Kategória: Évfordulók

december 23, 2024 / Évfordulók

„Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly,… tántoríthatatlanul kötelességtudó. Arra törekedj, hogy az maradj, amivé a filozófia igyekezett tenni. Tiszteld az isteneket, segítsd embertársaidat. Rövid az élet. A földi lét egyetlen gyümölcse a tiszta érzésvilág és a közérdekű tevékenység.”



(Marcus Aurelius: Elmélkedések)

Imperator Caesar Marcus Aurelius Verus Augustus, általánosan elterjedt néven Marcus Aurelius császár, született Marcus Annius Catillius Severus (Róma121április 26. – Vindobona vagy Sirmium180március 17.) – a Római Birodalom császára (161 – 180), sztoikus filozófus, író. A Pax Romana utolsó császára.

Élete

Családja és ifjúkora

Apja Marcus Annius Verus, praetor, Antoninus Pius császár feleségének fivére, anyja Domitia Lucilla. Előkelő hispániai (Baetica provinciaUcubi kisváros), konzuli család (Annius) fia, az Antoninusok császári házának rokonságához tartozott.

Édesapja korán meghalt, nagyapja nevelte és kisgyermek korától Róma leggazdagabb, patriciusok lakta részén (Collis Caelius) élt. – Fiatalon Hadrianus császár kedvelte tehetségéért, művelődési készségéért, igazságra törekvéséért, tetterejéért. – Kora gyermekkorának tanítói után tanárai közt volt Diognetus, Alexander CotiaeumTrosius Aper és Tuticius Proculus. Bölcseleti (retorikai) tanulmányokkal foglalkozott Herodes AtticusMarcus Cornelius Fronto és Junius Rusticus vezetésével. Görög nyelvre, irodalomra Aninus MacerCaninius Celer és Herodes Atticus oktatták, míg filozófiából Quintus Junius Rusticus és Apollóniosz Chalcedon személyes ismertsége volt rá a legnagyobb hatással. Formális tanulmányait a jogtudomány megismerésével fejezte be. Műveltségével – különösen görögtudásával – korának arisztokrata fiataljai közül is kiemelkedett.

Már hatéves korában – Hadrianus ajánlásával, szokatlanul fiatalon – a lovagrend (Ordo equester) tagja lett (127), majd – ugyancsak kivételezett módon – bekerült a Salii papi kollégiumba (128), ahol az évente sorra kerülő ünnepségeken nagyon komolyan teljesítette feladatait, amikre később is megelégedéssel, örömmel emlékezett vissza.

Kora ifjú éveit Rómán kívül, a Birodalom határán vagy vidéken igazgatási munkával, a helyi ügyek intézésével töltötte. Amikor visszatért a városba (135), fiatal arisztokratákkal és a császári család tagjaival együtt dolgozott a Róma városának, kikötőinek, valamint a város környékének alapvető hatósági ügyeit intéző prefektusi hivatalban, részt vett vallási ünnepek megszervezésében is. Ezzel a munkával gyakorlatában ismerte meg a közigazgatás szinte minden területét, feladatát. – Quaestor (139), majd konzul (140) volt, de megismerkedett a Birodalom pénzügyeivel és a pénzügypolitikával is (triumvir monetalis). Végül Tribunicia potestas lett (147).

Hadrianus halála után Antoninus Pius, Hadrianus kívánságát teljesítve, Lucius Verussal együtt adoptálta (138). A következő években magas tisztségeket töltött be, és 145-ben feleségül vette a császár lányát, Faustinát (Annia Galeria Faustina II – 130–176). Fogadott apjának, apósának hű és meghitt fiaként/barátjaként osztozott az uralkodás gondjaiban, és jártasságot szerzett a császári hatalommal járó feladatok megoldásában.

Miután megismerkedett a sztoicizmus eszméivel, azoknak megfelelően igyekezett élni. Így lett a sztoicizmus egyik legjelentősebb római képviselője. Császárként, a birodalmat ért súlyos csapások alatt is bátorságával, kötelességei kitartással történő teljesítésével, ha kellett az egyéni örömökről való lemondással, önmegtartóztatással, sokszor kimerülten és kételkedve, a konfliktusokban a természet törvényeinek megfelelően rendezett élettel, az emberi életben a tökéletesség felé törekedve is a sztoikus erényeket követte, azoknak szentelte magát.

