irodában, de írni sem tudott. Évekkel később Brod megalkotta a Der enge Prager Kreis, azaz „A szűk prágai kör” kifejezést, ebbe olyan írók tartoztak, mint Kafka, Felix Weltsch vagy ő. 1911 végén Elli férje, Karl Hermann és Kafka közösen indították el az első prágai azbesztgyárat, a Prager Asbestwerke Hermann & Co-t, melybe a hozománypénzt fektették be. Kafka nagy lelkesedéssel fogott munkához, de aztán rájött, hogy a munka csak az írástól veszi el idejét.

Ekkor kezdett érdeklődni a jiddis színház előadásai iránt. 1911 októberében látott először ilyet, a következő hat hónapban „elmerült a jiddis nyelvben és irodalomban”. Ez volt a judaizmus iránti növekvő érdeklődésének kezdete. Ekkoriban lett vegetáriánus is.

1915 körül kapta meg behívóját az első világháborúban hadviselő félként résztvevő Császári és Királyi Hadseregbe, de a biztosítótársaság el tudta intézni, hogy mentesítsék a szolgálat alól, mivel fontos kormányzati feladatokat is ellátott a társaságnál. Később maga jelentkezett katonának, de a gümőkórhoz kapcsolódó egészségügyi problémái miatt elutasították és alkalmatlannak minősítették. A betegséget 1917-ben diagnosztizálták nála. 1918-ban már munkáját sem tudta rendesen ellátni ezért a munkaadója nyugdíjba helyezte. Erre a betegségre ekkor még nem ismertek gyógymódot. Egyre rosszabb állapotban élete hátralevő részének jelentős hányadát szanatóriumokban töltötte.

MAGÁNÉLETE

Kafka sosem házasodott meg. Brod szerint „kínozta” a szexuális vágy, míg Kafka életrajzírója, Reiner Stach szerint az író élete tele volt „szüntelen nőzéssel” és a „szexuális kudarc” érzésével.

Felnőtt élete legnagyobb részében bordélyházakat látogatott, a pornográfia is érdekelte. Több nővel is közeli kapcsolatot ápolt. 1912. augusztus 13-án ismerte meg Brod rokonát, Felice Bauert, aki egy diktafonvállalat képviselőjeként dolgozott Berlinben. Egy héttel Brod otthonában való találkozásuk után Kafka így írt naplójában:

„FB kisasszony. Mikor augusztus 13-án megérkeztem Brodhoz, az asztalnál ült. Egyáltalán nem voltam arra kíváncsi, ki ő, de egyszerre csak érdeklődni kezdtem. Csontos, üres arca nyílt ürességet sugárzott. Torka fedetlen volt. Egy blúzt rádobott. Nagyon háziasnak nézett ki a ruhájában, bár mint kiderült, egyáltalán nem volt az. (Elidegenítettem magam tőle, hogy kicsit túl közelről vizsgáltam…) Majdnem törött orr. Szőke, egyenes, nem vonzó haj, erős áll. Ahogy először mellékerültem, mikor leültem, már megváltoztathatatlan véleményem volt.”

Nem sokkal ezután, mindössze egy éjszaka alatt írta meg Az ítélet című történetet, de az Amerikával és Az álváltozással is gyorsan haladt. A következő öt évben főleg levelekben érintkeztek, ritkán találkoztak, de kétszer eljegyezték egymást. Ezeket a leveleket később Levelek Felicének címen adták ki, a lány levelei nem maradtak fent. Stach és James Hawes szerint 1920-ban Kafkának megvolt a harmadik eljegyzése, egy szegény és tanulatlan szobalánnyal, Julie Wohryzekkel. Bár ketten béreltek egy lakást, és az esküvő időpontját is kitűzték, sosem házasodtak össze. Kafka ekkoriban kezdte a Levél apámhozt összeállítani, aki ellenezte a kapcsolatot Julie cionista nézetei miatt. A kitűzött dátum előtt azonban egy másik nővel kezdett találkozgatni. Miközben vágyott a párkapcsolatra, nagyon kevés volt az önbizalma, és különösen testével kapcsolatban voltak aggályai: nem érezte magát elég férfiasnak.

