Kategória: Próza

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

BESZÉLJ!

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BESZÉLJ!

Ez alapszabály, ha vakokat is tanítasz. Persze, nem kell a vesszőket is kimondanod, nem kell hülledezned, ha elmeséli, hogy tegnap mit láttak a tévében, és nem kell frászt kapnod, ha beléd karolva megkérdezi: „A tanárnőnek is barna kabátja van?”

Jobb, ha időben megszokod, hogy sokkal többet tud rólad, mint az összes tanítványod egybevéve, akiknek látását elhomályosítja a látvány. Ő viszont akkor is tudja, hogy rossz idegállapotban vagy, ha lát-szólag vidáman fecserészel az osztályban, mert minden más érzékszervével figyel. Tudja, hogy valóban ott vagy-e a teremben, vagy csak ügyesen mímeled, és érzi, figyelsz-e. Vagy nem.

„Nem Adyt írtál, hanem Babitsot.” – szólt közbe volt tanárom, amikor vak osztálytársunk kitapogatta a dolgozatát. Kockára fagyott termestül mindenki. (Szóval olvassa a Braille-t, ráadásul fordítva is.)

Pedagógiai pillanat – ahogyan mondani szoktuk. Ilyenkor ne beszélj. Egy kis csend, aztán már mehetünk is tovább. Megtette a magáét. Többet gondolom, nem mert sumákolni.

Igen, megszokod a bődületes közhelyet, hogy a vak is ugyanolyan ember, mint mindenki más. Igenis divatozik, melíroztatja a haját, szerelmeskedik és huncutkodik is.

Látni tanultam tőlük. Ha egy vakot látok közeledni a járdához, rögtön tudom, kell-e a segítség, vagy nem. De ebbe az érzékelésbe már örökre bezavar egy film, amelyben egy „civil” mindenképp át akarja segíteni a vakot a zebrán, ő pedig idegesen kapálózik, már szeretne szabadulni „ettől a hülyétől”, aki miatt lassabban tud csak haladni.

Beszélj!

Kollégám, aki megszokta, hogy Feri vaksága ellenére profi matekból, gyakran elfeledkezett erről az arany szabályról. Mikor már sokadszor fordult elő az órán, hogy némán írt fel valamit a táblára, s arra a kérdésre, hogy „Na, ide akkor mit írunk?” , Ferire nézett, aki ezt érzékelve elnevette magát, és mordult egyet jó hangosan:

„Cseszd meg, hát nem látom!”

Hozzászólások (1)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ZSÉ, A TÖRÉKENY

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ZSÉ, A TÖRÉKENY

ZSÉ-vel sokadszor találkoztam a 35 év alatt. Az a fajta diák, aki az első évben elsírja magát egy négyes miatt, iszonyatosan szorgalmas, soha nem kapod készületlenül, szinte mindig ötösre adja vissza az anyagot, mégis tétován írod be a jegyet, mert érzed: valami hiányzik.

Aztán a második évben fel-felkapod a fejed, mert jelentkezik, és egyre többször találja fejeden a szöget, mígnem a harmadikban beigazolódik a tétel: a mennyiség átcsapott minőségbe. Nyilvánosan és többször megdicséred, hogy mennyit fejlődött, íme a bizonyíték: a szorgalom meghozza gyümölcsét.

És elámulsz legközelebb is, mert nem ül le a babérokra, hanem most már szárnyalni kezd, nincs az a szélcsend, ami ne sodorná egyre feljebb. Milyen kár, hogy nem őriztem meg dolgozatait, hogy elhidd: a zsenik előnyét nem lehet behozni, de ad abszurdum le lehet körözni. Az utolsó évben már csak hibátlan dolgozatokat tudott írni, miközben folyton eltört hol a keze, hol a lába, mert versenysportot űzött, a suliban meg akadémiai székfoglalókat írt.