„Szerezd… meg magadnak azt, ami… tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? Vajon a rátermettség hiánya kényszerít rá, hogy zúgolódj, az élethez görcsösen ragaszkodj, hízelegj, testi állapotodat okold, hogy tetszelegj, hogy komolytalan légy, hogy lelkednek annyi nyugtalanságot okozz? Nem!, az istenekre nem! Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.”

Társuralkodó

Amikor Antoninus Pius meghalt (161. március 7.), zökkenőmentesen és osztatlan támogatással vette át a hatalmat, úgy, hogy Lucius Verus lett a társuralkodója. Sokat tettek a Rómában kitört éhínség enyhítésére, lecsendesítették a Germania Inferior és Britannia provinciákban kitört lázadásokat.

A közös uralkodást többek között a katonai igények is indokolták, mivel uralkodásának egész időtartama alatt a Birodalom háborúkat viselt különböző külső ellenségekkel. A csapatok irányítását nagy tekintélyű személyre kellett bíznia, hiszen a császár egymaga egyidejűleg nem vezethette a germánok és a Pártus Birodalom támadásai elleni harcokat. Tábornokot sem nevezhetett ki a római légiók vezényletére; a korábbi népszerű katonai vezetők, mint például Julius Caesar vagy Vespasianus arra használták a katonaságot, hogy megdöntsék a fennálló hatalmat, és magukat választassák meg császárnak. Ő úgy oldotta meg a problémát, hogy Verust elküldte a keleti légiók élére. Verus elég tekintélyes volt ahhoz, hogy biztosítsa a csapatok lojalitását, ugyanakkor elég hatalmas volt ahhoz, hogy keveset nyerjen az ő megdöntésével, az egyedüli, az önálló császári hatalommal. A terve bevált; Verus hűséges társa maradt a pártus-hadjárat után bekövetkezett haláláig.
A társcsászárság emlékeztetett a római köztársaság politikai berendezkedésére, amely nem engedte meg, hogy egyetlen személy birtokolja a legfőbb hatalmat.

Háborúi

Uralkodása szakadatlan háborúkkal telt el. A támadó pártusok elleni hadjáratot (162166) tábornokai vitték sikerre. A keletről hazatérő sereg azonban pestist hurcolt magával, amely fertőzésével szörnyű pusztítást végzett az egész Birodalomban. Eközben a Dunán átözönlő germán törzsek feldúlták az észak-itáliai Opitergiumot. Megostromolták Aquileiát, és városáig nyomultak előre, ahonnan csak súlyos harcok árán sikerült őket visszaverni. Győzelmét Rómában emlékoszlopon örökítették meg. Lucius Verus halálát (169) követően egyedüli uralkodóként fogott hozzá Pannonia védelmi problémájának megoldásához.

A hadi költségek fedezésére elárvereztette a császári kincstárat és gondosan készülve indult Pannoniába. A harcok nagy kiterjedésű frontszakaszon és különböző helyeken folytak. Előbb a markomannok és kvádok, egy évre rá pedig a szarmatákjazigok ellen győzött (170174175).

Ellenségeit a Birodalom érdekeinek megfelelő békére kényszerítette. Az esetleges újabb támadások ellen katonasággal erősítette meg a határon épített védelmi rendszer (limes) táborait. A térség tartós rendjét úgy is biztosítani remélte, hogy a határtartományokba idegeneket telepített. A telepeseknek olyan jogokat adott, amelyek alapján azok colonusok lettek. Ezzel hozzájárult a dunai provinciák gazdasági megerősödéséhez, városaik fejlődéséhez.

