AI AJ

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AI jaj, jaj!

Találkozásaim az AI-val. Ez is lehetne az írás címe, de inkább maradjunk a magyar mesterséges intelligenciánál. Egy diákom ismertetett meg a ChatGPT-vel, most pedig meghallgattam egy kollégám előadását az AI használatáról az órán.

És felfogtam. Semmi értelme annak, amit valójában (a többség) csinálunk az óráinkon a mesterséges intelligencia korában. Heurisztikus élmény volt: mi mindent tudnék alkotni vele egy irodalomórán, ha nem lennék kizsigerelt, megfáradt nyugdíjas. De az vagyok.

Szájtátva figyelem a fiatalokat, akik a legkorszerűbb eszközökkel dolgoznak. Embertelen mennyiségű munkát-időt fektetnek be egy igazi órába. A gyerekeknek fogalmuk sincs róla, hogy szent őrültek viszik nekik a digitális anyagokat, akik nem sajnálják az időt-fáradságot, hogy őket korszerű módon oktassák – szarért, húgyért. Bocsánat, miniszter úr, de ezt így kell mondani. Igazmagyar kifejezés a NER-NAT korában.

Lemaradók figyelmébe: a mesterséges intelligencia, ha okosan diktálom be a kérdéseket vagy az esszé szempontjait, megírja nekem a beadandót.

Szóval, mit is kezdjek én Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet című fajmagyar opuszával? Semmit. Ha maradok, kötelező anyag, mert a gyereket egy bizonyos érettségire kell felkészítenem, olyanra, amivel nem értek egyet. Mélységesen nem. Elavult, ósdi, korlátolt.

Ha nem akarom visszaröpíteni őket a 19. század elejére, hanem européer magyarokat akarok nevelni, akkor az oktatási eszközeimet is ahhoz kell igazítanom. Én már nem tudom. Elfogyott az energiám. A leghelyesebb visszavonulni, és átadni a helyet azoknak, akik már napi kapcsolatban növelik az AI tudását – mert erről van szó. A mesterséges intelligenciához kell az emberi kreativitás is.

Előadó kollégám a villamoson ülve generált az AI-val órai anyagot, elképzelhetik, mit csinál akkor, amikor hosszú órákat fektet be 45 percbe. Ki értékeli ezt?

Iskolarendszerünk, Nemzeti Alaptantervünk a magyar fejlődés legfőbb gátja. Bűn.