Kategória: A tanár is ember, de nem az a dolga

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

TÜNTI

Zuhog az eső, mikorra megérkezem az Öregdiák találkozóra. Bőrig ázott emberek 14-91 évesig szoronganak az épületben.

Időnként megölel, megpuszil valaki, van, akinek beugrik a neve, van, akire rá kell kérdeznem: év, osztály, rendfokozat? Több ezer diákot engedtem útjára a 40 év alatt. Van, aki Bécsből jött haza, hogy itt legyen. Tavaly érettségizett, s bár az egyik legjobb tanuló volt, nem felvételizett sehova, hanem kiköltözött Ausztriába, mindenféle munkákból tartja fenn magát – és boldog.

Körbejárom az udvart. Összefutok volt osztálytársaimmal is. 46 éve érettségiztünk. Ági képeket is hozott. Az illusztráció az utolsó osztálykiránduláson, Fertőrákoson készült. Jókat nevetünk az emlékezés alatt.

Feszengek. Kint kellene lennem a tüntetésen a bosszútörvény ellen, a diákok mellett, akiket már legázspréztek, megvertek, megbírságoltak, megzsaroltak – akik nemcsak a jövőjükért, hanem értünk, tanárokért is kiállnak már egy éve. Néha úgy érzem, van remény – bennük reménykedem.

A reménytelen tüntetést már mi, tanárok is csak tüntinek hívjuk. „Megyünk tüntizni?” Már nem megyünk.

Maradunk Apátiában, elvégre itt élned, halnod kell, és úgysem tehetünk semmit. Mérnökien megszerkesztett diktatúra ez. Az utakon suhannak az álomautók, van, aki 5 lakást vesz befektetésként, frissen érettségizett diákjaim a dupláját keresik a tanári fizetésnek – miért is lázongana ez az ország? Csak a tanárok. „Ezt a nyájat már eleget legeltettük” – mondta egy önkormányzati képviselő (nem találod, ki melyik pártból) 2011-ben.

Hát ne legeltessetek! Ez legyen a legnagyobb öröm az életetekben.

Mert nekünk legalább a szeretet jutott. Adni is, kapni is.

Ti meg csak dőzsöljetek! Elvégre nektek dolce vita, nekünk meg keresztény etika. Nekem nem. Nekem jézusi etika. S mivel nem hiszek az igazságosztó mennyországban, sem istenben, csak a nyolc boldogságban, már csak ezekben a gyerekekben, akik bátrak és elszántak.

Adassék nekik az ő hitük szerint! Itthon vagy oxigéndúsabb táján a világnak. „Az ember szabadnak születik.” Nem, nem kell it halni, ha élni nem lehet.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

Öregem, nem tusz megfogni, mert felnőtt fejjel, szabad akaratomból választottam a jézusi etikát, bár ateista vagyok. Gondolkodó főknek: ez nem kizáró ok. Lássuk tehát:

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

  • Jézus realistább volt a kommunistáknál, mert az egyenlőséget csak a mennyekben ígérte.

Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.

  • Nem minden ember ragadozó, mindig van, akinek a vállán kisírhatod magadat.

Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.

  • Ha nem így lenne, az emberiség már rég kiirtotta volna magát.Minden háború és diktatúra kipurcan egyszer. Ez is. És akkor béke lesz. Én valószínűleg már nem érem meg.

Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.

  • „Az üdvösség nem az erény jutalma, hanem maga az erény.” (Spinóza) Aki etikusan él, az tudja ezt a tételt igazolni. Aki nem, annak ott a boldogtalansággal teli hatalom és pénzvágy. Rossz lehet.

Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

  • Ezt nem tudom racionálisan igazolni, csak a tapasztalommal. Az emberek többsége segítőkész.

Boldogok, a kiknek a szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.

  • Isten ateista módon behelyettesíthető: elégedettség, öröm, béke önmagaddal.

Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

  • Ez már volt. Ha nem így lenne, az emberiség régen kiirtotta volna önmagát.

Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.

  • A háborúságot szenvedők (lázadók) időnként máglyahalált halnak, de a történelem (mennyek országa) mindig őket igazolja.