Tervezte, hogy a Dunától, Pannonia és Noricum provinciáktól északra (a mai Nyugat-Szlovákia a morva területekkel) és keletre, Pannóniától Dacia provinciáig (a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl egy része) új provinciákat létesít (Markomannia, Sarmatia). Elképzelésében megakadályozta, hogy Avidius Cassiusszíriai helytartó – a pártus háborúban jeleskedő egyik vezére, majd az egyiptomi pásztorok agrárjellegű felkelésének leverője (172) – fellázadt Róma ellen. Emiatt a pannóniai hadszínteret, térséget el kellett hagynia, terve realizálását fel kellett függesztenie, s a keleti tartományokba kényszerült menni. Cassius gyorsan elvesztette hívei támogatottságát, s azok a császári légiók odaérkezése előtt megölték őt. A Dunához ismét határsértések szólították (177). Carnuntumnál újra megverte a kvádokat (178), de a terület teljes pacifikálását ezúttal sem sikerült befejeznie. Váratlan halála miatt szándéka – a Birodalom határvidékei tartós békéjének biztosítása – soha sem valósult meg.

Viszonya a keresztényekhez

Uralkodása első időszakában a keresztények békében élhettek, számuk egyre nőtt. Környezete azonban a háborúkért, az éhínségért és a pestisért a keresztényeket tette felelőssé, ezért elindította a 4. keresztényüldözést (176), amely a birodalom egészére kiterjedt. A rangosabbakat száműzték, a többieket kivégezték. Rómában Justinianus vértanú (100165), Lugdunum Sequanorumban (ma Lyon) 48 keresztény (177), Pergamonban KarposzPapülosz és Agathoniké lett az üldözés áldozata (161 és 169 között a későbbi történetírók szerint). Nincsenek biztos, megbízható adatok a császársága idején történt üldöztetés pontos helyeiről, illetve az áldozatok számáról.

Halála

A markomannok és kvádok ellen indított második hadjárata végén, talán pestisben halt meg Vindobona (a mai Bécs) vagy Sirmium városában (180. március 17.). Hamvait hazavitték Rómába és azokat Hadrianus mauzóleumába (a mai Angyalvár) temették el.

Hajlamai ellenére sok háborút kellett viselnie, különösen kormányzása elején gondoskodott népei jólétéről, részint jó törvények, részint a törvényszékek szaporítása által; maga is részt vett a szenátus ülésein, amelyet nagyra becsült, s jelentékenyebb hatáskörrel ruházott föl, mint elődei. Gyűlölte a tékozlást, igen takarékosan élt.

Utódai és történelmi öröksége

 

Lelkiismeretes, önzetlen, alkotmánytisztelő uralkodó volt. Nem rajta múlott, hogy uralkodása végére a pestis és a súlyos háborúk következtében a birodalom erőforrásai kimerülőben voltak. Az utódlást sikerült ugyan fia, Marcus Aurelius Commodus Antoninus számára biztosítania, akit még életében társuralkodójává választott (177), a választás azonban elég balszerencsés volt, mert Commodus sem a politikában, sem a hadviselésben nem volt járatos; ezenkívül önző is volt. Sok történész úgy véli, hogy Róma hanyatlása Commodus alatt kezdődött. Ezért gyakran úgy tartják, hogy Aurelius halála volt a Pax Romana vége.

 

Önéletírása

Napjainkban Elmélkedések címen publikált írásai (XII „könyv” – fejezet) a világirodalom legolvasottabb művei közé tartoznak. A görögül írt aforisztikus naplójegyzetekben gondolkodása a sztoicizmus és a neoplatonizmus filozófiája szellemiségét tükrözi. Platonizáló sztoicista. Erkölcsiségét a szolgálat és kötelességteljesítés határozta meg, ezért is különösen értékes, tanító tartalmakat fogalmazott meg minden korszak fiataljainak.

