A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA
ÉG, AZ
EVIDENS
Egy barátom mesélte, hogy egyik kolléganője, akinek komoly problémái
akadtak az idegen szavakkal, egyszer
azzal dicsekedett: „Az én fiam a suliban végig evidens volt!”
De talán kezdjük ott, hogy ÉG a vicaverzám. Ugyanolyan racionális (elég
gáz egy irodalomtanárban), szóval nem az a tipikus bölcsész, ha van ilyen
általánosíthatóság egyáltalán, tehát a felemásom férfiban, csak már most sokkal
több gyakorlati esze van, mint nekem valaha lesz.
ÉG osztályát kilencediktől tanítottam, mutattam is volna emberarcot, de
igen erősen kezdtek, rögtön az első órát végigfecsegték félhangosan. Jó, akkor indul a „fasizmus” − gondoltam, azaz
alaki kiképzéssel kezdtük: levegő kockára fagyasztva, csak néha mosoly, leginkább
fagyos csend, de a legemberibb hangon és tisztelettel. Ez utóbbi csak
tizedikben kezdett derengeni bennük, mert nem lehetett előbb gyeplőt ereszteni.
Osztályfőnökük finoman jelezte, hogy az első szülőinek én voltam „hősnője”, úgy
is, mint „a tanárnő lehetetlent követel”. Ugyanő (csak egy év múlva mesélte el
nekem nevetve, amikor a fél osztály magyar előkészítőre jelentkezett) azt válaszolta:
„Kedves Szülők, várják ki a végét!” (Azért ezt jegyezzük meg: csak később
mesélte el, hogy ne idegesítsen. Tapintat, Kolléga a neved – nagybetűvel.)
Mikor ÉG bejelentette, hogy magyar szakra megy, figyelmeztettem az ott
rá váró más világra, mint amit a személyiségéből kiolvastam, de ÉG nem az a
megrettenős, szigorú is tud lenni, mint a fene, valamiért mégis rajongják a
kölkök. Ez misztérium. (Ez is.) Gondolom, odafordulás kérdése ─ a többi csak
jól vagy rosszul alkalmazott eszköz, de az is lehet, hogy (ez is) a teremtés
titka.
Most, ha leülünk beszélgetni, szinte mindenben egy nyelven tesszük, egymás
képére formálódtunk. Nincs tanár szilárd halmazállapottal, úgy kupálódik, ahogyan
diákjai „felnevelik” a feladathoz.
Ez most már evidens, mint ÉG volt az első perctől, aki úgy járt, mint az
EMINENS diák az Aranysárkányban. Novák annyira evidensnek vette a mindig ott
lévő biztos kapaszkodót, hogy elfelejtette viszonozni. Akkor hát megkésve,
„Kedves Fiam!”: Jöjjön akkor az intelem, mert anélkül ugye nincs
katarzálás. BJuli írta nekem évekkel később: „Köszönöm, hogy… (már a 3.
szint) útján…bár az utolsó évben …megbomlott a „fasiszta”
rend, de mindegy is volt már …”
Püff! Én meg azt hittem, hogy mindenki örül a „lazaságomnak”, mint a Tanár úr kéremben: hogy „milyen jó humora van neki”. És akkor ennyit arról, hogy mit is gondol AKKOR ÉS UTÓLAG a diák.
ÉG fiam, akarom mondani, Tanár úr kérem, ne feledd volt osztálytársad szavait…😂
😂😂
Üdv az ötödikben.