VASS JUDIT
SZÉTTERELT
az élet.
Végleg.
Már mások ülnek
a közös ponton.
Csak mondom.
Ez ilyen.
Carpe diem.
Kategória: Vojtina örök
VASS JUDIT
INCOGNITO
ergo sum,
de ez csak szóvicc.
Az igazi maszk
anyakönyvezett,
és többesszámozódik.
Őrzik névtáblák, sírhelyek,
zsíros férgek vagy szelek
fűzik tovább a láncot,
trágyaszag, gondolat
és másba látszod
át és keresztül őmagad
ki teneddel játszott,
incognito ergo sum,
szóvicc ez, vagy plágium,
kanálnyi bohóckodást lop
kávéba a konyhabölcs,
a haza még alvásnak áldoz,
elvégre vasárnap ez,
mi a fenének állok
itt a hideg balkonon,
ja, mert cigarettázom.
Ez itt a bökke nő.
(Esedezem az olvasó
bocsánatához.)
VASS JUDIT
A PUSZTA,
NYÁRON
45 fokos
verítékezik
lovas és fokos
na most szakadj rám
délibábos semmi
izzadunk pállunk
menni vagy maradni
fejünk bográcsában
tikkadoz az ész
bennem már döntött
részben az egész
valami megszokásféle-
lem a lem az újtól
azám hazám
újból és újból
hanyatt dőlök
egy nagy tök
árnyéka alatt
Isten meg intézze
ami elmaradt
VASS JUDIT
I.M. ERASMUS
BALGASÁG
„két paradoxonért
forgatni fel világot” ─
gondolta,
s megírta Wittenbergnek,
ki egy tintatartót
falhoz vágott
(vagy ez csak extra horror
egy külföldi utazáshoz),
a folt pedig lett,
volt is, vagy látod.
A rotterdámi tudta:
betű és tény
alkotnak két világot,
s e kettős könyvelésben
ki így, ki úgy marad épen:
magányos arc
egy Holbein-képen.
Naponta nézem: érdemes?
Balga kérdés: hol az a pont,
amin túl vagy innen
még erény a becsület.
VASS JUDIT
HENRIK
csak felsóhajtott:
„Hát nincs egy emberem? ─
és vágtat a négy lovag,
szerinted három,
szerintem egy hulla Canterburyben.
Nekem az írás mese,
a törvény sem tiszta beszéd.
Ó nyájas olvasó,
magunkon tesztelem
a múltak Chaucerét.
Királyügyekkel
nem foglalkozom:
sorsuk rég megírva.
Kérsz egy jegyet?
Kétezer éve hordják
színpadainkra.
Ám
nekünk is írva van:
„MENE TEKEL” ─
és ez szomorú.
’If gold rusts,
what will iron do?”
Rozsdásodunk.
Hallom az esőt nevetni.
VASS JUDIT
I.M. T.S. ELIOT
PUSZTAORSZÁG
’Tis all in pieces, all coherence gone –
írta le ötszáz éve Joh Donne,
Minden Egész eltörött−
hitte Ady.
Mit is lehetne még mondani?
Pusztaország, egy-két szerelmes macska,
mocskos folyók fordulnak oldaladra,
míg istent megtalálod,
s kegyesen felkészíted halálod,
de meg mégis csak az marad:
szétszórt világod, önmagad.
Hiába menekülsz az irgalomba,
isten tehetetlen és lomha.
Az igazat írd, ne csak a valódit,
tévtemplomod roskadó pilléreit
porlasztja egy emberibb hit
útja az örök végtelenbe:
szabadság, őstörvény kozmikus rendje.
VASS JUDIT
KEVESET
alszom,
hajnalban kelek,
irigykedem,
mint az öregek.
Elment a nyár,
a hatvanötödik,
fenekem lapos,
mellem nem
gömbölyödik,
tükröm fonnyadt,
nézem aszottan,
hej, valaha
mennyit csavarogtam,
most fog a korlát,
ha felfele megyek,
pimasz vagyok,
mint ősszel a legyek,
nézem, aki ül,
miért nem adja át,
pihenteti
serdülő valagát,
a sofőrnek köszönök,
mint az öregek,
döbbenten bólint,
ez itt a kevesek
megállója a létben,
még mozgunk,
de már létlen
bennünk az emlék,
fiacskám,
egy kis sajtot ennék,
meg minden,
isa pur homu,
valamiféle isten
lóbálja itten,
se tegnap se holnap
sohase hittem,
de sok más egyebet,
na, alszom rá még egy
KEVESET
VASS JUDIT
SZOLFÉZS
nélkül aligha látod,
összhangzatban az egy-kottához
hogyan is illeszkedik szólam,
mint széttartó hangok szóban:
hitetlen várók karácsonyán,
a „hull a pelyhest” például Mozart írta,
most tudtam meg, hogy csak át,
és akármi lehet itt partitúra,
polifóniában az áthallás,
bábeli zűrzavar, mond a Biblia,
nem jó azt embernek hallgatnia.
És tisztítsd meg a te hangodat,
nem minden ének, ami hangot ad.
VASS JUDIT
ELADÓ
az egész világ
és áru benne minden
Mefisztó ingyen
de Faustnak ára van
az egyművesek céhe
a többit
felváltja aprópénzre
a perc az isteni
a pillanat mereng
még mérlegel
s csak egyszer villan
mint sebes villám
setétes éjjel
a zsenit
találomra osztja széjjel
az égi harmóniák
nagyregényt írnak
Gounot Faustját
Bulgakovnak
mert kotta el nem ég
s ha lesz időm elég
elrendezem
az egyművesek polcát
hol Ottlikot el nem sodorják
e pusztuló világ bárgyú meséi
mert el kell rendezni
polcot kottát
dobold a holtak
(így mondják) sírját
s csak egy poklot járj meg
ahonnan visszatérsz
VASS JUDIT
NOS
Miniszter úr,
hát hogy vagyunk
azzal a hangyaszorgalommal,
szellemharcok tiszta sugaránál,
tán azt gondolta kend,
hogy emelni közjót
jó mulatság férfi munka?
Nos kérem, itt hagyott magunkra,
mert meg tetszett halni,
de ez még hagyján,
mert a mű forog tovább,
csak épp roskad, reped,
és dőlve dől,
kiiskolázott taplók taposnak rajt’
hogy ott vagyunk százötven éve,
mint előtte.
Nos, Miniszter úr,
ez hát a sors, és nincs vég semmiben,
épp most verik szét
elárvult lelkek műhelyét.
Nos, Miniszter úr,
soká lesz megint az utolérés,
kétszáz év behozandó,
na ez jó munka lesz,
de nem épp mulatság.