Gyengébbek kedvéért: Jézus Hegyi beszédéből idéztem. Érvelésemnek vannak gyenge pontjai, de azokkal megküzdök valahogy, miközben szánalmas, álkeresztény, Jézust gyalázó, kezükben méteres corpust tartó tahók hirdetik a keresztény etikát. Jusson eszünkbe a zsidó próféta példázata a tű fokáról. Meg a gyehennáról. Béke veletek testvérek, vagy háborúság – ahogyan a lelkiismeret kívánja.

VASS JUDIT

SZÍVES INVITÁLÁS

Mondta nagyhatalmú úr, nem látja, hogy a tanárok és a diákok túlterheltek lennének.

Akkor bátyuska, látogass el szépen egy gimnáziumba, és nyomjál le egy napot, mondjuk öt órában. Elsőre elég is lesz. Az órák között 10 perces szünet van.7.35-kor van a nulladik óra, utána zsinórban még négy.

Azt tanítasz, amit tudsz, de:

  1. Az órán rend legyen és figyelem. Anélkül nincs minőségi oktatás.
  2. Az óra érdekes, motiváló legyen. A gyerek bajt okoz, ha nem az.
  3. Használj korszerű módszereket, úgyis, mint a kompetenciafejlesztés.
  4. Aknázd ki az iskola nyújtotta digitális eszközöket! (Remélhetőleg nem vagy digitális analfabéta.)
  5. Amit az egyetemen tanultál −kevés. A gyerek kérdez, és ítélkezik.
  6. Nem ám csak lenyomod az anyagot, hanem bekapcsolod a diákok gondolatait is, elvégre a NAT szerint is önálló gondolkodásra nevelünk.

Az óráidat szaktanácsadók fogják megtekinteni, és a végén értékelni. A portfóliót később is feltöltheted, mondjuk, holnap – amikor hat órád lesz egy szuszra. Megelégszünk két nappal. Az órákon kívül szakszerű helyettesítésre is beoszthatnak bármely tárgyból, amihez nem értesz.

Bérezésed: a nettó 300 ezer Ft megfelelő hányada. Egy másik nagyhatalmú úr azt mondta, hogy nem szeretné kipróbálni .Mármint hogy ennyiből megéljen. Nagyhatalmú asszonyság szerint is „röhejes” fizetés.

Várunk szeretettel 😊

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AI jaj, jaj!

Találkozásaim az AI-val. Ez is lehetne az írás címe, de inkább maradjunk a magyar mesterséges intelligenciánál. Egy diákom ismertetett meg a ChatGPT-vel, most pedig meghallgattam egy kollégám előadását az AI használatáról az órán.

És felfogtam. Semmi értelme annak, amit valójában (a többség) csinálunk az óráinkon a mesterséges intelligencia korában. Heurisztikus élmény volt: mi mindent tudnék alkotni vele egy irodalomórán, ha nem lennék kizsigerelt, megfáradt nyugdíjas. De az vagyok.

Szájtátva figyelem a fiatalokat, akik a legkorszerűbb eszközökkel dolgoznak. Embertelen mennyiségű munkát-időt fektetnek be egy igazi órába. A gyerekeknek fogalmuk sincs róla, hogy szent őrültek viszik nekik a digitális anyagokat, akik nem sajnálják az időt-fáradságot, hogy őket korszerű módon oktassák – szarért, húgyért. Bocsánat, miniszter úr, de ezt így kell mondani. Igazmagyar kifejezés a NER-NAT korában.

Lemaradók figyelmébe: a mesterséges intelligencia, ha okosan diktálom be a kérdéseket vagy az esszé szempontjait, megírja nekem a beadandót.

Szóval, mit is kezdjek én Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet című fajmagyar opuszával? Semmit. Ha maradok, kötelező anyag, mert a gyereket egy bizonyos érettségire kell felkészítenem, olyanra, amivel nem értek egyet. Mélységesen nem. Elavult, ósdi, korlátolt.

Ha nem akarom visszaröpíteni őket a 19. század elejére, hanem européer magyarokat akarok nevelni, akkor az oktatási eszközeimet is ahhoz kell igazítanom. Én már nem tudom. Elfogyott az energiám. A leghelyesebb visszavonulni, és átadni a helyet azoknak, akik már napi kapcsolatban növelik az AI tudását – mert erről van szó. A mesterséges intelligenciához kell az emberi kreativitás is.