„A mű fennmaradt formájának kialakulásáról semmi közelebbit nem tudunk. Marcus említi, hogy fiatal kora óta készített jegyzeteket olvasmányaiból… ezek közül kerülhetett az Elmélkedések-be, ugyanígy a hozzájuk és más olvasmányaihoz esetleg korábban fűzött gondolatai is. A II. és III. könyv felirata megmondja, hogy táborban, a Garam partján, illetve Carnuntumban… a Duna mellett készült… elejtett történeti utalás… a szarmata háborúk éveire mutat. Mindez azonban csak nagyjából határozza meg az Elmélkedések keletkezési idejét. A császár nem művet akart alkotni, csak gondolatait rögzítette alkalmanként a maga számára, semmi nem bizonyítja, hogy ezeket ő rendezte jelenlegi sorrendjükbe, hogy az egyes könyvek anyagát ő állította össze és sorolta egymás után, még kevésbé azt, hogy a gondolatok és a könyvek jelenlegi egymásutánja keletkezésük rendjét mutatja. Egyes részeket… valószínűleg azzal az igénnyel fogalmazta meg, hogy mások is olvassák, de bizonyos, hogy egyiket sem szánta nyilvános közlésre. Írnokai vagy családja révén kerülhettek nyilvánosságra, és eldönthetetlen, volt-e egyáltalán magának a szerzőnek szerepe, és ha igen, mennyi, a könyv jelenlegi formájának kialakításában… Az I. könyv kivételével egyik sem egységes, folyamatos írás, legföljebb kisebb-nagyobb gondolatcsoportok függenek össze szorosabban… A tizenkét könyvre való beosztásról sem biztos, hogy Marcustól, illetve a mű ókori kiadójától származik… a forma… azt tükrözi, hogy olyan feljegyzésekről van szó, amelyeket szerzőjük legalábbis túlnyomórészt kizárólag a maga számára írt…” 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Marcus_Aurelius_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r



december 23, 2024 / Évfordulók

WILLIAM SHAKESPEARE
„színpadrázó”
1564. április 23.

„Püthagorasz szerint a költők lelke haláluk után hattyútestbe költözik, talán ezért nevezte Benjamin Jonson drámaíró a kortársát „Avon édes hattyújának”.[1]


Magyar fordítások:

https://hu.wikipedia.org/wiki/William_Shakespeare

NÁDASDY ÁDÁM: Kapcsát ereszték mesteri

http://www.es.hu/nadasdy_adam;kapcsat_eresztek_mesteri;2010-12-21.html

A British Library online Shakespeare-gyűjteménye

http://www.bl.uk/treasures/shakespeare/homepage.html

december 23, 2024 / Évfordulók

„Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem”. (I.K.)

„Soha sem nősült meg, és soha nem hagyta el az országa határait. Egyszerű életet élt: reggel 5-kor kelt, pipázott és teát ivott, egészen 7 óráig dolgozott, majd megtartotta az első előadását, annak végeztével 13 óráig tovább dolgozott. Soha nem ebédelt egyedül. Meghívottjainak száma mindig három és hét között volt, úgymond ne legyen kevesebb a gráciák számánál, de a múzsák számát se haladja meg…


A filozófia problémáit Kant három kérdésben foglalta össze:
1. Mit lehet tudnom?
2. Mit kell tennem?
3. Mit szabad remélnem?” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Immanuel_Kant

december 23, 2024 / Évfordulók

NAGYCSÜTÖRTÖK

„Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínűleg széder esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát. A nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagycs%C3%BCt%C3%B6rt%C3%B6k

DSIDA JENŐ: NAGYCSÜTÖRTÖK

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

december 23, 2024 / Évfordulók

LEONARDO DA VINCI

1482 körül egy milánói udvari állás reményében írt levelében az akkor harmincéves Leonardo úgy mutatta be magát … Ludovico Sforza hercegnek, mint eszményi tanácsadót háborús években, az alagút- és csatornaépítés szakértőjét, puskák és ostromgépek feltalálóját. A levél végén mellékesen megemlítette, hogy békeidőben festészettel és szobrászattal is szokott foglalkozni…

Leonardo da Vinci (1452. április 15.1519. május 2.) itáliai polihisztor. Leonardo festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író volt egy személyben.

A Vinci melletti Anchianóban született Toszkánában egy nótárius, Ser Piero da Vinci, és egy parasztlány, Caterina törvénytelen gyermekeként. …

Leonardót sokszor nevezik a reneszánsz ember őstípusának, akinek láthatólagos végtelen kíváncsisága csak a felfedezéseinek erejével volt egyenlő. Széles körben az egyik legnagyobb festőnek tartják, és egyes vélemények szerint ő lehetett minden idők legműveltebb embere.[1]

Leonardót éveken át elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, „Az utolsó vacsora”, amellyel 1498-ban készült el. E freskót azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ főműveként tekintették…

Firenzébe költözött; hírneve itt érte el tetőfokát. 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába állt, és vele tartott a romagnai hadjáratban. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény- illetve hadigépezet-vázlatai. 1503-ban Firenzében kezdte festeni a Mona Lisát (közismert olasz neve: la Gioconda – kiejtése: la dzsokonda). A munka egészen 1506-ig húzódott, a hagyomány szerint a hároméves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása – ennyit tépelődött Leonardo a mosoly kialakításán…

