Kategória: Egy meg nem írt regény

EGY MEG NEM ÍRT NOVELLA

TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL

Ma együtt kávéztam Karinthyval a Hadikban. Egyszer csak ott termett az asztalomnál pizsamában, kötéssel a fején.

• Megengedi, asszonyom? – és a székre mutattam.

(Ja, hogy ez egy abszurd, gondoltam és bólintottam.)

• Hát persze, mondom, csak meg ne kérdezze mi van a repülőgéppel és a büszke és szabad Magyarországgal!
• Nagyon kedves − szólt és leült – de én mást akarok kérdezni : Mi az a masina, amin pötyögni tetszik?
• Ez a laptopom. Tudja, olyan, mint egy írógép, csak nem kell hozzá papír.
• Megnézhetem, asszonyom?
• Ó, hogyne.

Elé toltam, de előbb elmentettem, amit éppen írtam. Nyitottam neki egy új Word dokumentumot.

• Tessék, próbálja ki. Nem kell sort váltani, magától csinálja.
• Köszönöm, asszonyom!

Pötyögni kezdett, én pedig számolni: kötés van a fején, még pizsamában, tehát maximum egy hónapja lehetett a koponyaműtétje, mikor is volt, kikeresem a neten, ergó most 50 éves, tehát 11 évvel fiatalabb nálam, két év múlva meg fog halni.

• Jaj, melléütöttem. – szólt.
• Sebaj− mondom, megmutatom, hogyan kell törölni. Mint egy viháncoló gyerek, úgy örül neki.
• Fenomenális, kérem! Ki gyártja?
• Ó, hát sokan.
• Csak azért kérdezem, mert tökéletesíteni lehetne azzal, hogy mondja is, amit gépelek.
• Már azt is tudja – mondom megdicsőülten.
• Á! Mit kell hozzá megnyomni?
• Ja, ez a típus azt nem tudja. Tudja, az nagyon drága.

Megszólal a mobilom, mikor beszélni kezdek bele, dicsérően tekintettel rám néz.

• Önnek van okostelefonja?
• Bocsánat −kérdeztem – de hát ezt honnan tudja? Aztán eszembe jutott, hogy ez egy abszurd novella, tehát semmi értelme a kérdésnek. Tudja, és kész. – Egyébként hogy van, Mester?
• Jaj, kérem, ne használja ezt a szót! Az igaz, hogy én vagyok az egyetlen zseni, de Mester?…ugyan, kérem! Megengedné, hogy az okosán felhívjam Arankát?
• Tessék – mondom hüledezve. Beszélni kezd. – De hát a szám – akarom figyelmeztetni…
• Ó, arra nincs szükség! Aranka, drága, Boga üzeni, hogy nincs itthon elég cukor, legyen szíves venni, a fiaink pedig azt, hogy siessen haza, mert az apósának gyereke született.
• Na de…Karinthy úr…Ön úgy rácsodálkozott a laptopomra…a mobilt meg olyan otthonosan használja.
• Ó, van nekem is, csak otthon hagytam.
• Esetleg megkérdezhetném, mit üzen a mai magyaroknak? – kérdezem, mint egy szenzációra éhes riporter.

Int a pincérnek: Fizetnék! A pincér odanyújt egy papírt, Karinthy aláírja. Nem is fogyasztott.

• Fizetem a hölgy kávéját. Mit üzenek? Azt hogy: „Na-na!”
• De hát ezt 1919-ben üzente Kun Bélának…
• Ne mondja! Annak már 100 éve. Hogy repül az idő…

Kedvesen bólintott, és a Bartókon felszállt a 49-es villamosra. 3

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT ÚT

ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR

Ferike Pestig bólogatott előre-hátra, mint a gyerekek, akiket nem ringattak. Marosvásárhelyre fordulva, a sofőr hátra szól, jobb lenne kikerülni, már úgyis nehezen bírják a kölykök a hosszú utat. És valóban, utoljára Csíkszereda környékén pisiltettük őket.

Csak a felbolydult Kolozsváron tudjuk meg, miből menekített ki minket a véletlen az utolsó pillanatban. Magyar rendszámú Ikarus, egy busznyi árvaházi gyerekkel.

Itthon még néhány napig látogattam Ferikét, nehezen szakadtam el a közösen töltött 15 órás úttól,  szőke és szomorú buksijától. Meglepetésemre anyám nem is ódzkodott a vad ötlettől, hogy örökbe fogadom, bár tudtam, nincs sok esély rá, hiszen Kanadában várta nevelőapja és családja.

Aztán sokáig már csak Sütő András véraláfutásos szeme rémlik a TV-ben ── neki az utolsó előtti pillanat maradt. Ferikéért pedig az utolsó utáni pillanatban érkezett meg a befogadó családja, már minden gyereket elvittek. Most 32 éves valahol Kanadában ─ legyen az álmod könnyű.