Előadó kollégám a villamoson ülve generált az AI-val órai anyagot, elképzelhetik, mit csinál akkor, amikor hosszú órákat fektet be 45 percbe. Ki értékeli ezt?

Iskolarendszerünk, Nemzeti Alaptantervünk a magyar fejlődés legfőbb gátja. Bűn.

VASS JUDIT

A HÜLYESÉGRŐL

AZ MAGYAR ÁFIUM

A tanárok pedig hülyék (velem együtt). Ugyan miben bíztok? Tényleg nem veszitek észre, hogy büntetendő ellenségek vagytok? „Csupa bolsevik” – ahogy több troll írta. Most emeltek 10%-ot. Gratulákok! 10 év tanítás után készhez kapsz 270 ezer nettót. Magamnak is gratulálok, mert 40 év tanítás után, 5 tankönyvvel a tarisznyában ugyanennyivel ballagtam nyugdíjba. 270 ezer nettó. Volt tanítványaim egy sima érettségivel sehova nem mennek el nettó 300-400 alatt.

A tanár – az magyar áfium.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

HALNI LETT

Amúgy ez egy filozofikus mondat lehetne, ha az Antigonéról szóló esszében nem a „meghalt” szó helyett állt volna. Igen, mindannyian halni lettünk – előbb vagy utóbb. Mostanság leginkább a magyartanár.

Minden tiszteletem az általános iskolában tanítóké, különösen a magyartanároké, mert amit a tanterv elvár tőlük, teljesíthetetlen. Én nem is görcsölnék rajta. Minek egy általános iskolásnak a klasszicizmusról tanulni, vagy a fonémákról? Ezért aztán nyolc év sem elég, hogy az átlagos-jó képességű gyerek megtanulja a helyesírást, megtanuljon magyarul fogalmazni. Hagyjuk a „von Haus aus” olvasó, jól fogalmazó, ma már a kiemelkedő kategóriába tartozókat. Beszéljünk az átlagról!

Azt szokták mondani: „Ne magolj, mondd el a saját szavaiddal!”. „Attól mentsen meg az Isten!”− mondom én. Átlagos gimnáziumban tanítok, többnyire jó képességű gyerekeket – de a stílusuk! Honnan is tudnák, ha nem pallérozták az általános iskolában?

Igenis magoltatni kell az általánosban. Nem csak verseket, de leckéket is, hogy fejlődjön a szókincsük, a nyelvtanuk, a mondatfűzésük. Az anyanyelvet is halálunkig tanuljk, mint a jó pap. Sokáig nem vagyunk nyelvileg azon a szintem, mint amilyenen gondolkodunk. Ráadásul a memorizálás edzésben tarjta az agyat – a hosszú élet egyik titka.

Diákjaim állítólag rettegnek nálam felelni, mert megkövetelem a gördülékeny, kerek, egész mondatokat. Van, aki szerint ezzel nem hagyom kibontakozni az egyéniséget. Fenét nem. „Jót s jól!” – ahogy Kazinczy mondá.

Ülök a metrón, rám köszön egy hölgy. Tudom, hogy tanítottam, az arca azonnal ismerős, a névvel már bajban vagyok. Bemutatkozik: évfolyam, osztályfőnök, rendfokozat- rögtön beugrik. „Tanárnő, olyan hálás vagyok a szigoráért! Az egyetemen – a Műszakira járt− úgy irigyeltek a többiek, hogy folyékonyan tudok beszélni.”

Gergely – orvosit végzett – a messengeren segít informatika ügyben, s közben megjegyzi: „Nem is tudja, tanárnő, milyen előnyünk származott abból, hogy kerek, egész mondatokban tudunk beszélni.”

Magoltassatok nyugodtan! „Anyád nyelvét bízták rád a századok.” A zseni kicsit utálni fog, de te csak fogadd el őt is! A többségért pedig fütyülj a tantervre! Első a gyerek!

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLA

MILYENEBB

Az óra után odajön, és kérdezi: tetszik ismerni a ChatGPT-t? Mi az ?− kérdezem. Tessék megkeresni, nem akarom lelőni a poént.

Mit tesz isten, épp a Guardian Science-t olvasom, amikor szembejön. A ChatGPT mesterséges intelligencia, amelyet sok milliárd adattal töltöttek fel, bármely kérdésre válaszol (gondolom, angolul, de ennek még nem néztem utána), és tökéletes esszét ír az általad megadott szempontok szerint bármely témában. És ezt az én tizedikes fiam már tudja, nyilván kipróbálta a chatbotot is. Ja, hogy nem tudod, mi az? Nézz utána. Ha tudod, akkor sok minden mást is.