1517-ben a Milánót meghódító francia király, I. Ferenc meghívására Franciaországba költözött. Az Amboise melletti cloux-i ( mai nevén Clos Lucé ) 8 szobás kastélyba már nem követi másik munkatársa, Salai, akivel 25 évig egy házban élt. A király első festője, mérnöke és építésze cím évenkénti 1000 écu (középkori francia pénzérme) járadékkal párosult. Leonardo igazán nagy tiszteletben részesült. Az uralkodó, aki többször is látogatást tett nála, komolyan gondolhatta, amit a Clos Lucé kastély ajándékozásakor mondott: ” Itt Leonardo, szabadon álmodhat, gondolkodhat és dolgozhat”. ( „Ici Léonard, tu seras libre de rêver, de penser et de travailler.”)

Leonardo csatornázással, zsilipek, malomszerkezetek, térképek rajzolásával foglalatoskodott – mindezt bal kézzel, mivel jobb karja megbénult. Két évet töltött itt, majd 1519-ben megbetegedett és meghalt. Hogy öröksége fennmaradhatott az utókor számára, az mindenekelőtt Francesco Melzinek, hűséges tanítványának és munkatársának köszönhető, aki a művész halála után a ráhagyott könyveket, kéziratokat, rajzokat és szerszámokat Milánóba vitte. Itt őrzik egy hegyikristály ládikában munkásságának leggazdagabb gyűjteményét, a Codex Atlanticust, melyet Pompeo Leoni állított össze…

…. Tudományos kísérletei alapján új eljárásokat fejlesztett ki. Számos kéziratából egyet sem dolgozott ki kiadásra alkalmas szintig, így ezek tartalma évszázadokig rejtve maradt: Leonardo felismeréseinek zömét újra fel kellett fedezni, és más kutatók szereztek hírnevet a természet olyan törvényeinek kiderítésével, amelyeket ő már fölfedezett.

1482 körül az optika és a vonalperspektíva foglalkoztatta. Ahogy növekedett tudása, egyre több minden érdekelte. 1500 körül a csatornaépítés, a folyószabályozás, az öntözőrendszerek, a víztározók és hidak legkeresettebb szakértőjének számított. Sikerét jelentősen gyarapították a munka termelékenységét növelő, a költségeket csökkentő berendezései – a csatornák építéséhez például vízkiemelő szerkezetet tervezett. ” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Leonardo_da_Vinci

LEONARDO HOMEPAGE

http://mos.org/leonardo/

december 23, 2024 / Évfordulók

„Keskeny, kissé csapott vállú, sovány alak ült előttem. Inkább alacsony, mint középtermetű. Sötétszürke, jól szabott, igen rendes öltözetet viselt. A kabátja ujjából néhány centiméterre kiálló fehér inge tiszta, szépen mosott és gondosan vasalt volt. Sötétkék csíkos, kifogástalanul kötött nyakkendője szabadon lebegett a melle előtt. Mindezt a majdnem hanyag előkelőséget mintegy zárójelbe tette a cipő és a kalap: a cipője nagyobb volt mint a lába s a kalapja kisebb, mint a feje. A kissé viseltes, kitaposott barna félcipő hátsó pereme ugyanis a sarka fölött elállott a lábától. A hátul felhajtott, elől lecsapott szélű sötétszürke puhakalap pedig kissé túl könnyedén ült a feje tetején. De az is meglehet, hogy csak az alóla kikandikáló domború homlok és a rakoncátlan göndör haj tornázta fel a kalapot az üstökére. Úgy látszik, egyik sem tűrte meg ezt a puha abroncsot sem. A boltozatos homlok alatt dús szemöldök, mongoloid jellegű, élénk tekintetű szemek, erős pofacsontok, beesett arc, széles orr, tömött bajusztól árnyékolt, keskeny ívelésű száj. A homlokhoz viszonyítva hegyes, de mégis lágyvonalú, középen árkolt áll zárta le a nem szép és nem csúnya, de feltétlenül jellegzetes és igen értelmes arcot. A fej a törzshöz képest meglehetős aránytalanságban, mint valami kényszerű különvélemény ült a hosszú, vékony nyakon, amiből erős ádámcsutka meredt elő. Ez az ádámcsutka beszéd közben, vagy ha egyet-egyet nyelt, szinte erőlködve igyekezett elérni az áll élvonalát. De a vékony nyak is sokszor már-már elejtette a föléje szélesedő koponyát, ha biccentett, vagy ha valamit erősített…Hátradőlve, kényelmesen elhelyezkedve sohasem beszélt. Viszont ha hallgatott, legtöbbször hanyag tartással ült s fejét kissé félrebillentve sűrűn pislogatott. Az egész arcon látszott ekkor is, hogy gondolkodik. Az újból való megszólalást ismételt bajusz szétkefélés és néhány olyanszerű szájrándítás előzte meg, mint milyennel valaki kiszívja a fogát. Újra előredőlt s öklét szinte fenyegetőleg lengetve, élénk arcjátékkal, mély, öblös hangon lassan, megfontoltan beszélt. Hangsúlyozásában színesek, ütemezésében sokszor tagoltak voltak még az egyes szavak is, amelyek elhagyták a száját.” (Bányai László)

