Kategória: A tanár is ember, de nem az a dolga

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BŐGŐS

Mikor megismerkedtünk, közölte, hogy imádta az előttem tanító tanárt, s mikor megtudta, hogy elmegy az iskolából, ő is távozni akart, de egy kicsit megnyugtatta, hogy én veszem át őket. Nem kérdezem, hogy most is így van-e.

Valamint közölte azt is rendíthetetlen bizonyossággal: „Magyartanár leszek”. Jesszusom, gondoltam, ennek fogalma sincs, mi vár itt a magyartanárokra a következő évtizedekben, amíg a kétharmad kitart. A NAT2020 és az új érettségi olyan csapdába csalta a őket, ahonnan nincs menekülés a szabadság irányába. Ha irodalmat akarsz tanítani élvezetesen, akkor félre kell tolnod a kötelező listát, de akkor nem készíted fel a diákot az érettségire – márpedig az kutyakötelességed. Catch 22.

De nagyon elszánt, miért is beszélném le? Csak annyit mondtam, amennyit nekem mondott annak idején az „átkosban” a magyartanárom: „Ha én kiejtek a számon egy nevet, te rohansz a könyvtárba, és mindent elolvasol, amit írt, azután azt, amit róla írtak.” Így tettem. Az egy más kor volt, a papírkönyvnek istenszaga volt, a tudásnak becsülete. A tanároknak csak 18 kötelező órája, és ha akarta, lehetett korszerűen, élvezetesen tanítani.

Még hozzátettem: „Azzal a kevéssel, amit az egyetemen tanulni fog, nem állhat ki a gyerekek elé, mert a diák kérdez, és istennek képzeli a tanárt, aki mindent olvasott.” A tanár is ember, de nem az a dolga.

Elsírja magát okkal-oktalanul. Az OKTV-je nem sikerült. Mondom, ne törődjön vele, ennek semmi köze az irodalomhoz, kreativitáshoz. Ehhez csak segg kell. Neki feneket mondtam. És hozzátettem, hogy nekem ne bőgjön, hanem menjen a könyvtárba olvasni.

De sír. Épp Arany-óra van. Most meg vajon mi baja? Mondom: „Ne sírjon, mert kizavarom.” Rám néz: „Miért ne sírhatnék Arany János szenvedésén?” Igaza van. Miért ne sírhatna? Én is alig tudtam felolvasni az Emlényeket bőgés nélkül. És még csak most jön Ady, József Attila, Radnóti. Érdemes megnézni, milyen verseket válogattak be a kötelező listába! Csak semmi politikum, csak semmi kétely, csupa közhely vers, egy-két jelentős, de azok is „veszélytelenek.”

Egye fene! Menjen magyartanárnak! Varázsoljon, ha tud!

Bőgőmasina! Sok sikert! Bízom benne, sikerülni fog, és jobban, mint nekem! Boldog Új Évet! 🙂

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BOGÁNCS

Bogáncs ott ül előttem az első sorban. Szúrós, mint egy igazi bogáncs. Mikor átvettem az osztályt, felfigyeltem az első dolgozatára: érzékeny-intelligens. Megnyugodtam, mert egyébként nem jegyzetel, hanem egész órán rajzol. De hogyan! Ámulok a tehetségén.

De ez így nem fog menni. Ha felszólítom, jelenti, hogy nem készült. Elégtelen. Már a sokadik. A témazárót megírja négyesre-ötösre, talán rajzolás közben figyel, nemcsak mobilozik. A negyedik egyes után mondom neki, beszélni szeretnék vele az óra után. Leülünk, beszélgetünk, egyszer csak előveszi az igazolását arról, hogy autista. „Ezt tudja más is?” – kérdezem. „Nem hiszem, hogy érdekli a tanárokat.” Téved. Gyerekbarát, támogató iskolában tanítok.

Kiderül, otthon állandó a balhé, anyja már elzavarással fenyegeti. pszichológushoz jár. Csendes, csendesen szúrós. Gondolom, otthon tombolja ki magát.

Hány tehetség veszik el a magyar közoktatás darálójában? Hány kiemelkedő intellektusra nincs elég időnk? Most felemelik a tanárok fizetését, de az óraszám nem csökken, vagyis a leterheltség sem. Elvész a gyerek.

Csak remélni tudom, Bogáncs, hogy békés karácsonyod lesz. És minden, hozzád hasonló, kivételes diáknak.

Boldogabb Új Évet!

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MILYEN?