Stach és Brod szerint miközben Felice Bauerrel élt, annak barátnőjével, a berlini zsidó Margarethe „Grete” Blochhal is viszonyt folytatott. Brod szerint fiuk is született, habár Kafka nem tudott erről. A fiú, akinek a neve nem ismert, 1915-ben vagy 1916-ban született Berlinben, 1921-ben hunyt el Münchenben. Peter-André Alt életrajzíró szerint nem Kafka volt a gyermek apja, mivel anyjával sosem folytatott intim viszont. Stach szerint az sem biztos, hogy Blochnak egyáltalán volt fia.

1917 augusztusában diagnosztizáltak nála gümőkórt, ezután pár hétre a csehországi Zürauba (Siřem) utazott, ahol húga, Ottla sógora, Karl Hermann gazdaságán dolgozott. Kényelmesen érezte magát, később úgy írta, ez volt élete talán legjobb időszaka, mert nem voltak kötöttségei. Továbbra is naplót és úgynevezett Oktavheftét, azaz levelekből összefűzött könyvet vezetett. Az ezekben lévő jegyzetekből Kafka 109 részt választott ki cédulákra, rendezetlenül. Ezek később Töredékek füzetekből és papírlapokról címen kerültek nyomtatásba.

1920-ban kezdett intenzív kapcsolatba Milena Jesenská cseh író-újságíróval. Hozzá szóló levelei később Levelek Milenának címmel jelentek meg. 1923-ban a Balti-tenger melletti Graal-Müritzben vakációzott, itt ismerte meg az ortodox zsidó családból származó 25 éves óvónőt, Dora Diamantot. Hogy kiszakítsa magát családja befolyása alól és az írásra koncentrálhasson, Berlinbe költözött Diamanttal. A lánynak köszönhetően érdekelni kezdte a Talmud is. Négy történeten dolgozott, melyeket Az éhezőművész címen készült kiadni.

SZEMÉLYISÉGE

Kafka attól tartott, hogy szellemileg és fizikailag is visszataszítónak fogják találni. Azonban azokat, akik találkoztak vele, elbűvölte vonzó, fiús külsejével, csendes viselkedésével, intelligenciájával és fanyar humorérzékével. Brod Heinrich von Kleisthoz hasonlította, megjegyezve, hogy mindkét író képes volt egy adott helyzetet precízen, realisztikusan jellemezni. Az egyik legszórakoztatóbb embernek tartotta, akivel valaha találkozott, szerette humorát barátaival megosztani, de jó tanácsokkal is szolgált nekik. Brod szerint olyan volt hallgatni szenvedélyes beszédeit, mintha zene lenne. Legjellemzőbb vonásai szerinte az „abszolút igazságosság” (németül: absolute Wahrhaftigkeit) és a „pontos lelkiismeretesség” (németül: präzise Gewissenhaftigkeit) voltak. Feltűnően mély részleteket tárt fel, olyan dolgokat is, amiket senki más nem vett észre.

Gyermekként nem lelkesedett a testmozgás iránt, de később a játékok és más fizikai aktivitások lekötötték, lovagolt, úszott és evezett. Hétvégente hosszú túrákat tett barátaival, amelyeket gyakran ő szervezett. A természetgyógyászat, a modern oktatási módszerek, mint a Montessori, és a technikai újdonságok (repülés, film) is érdekelték. Az írás fontos volt számára, „az ima egy formájának” tekintette. Igen érzékeny volt a zajra, a csendet preferálta írás közben.

…

Élete vége felé Kafka képeslapot küldött barátjának, a Tel Avivban élő Hugo Bergmannak, amiben megerősítette kiköltözési szándékát, de Bergman nem tudta volna fogadni, mivel kisgyermekei voltak, és félt attól, hogy elkapják az írótól a gümőkórt.

HALÁLA

Kafka gégegümőkórja rosszabbodott, 1924 márciusában tért vissza Prágába, ahol családja, főleg húga, Ottla viselte gondját. Április 10-én a Bécs melletti Kierlingbe, dr. Hoffmann szanatóriumába utazott kezelésre, itt hunyt el június 3-án.

