A TANÁR IS EMBER, DE
NEM AZ A DOLGA
PUR ÉS HOMU
Liberális szavazó vagyok,
és akként halok meg. Amúgy pedig írástudó. Tanár. Nem igét hirdetek, hanem
megértetek. Jobb híján liberális.
Még akkor is, ha naponta
kapok agylobot a neoliberális „gondolkodók” agymosásától, úgyis, mint
politikailag korrekt szókincs. De most komolyan: az „afro-amerikai” megnevezés
nem kirekesztő? Minden ideológiának megvannak a mérsékeltjei, a szélsőségesei
és persze a konjunktúra lovagjai. A világ már csak így megyen.
Tíz évvel ezelőtt még
azt mondtam, hogy azért szavazok a liberalizmusra, mert az hagyja, hogy
szabadon megéljem a konzervatívizmusomat. Ha ma valaki megkérdezi, kire szavazok,
azt válaszolom, amit volt kolléganőm tett még a 80-as években, amikor
megkérdezték tőle, hogy párttag-e. „Nem vagyunk olyan bizalmas viszonyban,
hogy ezt akárcsak viccből is megkérdezd.”
Hivatásomnál fogva,
mivel irodalomtanár vagyok, sok eszmét végigrágtam-gondoltam, színét-fonákját. A
liberalizmus tanított meg az árnyalt gondolkodásra, a másként gondolkodó
érveinek meghallgatására, arra a hitre, hogy csak a józan ész és az emberi
hang, a türelem ment meg minden emberellenes fanatizmustól. Így jutottam el a
jézusi etikához is, anélkül, hogy vallásos lennék. „Boldogok a szelídek,
mert ők örökségül bírják a földet.” Ha nem így lenne, az emberiség már rég
kiirtotta volna magát. Aztán majd meglátjuk.
Paradox módon a liberalizmus
nyitottsága értette meg velem azt is, hogy a világban zajló globális folyamatok
levezénylésére a liberalizmus már nem alkalmas. (Nem véletlen, hogy liberális
kormányok alig és nem sokáig voltak hatalmon sehol. A liberalizmus féknek jó,
irányításra inherensen gyenge. Most hagyjuk a neoliberális gazdaságpolitikát,
mint eufémizmust.) De már nagyon messziről kezdem.
A liberalizmus
tanított meg többek között arra, hogy a gyerekkel emberi hangon és tisztelettel
kell beszélni, hogy egyetlen hatékony tekintély van, a példamutatás. A tanár,
mint szemléltető eszköz.
„Itt a következménye a liberális nevelésnek!” Szűzanyám, hányszor hangzik el ez a butaság, ha a diákok kilengéseiről van szó. (Nem rosszabbak, mint mi voltunk. A többség emberi hangra emberi hangon válaszol. Bár kétségtelen, hogy mostanában ez jóval több türelmet kíván. A világ nem tud mit kezdeni a 13 éves gyerekeddel, ha 2 évesen nem tanítottad meg odafigyelni.)
A liberális nevelés
nem egyenlő a mindent megengedő tanári magatartással – az a gyengeség vagy a
felelőtlenség, esetleg tanári éretlenség jele. A klasszikus értelemben vett
liberális nevelés súlyegyene a „Szeretet és szigor.” „Tudta, hogy az
életet nem lehet vaskorlátok közé zárni.” Ez a két elv vezérli Novák Antalt
Kosztolányi regényében, az Aranysárkányban. A tragikus hibát akkor
követi el, amikor nyilvánosan megalázza Liszner Vilit, holott ilyet soha nem
tett, mindig tisztelettel beszélt diákjaival.
Életveszélyes szakma.
Minden pillanata számít. (Ebbe fárad bele a legjobb tanár is. Állandóan
nyilvánosság előtt lenni.) Ezért kell tudni bocsánatot kérni a tanárnak is, ha
egy pillanatra elveszíti a türelmét, vagy igazságtalan.
Nagy bajok vannak a
tanárképzéssel. Az elmúlt tíz évben a módszertanra helyeződött a hangsúly:
csoportmunka, gamifikáció, kooperatív tanulás. Ezek nagyon fontos, korszerű
eszközök, de (mint már írtam) érett személyiségek kezében, mint ahogy a
Waldorf-módszer is, és erre már Rudolf Steiner, a módszer atyja is
figyelmeztetett.
Gyakorlótanításon
tapasztaltam, hogy miután a csoportmunka hangzavarba, és a többség részéről érdektelenségbe
fulladt, a fiatal, „liberális” gyakorló egyetemista üvöltve közölte, hogy büntetésből
a következő órán dolgozatot írnak. (Óriási szakmai és pedagógiai hiba.)
Megíratta, kijavította, majd nem írta be az osztályzatokat. (Harmadik hiba.)
Fiatal vagy nem fiatal
„liberális” tanárainkból, ha nem jön be az „élménypedagógia” , elveszítik a
türelmüket, és könnyen kibújik belőlük a pedagogia militans. Tisztelet a
kivételnek. Aki nem tud uralkodni saját indulatain, elfogultságain, nem
várhatja el ezt a gyerektől sem. És ezt most nyugodtan transzformáljuk a
felnőttek társadalmára. A közösségi média világában, amihez minden gyerek
hozzáfér, már mindenki nevelő. Jó és rossz értelemben.
Életveszélyes egy
szakma. Aki minden apró dologra rámozdul, túlfegyelmez, idegesíti saját magát
és a diákot, provokálja a dacot. Feszült világunkban a diák könnyen veti el a
sulykot. Hja, „példával jár elő” a felnőtt társadalom. Lásd közbeszéd.
Hallottam én egyházi
iskolából kitóduló diákokat aranyszájún „beszélgetni”. Ahogy egy volt diákom
mondta, mikor a buszon egy utas elkáromkodta magát, de én nem hallottam. Mit
mondott? − kérdeztem Ákost. „Megkérdőjelezte a transzcendenst.”
Szeretet és szigor.
Otthon és az iskolában. Nem tudok jobbat.
Az egész világ csak
tapogatózik, merre is menjen a közoktatás. Minden cseppfolyós. Az ember nem
lehet az.
„Magad uram, ha
szolgád nincsen.” Vagy pur és homu, de hamarosan.