Például azt, hogy a magyar NAT (Nemzeti Alaptanterv), a magyar közoktatás milyen elavult, ásatag szemléletű tankönyvekkel árasztja el a diákokat, hogy jelenleg száz év lemaradásban van a világszínvonaltól. Nem érdekel, hogy a természettudományban a magyar diákok jól szerepelnek a nemzetközi versenyeken. Nincs az az elnyomó rendszer, amelyik megsemmisíthetné a szellemi elitet. Engem az átlag érdekel.

Mert az átlag a mi jövőnk. Ők sem akarnak betanított munkások lenni az akkumulátorgyárban, hanem európai szinten szeretnének élni – itthon.

Nagy találmány a civilizáció. Gyengébbek kedvéért: civilizációról akkor beszélünk, ha egy kultúra már polgárosodott. De hol a magyar „citoyen”? Az idegen nyelveket beszélő, kulturál, civilizált, jogaira büszke, öntudatos magyar polgár?

Omladozó iskolákban magol, ahol néhány szent őrült éhbérért is megpróbája korszerű, kreatív oktatásban részesíteni. Ahonnan egyre többen mennek külföldre tovább tanulni, mert oxigénre vágynak, civilizált létre – a jelenben akarnak élni, ők, akik a tanáraiktól tudják, hogy az Aranybulla micsoda, és hogy nagyon szép dolog, de már bocsánat, fütyülnek a 13. századi magyar nemesek szabadságharcára a 21. században, amikor a sajátjukat vívják. És tudják, hogy az angol Magna Charta előbb volt, hogy minden híresztelés ellenére nem mi voltunk az első jogállam.

Ezek a gyerekek jóval többet érdemelnek. Így nyugdíjasként is okulok. Nem vén bolondoktól, akik a múltat sírják vissza, hanem a jövőtől. El fognak menni, és letörlik a port is a sarujukról. És a külföldet fogják gazdagítani. De miért is baj az? Van élet máshol. Ha fáj is, van.

Milyenebb.

ÉG

ÉG

De talán kezdjük ott, hogy ÉG a vicaverzám. Ugyanolyan stréber és racionális (elég gáz egy irodalomtanárban), szóval nem az a tipikus bölcsész, ha van ilyen általánosíthatóság egyáltalán, tehát a felemásom férfiban, csak már most sokkal több esze van, mint nekem valaha lesz.

Én ugyan nem szoktam még saját osztályaimban sem kibeszélni a kollégákat, de szerencsére vannak, akik ismernek magasabb etikát is, például a gyermekvédelmet ─ és ezen most már nyugdíjig töprenghetek, mert naturam furča expellas.

ÉG osztályát az elején megkaptam, mutattam is volna emberarcot, de igen behelytelenkedtek  ─ figyeljünk a be igekötő diktatúrájára, még lesz tökjó is talán ─ ezért hát úgy döntöttem, alaki kiképzéssel kezdjük: levegő kockára fagyasztva, de a legemberibb hangfekvésben és tisztelettel.

Ez utóbbi csak tizedikben kezdett derengeni bennük, mert nem mertem előbb gyeplőt ereszteni, vagy „nem mertem is.” Tehát osztályfőnökük finoman jelezte, hogy az első szülőinek én voltam „hősnője”, úgy is, mint ÉG szerinti interpretációban „tábornok”, akinek a haja is mindig „glédában áll”. (Erről majd még beszélgetünk.) Hogy eltalálta, jutnak eszembe a család tábornői, akik ugyan nem voltak tanárok, de nevelték cserében az egész famíliát ─  rendületlenül.

Mikor ÉG bejelentette, hogy magyar szakra megy, figyelmeztettem az ott rá váró más világra, mint amit a személyiségéből (günkből?) kiolvastam, de ÉG nem az a megrettenős, szigorú is tud lenni, mint a fene, de valamiért mégis rajongják a kölkök. Ez misztérium. (Ez is.) Nem lehet megmagyarázni. Odafordulás kérdése ─ a többi csak jól vagy rosszul alkalmazott eszköz, de az is lehet, hogy (ez is) a teremtés titka.