Halálát feltehetőleg éhezés okozta, mivel az evés a torka miatt rendkívüli fájdalommal járt, és az intravénás táplálást akkor még nem fejlesztették ki. Halálos ágyán is Az éhezőművészen dolgozott, amelyet még akkor kezdett írni, amikor még képes volt táplálkozni. Testét visszavitték Prágába, 1924. június 11-én a žižkovi Új Zsidó Temetőben helyezték örök nyugalomra. Kafka élete során ismeretlen volt, de nem is hiányolta a hírnevet, halála után viszont hamar ismertté vált a neve. Sírját Leopold Ehrmann építész tervezte.

MUNKÁSSÁGA

Kafka minden művét németül írta, kivéve a Milena Jesenskának szóló, cseh nyelvű leveleket. Élete során kevés figyelem irányult rá.

Kafka nem fejezte be egy regényét sem, műveinek nagyjából 90%-át elégette, főleg berlini időszaka során, ekkor Diamant is segített neki az égetésben. Korai évei során von Kleist volt rá hatással, akinek munkásságát Bauernek írott egyik levelében ijesztőnek jellemzi, és közelebbinek érezte magát hozzá, mint családjához.

NOVELLÁK

Kafka legkorábbi megjelent műve a Hyperion folyóiratban 1908-ban megjelent nyolc novella volt, melynek a Szemlélődés címet adta. 1904-ben írta Egy küzdelem leírása című novelláját, melyet 1905-ben mutatott meg Brodnak, aki azt tanácsolta neki, folytassa az írást, és aztán nyújtsa be a Hyperionnak. Egy töredéket már 1908-ban kiadott, két másik részt pedig 1909 tavaszán jelenített meg, mindet Münchenben.

1912. szeptember 22-én éjszaka írta Az ítéletet, amit Felice Bauernek ajánlott. Brod felfedezte, hogy a mű jegyespárja, Georg Bendemann és Frieda Brandenfeld, mennyire hasonlít Kafkához és Felice Bauerhez.[130] Gyakran ezt tartják Kafka áttörést hozó művének. Egy fiú és apja problémás kapcsolatáról szól, ami megváltozik, miután fia eljegyzi Friedát.[131][132] Kafka elmondása szerint „nyílt testtel és lélekkel írta”,[133] a történet „igazi születés volt, iszappal és sárral borítva”.[134] Először 1912-ben, Lipcsében jelent meg „Feice Bauer kisasszonynak” ajánlva, a későbbi kiadásokban már csak „F.” szerepelt. 1912-ben írta Az átváltozást,[135] 1915-ben jelent meg Lipcsében. A történet szerint egy utazó ügynök úgy ébred, hogy átváltozott egy ungeheures Ungezieferré, egy szörnyű féreggé. A kritikusok a 20. század legnagyobb hatású fikciós művei között tartják számon.[136][137][138]A fegyencgyarmaton című novellája bonyolult kínzásokat és egy rendkívül praktikus kivégzőgépet mutat be, 1914 októberében íródott,[75]1918-ban átdolgozta, 1919 októberében jelent meg Lipcsében. Az éhezőművész a Die neue Rundschau folyóiratban jelent meg 1924-ben, egy furcsa főszereplőn keresztül mutatja be az éhezőművészek hanyatlását.[139] Utolsó novellája, amelynek a Josefine, az énekesnő, avagy Az egerek népe címet adta, szintén a művész és a közönség közötti kapcsolatról szól.

REGÉNYEK

Első regényét 1912-ben kezdte írni. Első fejezete A fűtő című novella volt. Kafka a félkész művet Az elkallódott fiú címen emlegette, de Kafka halála után Brod Amerika címmel adta ki. A regény inspirációjaként az előző évben szerzett jiddis színházi élmények szolgáltak, újra tudatában volt örökségének, ami arra a gondolatra vezette, hogy mindenki életét mélyen befolyásolja a veleszületett hagyaték.[142] Kifejezetten humorosabb és realisztikusabb, mint a többi Kafka-mű, egy elnyomó és immateriális rendszer motívumát használja, hogy a főhőst ismétlődően bizarr helyzetekbe hozza. Amerikába kivándorló rokonai élményeit is felhasználta,[144] ez az egyetlen műve, ami optimistán végződik.[145]