Ám jött a Matúra. Kezdő kollégáimat szoktam nyugtatni: nyugi, a zseni is tud irgalmatlan baromságot írni, valamint a gyenge is jót. Ez a matúra psziché. És mindig így van, mint ahogy az is, hogy az úgymond okos diák, ha több tételt nem tanul meg, biztosan kihúzza azokat. Nem tudom, miért, de így van. Ez a matúra psziché ─ vagy az igazság pillanata.

ZSÉ majdnem tökéletes dolgozatot írt: lélek is volt benne, miközben minden szakszót jól használt a helyén − már nem lepett meg, de azért megint fejet hajtottam a szorgalom e csodáján. Profi munka volt. Mondom, majdnem tökéletes – egyetlen bugyuta asszociáció kivételével.

A dolgozat megtekintésekor odamentem hozzá, rámutattam a mondatra, de csak nevetett: „Jaj,tanárnő, nem tudom, mi történt.” És semmi nyif-nyaf a levont pontok miatt.

A szóbelin 50 pontból 55-öt ért el. Egyébként épp el volt törve megint, úgy csinálta végig a tesi érettségit − jelesre.

RESPECT.

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ISKOLA A HATÁRON

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ISKOLA A HATÁRON

Az iskola a határon-t vettük, az óra végén belém bújik a kisördög.

Nem tudom, mondtam-e már, hogy imádok végzősökkel dolgozni. Nincs szebb egy tanár életében, mint mikor látja beérni munkája gyümölcsét. Már lehet velük szabadon, felnőttként beszélgetni a legmélyebb dolgokról.

─ Meg tudnák-e mondani, mi az én legfőbb pedagógiai célom?

– Hogy jó emberek legyünk. (Telitalálat, meghatódom.)

─ Na és, melyik a legjellemzőbb pedagógiai eszközöm?

─ A terror.

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ÉS LÁTOM ŐT

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÉS LÁTOM ŐT

Én nem tudom, min meditált folyton, de mindig így idéződik fel az alakja: hátrakulcsolt kezekkel, leszegett fejjel, szájában cigarettával rója a köröket a tanáriban, a folyosón, a szalagavató bálon a diszkózene üvöltő hangjaira a táncolók sűrűjében…sok jóra emlékezhetnék, emberi gesztusaira, humorára, de gonosz a lélek, leginkább mégis a „nagy pillanatok” villannak be.

Imádott szónokolni, ezért készült hetekig a Nőnapra, amikor kiélhette a hatásszünetek drámaiságát, mi pedig a visszafojtott röhögés kegyetlen kínjait.

„Üdvözlöm a szépeket, a jókat, az okosokat…(férfi kolléga súgva: És mi lesz a kolléganőkkel?)…És látom őt (a nőt): egyik kezében a szatyor, a másikban a gyertya…( kollégám kezét tördelve: Jaj, most jön a porszívó, a porszívó – mivel már olvasta a szöveget előtte)…Mert van valamijük a nőknek, ami nincs a férfiaknak…(Édes istenem – sóhajt fel nyugdíjas vendégünk. Már nem tudta máshogy leereszteni a pukkasztó röhögőgörcsöt)…Amit mi magunk is meg tudunk csinálni, azt csinálja meg a Sándor…(mármint a gondnok)…És köszöntöm Őket is…(Édesjószüzanyám, hát ki maradt ki?)

Noémivel, mindketten ünneplő fekete ruhánkban sétálunk a Szalagavató színes forgatagában, már egy perce azon vihogunk, hogy olyanok vagyunk, mint Lédával a bálban, amikor a táncosok villódzó hullámainak sűrűjében meglátjuk Őt öltönyben, nyakkendőben, hátrakulcsolt kezekkel, cigivel a szájában, öles léptekkel meditálva…ő volt az első igazgatóm, nagyon szerettük.

R.I.P.

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

EGÉRFOGÓ

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

EGÉRFOGÓ

Ezt nem teheti velem Igazgató úr! – mondtam, mikor megtudtam, hogy a két párhuzamos osztályom színtiszta lány. De most komolyan, Igazgató úr! 70 kamaszlány! De komolyan gondolta, és sok sikert kívánt. És sok siker lett.