Most, ha leülünk beszélgetni, szinte mindenben egy nyelven tesszük, értsd: egymás képére formálódtunk, mert nincs tanár szilárd halmazállapottal, úgy kupálódik, amilyen odafigyeléssel diákjai felnevelik a feladathoz.

Ez most már evidens, mint ÉG volt az első perctől, aki úgy járt, mint Glück Laci az Aranysárkányban. Novák annyira evidensnek vette a mindig ott lévő kapaszkodót, hogy elfelejtette viszonozni.

De miért evidens? Nos, azért, mert egy bizonyos valaki, akinek bajai vannak az idegen szavakkal, egyszer dicsekedett: „Az én fiam az iskolában végig evidens volt.” Te meg, úgy látszik, ÉG-ig az, Kolléga úr!

Jöjjön akkor az intelem, mert anélkül ugye nincs katarzálás. Julcsi írta nekem egyszer: „az utolsó évben …megbomlott a rend, de mindegy is volt már …” Ezt a sértést! Azt hittem, mindenki örül a „lazaságomnak”. Hogy „milyen jó humora van neki”. És akkor ennyit arról, hogy mit is szeretne a diák.

„Gondolta a fene.”

Isten hozott az ötödikben.

PS: Azért ezt a „glédában frizurát” még megbeszéljük. Jó, hogy nem tüchtige Frau. Agyhalál.

EGY KI NEM JAVÍTOTT DOLGOZAT

Minden tanár szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amiket hiába magyaráz el ezerszer, a diák akkor is rosszul írja. Ilyen például Antigoné és a metafora hosszú ó-val. És ilyen (gondolom) minden magyartanár idegbaja, a líra és a vers összekeverése. Ilyenkor a tehetetlen tanerő azon töri a fejét, hogy mi a fenével tudná végre beléjük zsibbasztani a helyes megoldást.

DRÁGA DIÁKJAIM! Akkor most próbálkozom, hogy ne keverjék össze a líra és a vers szavakat.

  1. kísérlet (míg szépen beszélek)

Egy vers az nem líra,

egy vers az vers.

EZ A VERS NEM LÍRA,

ez a vers vers.

Ha ez a rigmus nem működne, javaslom az alábbit.

  • kísérlet:

EGY VERSET SOHASE

NEVEZZÉL LÍRÁNAK,

még egyszer megteszed,

esküszöm, lehánylak!

(Bocsánat a tegezésért!)

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLG

IZA NEVEL

Szerencsés vagyok. Nagyszerű tanáraim voltak, akiket istenkategóriásoknak hívok. Mindegyik más egyéniség, más módszer, mindegyik sikeres és felejthetetlen. Iza az isten kategóriából. Sárospatakon kezdte tanítani a szomszédos falvakból bejáró parasztgyerekeket. Azóta világhírű matematikusok. Csupa fiú osztály.

Növendék egyszer Iza szemébe hazudik. Visszakérdez. Megint. Büdös nagy pofon. Iza megijed. Most pedig leülsz, és megírod édesapádnak, hogy te mit tettél, és én mit tettem. Óra után feljelenti magát az igazgatónak. Na, kollegina, imádkozzon! Két hét. Semmi. Fiam, írtál édesapádnak? Igen. Válaszolt? Igen. Mit írt? Hogy megköszöntem-e.

Iza nevel. Dörömbölés a tanári ajtaján. Iza komótosan ajtót nyit. Kánéval akarok beszélni. Na, fiam, kezdjük újra, mondja Iza, és becsukja az ajtót. Dörömbölés. Igen? Kánéval szeretnék beszélni. Na, akkor kezdjük újra. Ajtó becsuk. Kopogás, Tanárnő kérem, Káné-val szeretnék beszélni. Ez elég nehezen megy, fiam. Hát ki neked az a Káné? Az osztályfőnököm. És miért szeretnél vele megbeszélni? … mert…hasmenésem van…

Iza osztályfőnök. Az első szülői kínos része a szülői munkaközösség megválasztása. Ha csak nincs önjelölt, reménytelen. Iza tudomásul veszi a csöndet, majd így szól: Kedves Szülők! Most lehunyom a szemem, tízig számolok, s mire felnézek, legyen három kéz a magasban!

Lett.