1914-ben kezdte A pert írni amely egy távoli, elérhetetlen hatóság által letartóztatott emberről szól, de a bűn természete nem derül ki sem az ő, sem az olvasó számára. Nem fejezte be a regényt, de az utolsó fejezetet igen. A Nobel-díjas Kafka-szakértő Elias Canetti véleménye szerint Felice áll a mű középpontjában, Kafka állítása szerint ez „az ő [Felicia] története” volt. Canetti Kafka Feliciának írt leveleiről szóló könyvének a Kafka másik pere címet adta, a levelek és a regény közti kapcsolatra utalva. Michiko Kakutani a The New York Timesban azt írta, hogy Kafka levelei „fikciója ismertetőjelei: ugyanazzal az idegi figyelemmel kíséri a percre pontos adatokat, az erőviszonyok változását, az érzelmi megfulladást és meglepő módon a fiús örömöt is”.[147]

Naplója szerint 1914. június 11-re már megtervezte A kastélyt, de 1922. január 27-ig nem kezdte el írni. A főszereplő, K. földmérő ismeretlen okokból harcol, hogy bebocsátást nyerhessen a kastélyban élő rejtélyes hatósághoz, amely a falut irányítja. Kafka szándéka az volt, hogy K-t a halálos ágyán értesíti majd a hatóság arról, hogy „a faluban élés jogi követelése nem volt érvényes, de bizonyos kiegészítő körülményeket figyelembe véve megengedjük, hogy itt éljen és dolgozzon”.[148] A sötét és néha szürrealista regény témája az elidegenedés, a bürokrácia, a rendszer ellen lázadó ember látszólag végtelen frusztrációja, a hiábavalóság és a reménytelen célért való harc. Hartmut M. Rastalsky szerint „mint az álmok, ezek a szövegek is »realisztikus« elemeket ötvöznek az abszurditással, óvatos megfigyelést a főszereplők megmagyarázhatatlan figyelmetlenségével és nemtörődömségével”.[149]

Kafka novellái eredetileg irodalmi folyóiratokban jelentek meg, az első nyolc a Hyperion havilap 1908-as első számában. Franz Blei 1909-ben adott ki két dialógust, amelyek az Egy küzdelem leírása részei lettek. A bresciai repülők töredéke, amit egy olaszországi utuk során írt Broddal, 1909. szeptember 28-án jelent meg a Bohemia napilapban.[150][151] 1910. március 27-én több novella, amik később a Szemlélődés részei lettek, megjelentek a Bohemia húsvéti kiadásában. 1913-ban Lipcsében adta ki Brod és Kurt Wolff Az ítéletet, az Arkadia költészeti évkönyvben. A törvény előtt című novellája 1915-ben a Selbstwehr zsidó hetilap újévi kiadásában jelent meg, melyet 1919-ben az Egy falusi orvos novellagyűjteményben adott ki újra, de A per regényébe is bekerült. Novellái jelentek meg Martin Buber Der Jude lapjában, a Prager Tagblattban, a Die neue Rundschau, a Genius és a Prager Presse folyóiratokban is.

Kafka első megjelent könyve a Szemlélődés volt, ami 18, 1904–1912 között írt novellát tartalmazott. Egy nyári weimari út során Brod megszervezte Kafka és Kurt Wolff találkozását,[153] akinek a Rowohlt Verlag kiadója 1912 végén adta ki ezt a könyvet, de már 1913-as évszámmal.[154] Kafka Brodnak ajánlotta („M.B.-nek”), személyes példányt is átadott neki, amibe ezt írta: „Ahogyan már ide van nyomtatva, neked, kedves Max!”. Az átváltozás először 1915-ben, a Die Weißen Blätter expresszionista irodalmi folyóiratban jelent meg, melyet René Schickele szerkesztett. Az Egy vidéki orvos című novellagyűjteményét 1919-bwn adta ki Kurt Wolff,[154] Kafka édesapjának ajánlva. Kafka egy utolsó, négy novellából álló könyvet is összeállított, amely halála után, 1924-ben jelent meg Az éhezőművész címmel, a Verlag Die Schmiede gondozásában. 1924. április 20-án a Berliner Börsen-Courierben jelent meg Kafka esszéje Adalbert Stifterről.[157]