1. Milyen iskola az, ahol a tanároknak nincs ideje egymással beszélgetni, tapasztalatokat megosztani, egymás óráit látogatni?
2. Milyen iskola az, ahol az alsósokat képzettség nélküli asszistensek tanítják, holott ott lenne a legnagyobb szükség a pedagógiai tapasztalatra?
3. Milyen sikola az, ahol a tanári kötelező óraszám miatt gondot okoz a helyettesítés?
4. Milyen iskola az, ahol 7-8 szaktanár hiányzik?
5. Milyen közoktatás az, amit egy rendőr felügyel? (kaszárnya)
6. Milyen iskola az, ahol nincs sem diák, sem tanárenergia délutáni tehetséggondozásra?gyerekmegőrző)

7. Milyen hatalom az, amelyik a határon túli magyar gyereknek 100.000 ft-os iskolakezdési támogatást nyújt, az itthoninak pedig semmit? (megosztó, gyűlöletkeltő)

8. Milyen iskola az, ahová mégis bejárok nyugdíjasként órát adni? Egy hely, ahol jobb sorsra érdemes gyerekek éhesek egy jobb létre.9.

9. Milyen tanterv az, amelyik 19. századi eszmékben gondolkodik?

10. Milyen társadalmi környzet az, amelyik ezt hagyja? (öngyilkos)

VASS JUDIT

HONOS

Van, aki pénzt, van aki rossz szokásokat örököl. Az ilyen idióták miatt szenved az emberiség többsége, mondta egy barátom− akinek minden reggel egzisztenciális szorongást okozott az ébresztő hangja − azokra, akik napfelkelte előtt kelnek.

Engem azelőtt mindig kidobott az ágy hajnalban, fél négykor. Apai örökség. Emlékszem gyerekkorom reggeleire. „Feriiiii! Miért nem hagysz aludni ?!” – keseregve sikítja anyám, miközben és miután apám nagy zajjal készíti a pirítóst és a teát.

Már nem dob ki. Öreg koromra megtanultam élvezni az elnyújtott reggeleket, a párnák közt heverni meg. Az ember kiül az ágy szélére, és szép csendben kivárja, amíg talpra áll a vérkeringése, csak azután áll fel. Ellenkező esetben, vagyis ha kipattan, megszédül, elsötétül a világ. Apokaliptikus érzés, halál közeli élmény – mint a rádióból harsogó propaganda.

„Miért nem születtem én máshova?” – teszem fel a költői, tehát tök fölösleges kérdést. Mondjuk egy angol kisvárosba, ahol egy repkénnyel befutott cottage ablakában ülve várnám, amíg az atjtómhoz leteszik a tejet. Mint valami Miss Marple várnám a következő gyilkosság hírét, aminek rejtélyét megoldva okot adnék egy újabb krimi megírására. Nem olvasnék Dosztojevszkijt, nem tökölnék a lét végső kérdésein, ami úgyis csak a megalázottak és megnyomorítottak eledele. És nem töltöttem volna negyven évet egy kelet-európai, balkanisztikus világ iskolájában „magasabb eszmék” terjesztésével. „Mi sok feleslegeset tudunk.” – mondja Csehov a három nővér egyikével. Redundáns értelmiségiként élek egy országban, felesleges emberként, mint a 19. századi orosz henye. Ld. Puskin, Goncsarov.

A hely, ahol lakom, Oligarchia Abszurdisztánban. Itt minden abszurd – ehhez kell alkalmazkodni. Bűvészmutatvány, ha ez önfeladás nélkül sikerül. Persze, nem kell, el lehet menni oxigén dúsabb tájakra, ha az ember elég fiatal, és még van találékonysága asszimilálódni egy más közeghez. Ha már kiöregedett, nem mozdul. Marad a belső emigráció: könyv, színház, zene. Amíg el nem veszik azt is. És akkor? És mégis, mégis fáradozni kell, hogy elmondhassuk. ez jó mulatság, férfi munka volt.

Ha majd minden rabszolga nép leszokik a kategorikusz imperítvuszról, vagyis a kényszerből hitt erkölcsi parancsról – na akkor beindulhat majd a kétszáz éve várt polgárosodás ezen a tájon is. Polgárosodás – hogy értessem meg ennek a szónak az értelmét diákjaimmal? Olyan, mintha a quantum fizikát oktatnám. Aki azt mondja, hogy érti, nem érti – mondta Feynmann. meg azt is ő mondta: „A pedagógiába fektetett energia megtérülése általában elég csekély, kivéve azt a néhány esetet, amikor teljesen felesleges.” Abszurdisztánba szellemi energiát befektetni teljesen felesleges. Akiben hasznosul, elmegy innen. Vagy itt marad feleslegesnek.

Én nem így képzeltem el a rendet, lelkem nem ily honos.