VASS JUDIT

EGY ÁTÍRT REGÉNY

A RAJONGÓK

Mikor Radnóti megtudta, hogy Móricz Zsigmond átírja Kemény Zsigmond regényét, A RAJONGÓK-at, valami olyasmit írt a Naplójába: „Rá kellene ütni a kezére.” Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amiben nem értek egyet vele. (Szerénység, légy vezérem.) Móricz megérezte azt, amiért később Illyést gyalázták, mert átírta volt a Bánk bánt, mint azóta többen ─ szóval, megérezte, amit szegény Spiró György uszkve 40 éve hajtogat halkan, hogy amúgy modernizálni kellene már a régimagyart, mert nem lesz olvasója. Hja, az angol identitás kibírja a klasszikusok újraírását, a miénk nem.

Rajongó újraolvasó vagyok: karácsonykor kötelezően Bűn és bűnhődés,

húsvétkor A Mester és Margarita, és persze, az angol írónők romantikája Szabó Magdával Für Elise allefelle, de németül már elfelejtettem, ezért csak a diákoknak mondom félig-sznobul komolyan: Bulgakovot oroszul, Shakespeare-t angolul, Goethét németül, Aranyt magyarul és Voltaire-t franciául, ha tudnék volna.

Tehát újraolvasnám Jókait-Keményt, de már hat a szakmai ártalom, az első oldalakon feszengeni kezdek: Na, ebből egy átlag gimnazista kb. a kukkját se.

Kár. Milyen jót derülnének, ha A RAJONGÓK kapcsán elmesélhetném kedvenc anekdotámat Móricz Zsigmondról.

Történt ugyanis, hogy  Zsiga II, a Móricz, az Erdély-trilógia kapcsán Tündérkertben bújta a levéltárakat, s (tán Kolozsvárott) egy református tiszteletest faggatott A rajongók történelmi hátteréről, kérdezvén: „Hát, Tiszteletes úr, hogy is volt azzal a zsidó lánnyal (értvén A rajongókat, amelyben az egyik főhős titkos szerelmi viszonyt folytat a rabbi lányával, ha jól emlékszem)” ─ mire a tiszi fülig pirul, hímez-hámoz, ezt vajon honnan tudja az író úr… hopp… fején a szöget!

Szóval, rajongó nemzet vagyunk, akárcsak a többi, mert az ember soha nem növi ki a bálványimádást, ezért van kevés esélye a Názáretinek, akit ünnepre tartogatunk, corpusnak, a nyolc boldogságot pedig leszűkítjük egyre, ahogy Arany megírta volt:  „Hasadnak rendületlenül…”

Az magyar rajongás igazi hungarikum.

Mi, mélymagyar és híghunor csak addig vagyunk fanatizálhatók, amíg nyerésre áll a csapat. Addig isten iz dö limit, meg a pilisi csakra: ria-ria, azzal az utánozhatatlan magyar a-val, hiába, na, csoda ez a magyar nyelv! Akkor kezdünk mohácsolni, ha a csapat zakót-sallert-kötényt kap. Akkor rajongás-inverz dö limit, de legalábbis lincsbeszéd: szemét hazaáruló banda ─ mert A HAZA MINDEN ELŐTT. Igaz, nem tudja, mit is értett e négy szócska alatt a Talpra magyar költője, meg bús düledékeiden mit ér, de minden előtt.

Mélymagyar és híghunor csak addig rian-riázik, míg a szarvasra lehet kenni mindent. Mert ugye, mi már rég megbűnhődtük, ahogy Toldi írta olyan szépen a nyári napnak alkonyúlatánál, az egykettedes dolgozatban. Konyúlunk megint.

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT EPER

„Annak a kultúrának, amelyikben már senki nem hajol le, hogy felszedje az epret, annyi.” ─ mondta tegnap valaki, és igaza van. A fejlett országok, azért, hogy alacsonyabban tartsák a munkanélküliséget, tovább bent tartották a közoktatásban a fiatalokat. Így jöttek létre a magas színvonalon teljesítő egyetemek mellett diplomagyárak. (És sokasodtak meg a még negyvenévesen is diplomás önmaguk keresők.)

De persze, kellett „alantas” munkára is olcsó munkaerő, úgy tanultuk, beszélő szerszám. (És érdekes, nem integrálódtak. Irónia nem egy ország.) Iszonyú pénzeket fizettek ki munkanélküli segélyre, hogy a szabad polgárnak ne legyen zsenánt a komfortzónája. (’And no government had the guts to halve the uneployment.’ Yes, Prime Minister, BBC)

És még mindig megy a mantra az egyetemi végzettség előnyeiről…kérdezd csak meg az informatikust, érdekli-e a céget a diplomája. Nem. Az érdekli, hogy meg tud-e oldani egy gyakorlati problémát. (Egy volt tanítványom ezért nem ment tovább mesterszakra infóból.) Az állásinterjúdon sem fogja majd érdekelni a kérdezőt, hogy van-e nyelvvizsgád. Elkezd majd angolul, németül stb. beszélni hozzád…na, az lesz a vizsga.

És ne kívánjad te a robotizációt sem annyira…mit fog az a milliárdnyi munkanélküli csinálni szabad idejében? Ja, tudom: kreatív dolgokat. Aha…Csak merengek. Nem tudom a tutit.