Kafka végrendeletében Max Brodra, barátjára és irodalmi vagyonkezelőjére hagyta minden művét, a kiadatlanokat is, de pontos útmutatással: „Kedves Max, ez az utolsó kérésem. Mindent, amit hátrahagyok: naplókat, kéziratokat, leveleket (az enyémeket és másokéit is), vázlatokat, mindent égess el olvasás nélkül”.[158][159] Brod ezt nem tartotta be, 1925 és 1935 között kiadta a regényeket és összegyűjtött műveket. Számos, még kiadatlan papírt 1939-es emigrációja közben Palesztinába vitt.[160] Kafka utolsó szeretője, Dora Diamant (később Dymant-Lask) sem teljesítette az író kérését, és titokban megtartott 20 füzetet és 35 levelet. Ezeket 1933-ban a Gestapo elkobozta, de a kutatók még nem biztosak abban, hogy meg is semmisítették.

Amikor Brod a legtöbb írást megjelentette, Kafka munkája magára vonzotta a széles tömegek és a kritikusok figyelmét. Brodnak nehézséget okozott, hogy időrendbe helyezze barátja jegyzeteit. Az egyik probléma az volt, hogy Kafka gyakran ugyanazon könyv különböző részeire írt, gyakran középen, gyakran hátulról kezdte. Számos félbehagyott művét is befejezte. Például A pert számozatlan és félkész fejezetekkel, A kastélyt pedig hiányos mondatokkal és kétértelmű tartalmakkal hagyta hátra.[164] Brod átrendezte a fejezeteket, átszerkesztette a szöveget, megváltoztatta az írásjeleket. Előbbi 1925-ben a Verlag Die Schmiede gondozásában jelent meg, míg másik két regényét (A kastély (1926), Amerika (1927)) Kurt Wolff adta ki. 1931-ben A Kínai Fal építése címmel adott ki addig meg nem jelent novellákat, mint például az egyező címűt. A könyvet a Gustav Kiepenheuer Verlag gondozta. Brod kollekciót gyakran „végleges kiadásként” emlegették.

Modern kiadásban

1961-ben Malcolm Pasley közbenjárására Kafka kéziratainak nagy részét az oxfordi Bodleian Librarybe vitték. A per kézirata aukción kelt el, ma Marbach am Neckarban, a Német Irodalmi Archívumban tartják. Ezt követően Pasleyvel az élen egy német regényeket rekonstruáló csapat (például Gerhard Neumann, Jost Schillemeit és Jürgen Born) az S. Fischer Verlag kiadó gondozásában újra kiadta ezeket.[169] Pasley volt az 1982-es A kastély- és az 1990-es A per-kiadás szerkesztője, míg az 1983-ban újra kiadott Amerikát Jost Schillemeit szerkesztette. Ezeket „kritikai kiadás” vagy „Fischer-kiadás” néven emlegették.

Kiadatlan művek

Brod 1968-as halála után a nála lévő, több ezerre becsült kiadatlan Kafka-mű titkárnője, Esther Hoffe birtokába került. Ő párat eladott, de nagy részüket lányaira, Evára és Ruthra hagyta, akik szintén megtagadták kiadásukat. 2008-ban kezdődött el a jogi harc a nővérek és az Izraeli Nemzeti Könyvtár között, utóbbi állítása szerint a művek Izrael állam tulajdonát képzik, mióta Brod 1939-ben Palesztinába emigrált. 1985-ben Esther Hoffe 2 millió dollárért adta el A per kéziratát a Német Irodalmi Archívum Modern Irodalom Múzeumának. 2012-re már csak Eva élt.[173] Egy Tel Avivi bíróság 2010-ben a művek kiadása mellett döntött, pár meg is jelent, köztük egy addig ismeretlen novella, de a jogi harc folytatódott. A Hoffe család azt állította, személyes tulajdonaik, míg a könyvtár szerint „a zsidó nép kulturális hagyatéka”, de amúgy is rájuk hagyta Brod. 2012 októberében a bíróság a Nemzeti Könyvtár javára döntött.[175] (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Franz_Kafka

Hozzászólások (0)