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Attila

MEGZENÉSÍTETT JÓZSEF ATTILA-VERSEK

december 23, 2024 / Évfordulók

„[…] nagyon sok olyan költőnk és írónk van már, aki azt az írói alapszituációt próbálja megvalósítani, hogy egyenrangú félnek tekinti a másikat, felnőttként beszél vele. Tehát nem szépíti a dolgokat, mellőzi az ünnepélyességet, mellőzi az írói méltóság pózát, amit gyűlölök, lemond minden tekintélyről, amire foglalkozása voltaképpen predesztinálná, és úgy beszélget az olvasójával, ahogy én beszélgetek teveled, vagy ahogyan mi beszélgetünk, ha barátok között vagyunk. Tehát egyenrangú az egyenrangúval, egyforma észbeli képességekkel rendelkező vitapartnerek, akik közül az egyik fél az író, jelen esetben én, lemondtam arról, hogy tanácsoljak, mert tanácsot adni nem tudok, lemondtam arról, hogy megmagyarázzak, mert magyarázni nem tudok, nem értem a világot, amely körülvesz, tehát hogyan tudnám én ezt megmagyarázni? A kijelentő mondat helyett a kérdő mondat az, amely az én egész írói struktúrám alapja.” (Örkény István)

[Úgy írni… ] (részlet) – In: Lázár István: Örkény István, Budapest, Szépirodalmi, 1979;

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96rk%C3%A9ny_Istv%C3%A1n >

december 23, 2024 / Évfordulók

„Nem tudok mit csinálni, írom a műveimet. Nem veszek részt a politikában, az engem mélységesen nem érdekel, és nem is értek hozzá. Nincsenek politikai állásfoglalásaim, soha nem is voltak, se a Kádár-rendszerben, se most. Soha nem voltam ellenzéki vagy kormánypárti, még a Kádár-rendszerben sem. Nem voltam hivatalos író, és csak ritkán tiltották be műveimet. Az úgynevezett közéletben nem veszek részt.

Az írásai viszont gyakran váltanak ki politikai botrányokat.

Néha, mert vannak műveim, amire a kutya sem figyelt oda, de akkor legalább békén hagytak. Volt olyan, amire valamiért felkapták a fejüket jobbról vagy balról.”

https://index.hu/kultur/klassz/2009/05/25/spiro/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Spir%C3%B3_Gy%C3%B6rgy

december 23, 2024 / Évfordulók

A magyar névnek, melynek Petőfitől és Aranytól kezdve Adyig és Móricz Zsigmondig annyi hirdetője akadt, új becsületet hoz majd, és ifjúi nevét még inkább azok sorába lépteti, akik ma Európa szellemi és műveltségi életét jelentik.

München, 1923. május 23.

Igaz híve: Thomas Mann”

„Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma új értelmi és érzelmi törvényekkel. Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engemet, mint nyelvünket: Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. (K.D: A tíz legszebb szó)  

„Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam.”  

(K.D: Hajnali részegség)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kosztol%C3%A1nyi_Dezs%C5%91