Kezdetben egy nagy massza voltak, azután kezdett elkülünölni a C és a D, végül az arcok is, vagyis mind a hetvennek arca lett. Csupa tehetséges egyéniség. Egy nulladik órán arra eszméltem, hogy imádok a csajokhoz járni. Persze, szabadjára engedhettem magamban a cinkos nőt. „Gondoljanak bele: végre egy FÉRFI tanár!”- vezettem be az Aranysárkányt. Vihogtunk.

Á egyetlenként koedukálta tizedikben a C-t. Na, gondoltam, könnyű dolga lesz: egy okos, jó humorú férfi sok szép és értelmes nő között. Hogy könnyű dolga volt-e nem tudom. Az biztos, hogy hamar rám hangolódott: ritkán szólt, de akkor füléig szaladó szájú irónia vihogtatta női szakaszunkat. Á azután volt fizikus-csillagász, Maraton-futó, amit akarsz.

Manapság sokan támadják a facebookot nyíltan vagy burkoltan. „A közösségi média beteggé tesz.” Igen, ha amúgyis beteg vagy. Megy a gazdasági háború a digitális szupremáciáért. Én örökre hálás leszek Zuckie-nak. Neki köszönhetem, hogy szétszéledt ifjúságomra, első szerelmemre, Gyurkára, volt osztályaimra leltem a letűnt időből, hála a facebook algoritmusának.

Ma hajnalban Á talált meg messengeren. Elküldte évekkel ezelőtt írt fiktív regényét. Amolyan feljegyzések az egérlyukból napló. Döbbenetesen jó a stílusa, humora. Halálra derültem magamat. „Csak nem akar Franci elköltözni? Diable! Olyan ideges lettem, hogy egy teljes szelet hathónapos érlelésű Président Comte -ot elrágtam.” És a szerelmi szál: „Odamentem a ketrechez, és amikor kidugta az orrát a házból és rámnézett, kezdeményeztem egy beszélgetést a Bovaryné jellemábrázolásáról.” És érdekes, Franci elköltözött…

Hát öcsém, bár háttal nem kezdünk mondatot, legalábbis nem irodalomórán, szóval csak haza jöttél ide, az egérfogóba. Persze, sejthettem volna. Az irodalom a többségnek tantárgy, sokunknak kelepce.

Sok szép fájást kívánok! Éljen a magyar széppróza napja! Ja, és Jókai!

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

AVAGY A MEMORITER HASZNA

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AVAGY A MEMORITER HASZNA

Reggelizett? – kérdezi. Ha nem, akkor menjek, és egyek vagy igyak valamit, csak cukor legyen benne, el ne ájuljak itt neki.

Enni nem tudok, lassan hörpölöm a kávét, s közben van idő eszembe jutni a sok horror sztorinak a bölcsességfogakról. A legjobb idős kollégámé, akinek 60 évesen be kellett vele feküdnie, mert vízszintesen belenőtt a mellette lévőbe. Mármint a foga.

„Most harminckét éves vagyok. Nyár van.” – Kosztolányi fausti pillanata … hát nyár az van, de ez most nem annak a pillanatnak készül, és halált megvető bátorsággal tántorgok vissza a rendelőbe, közben térdeim csak annyira remegnek, mint az első, megtartott órámon. „Ötszáz bizony, dalolva ment…”

Még kapok húsz percet zsibbadni és elmerengeni barátaim szadizmusán, mindazokén, akik naturalizmust megszégyenítő részletességgel ecsetelték azon lehetséges kínokat, amiket most lesz szerencsém kiállni.

Az érzéstelenítőnek azonban érzelemcsillapító hatása is lehet, mert mire betonná fagy az agyam, már apátiával nézek a rettenet elé, és a szájtáti gyakornokok gyűrűjétől körbe véve hagyom, hogy szétfeszítsék a számat akkorára, hogy már belőle nézek kifelé, pont szemembe az idegesítő ablakfénnyel − becsukom. Mármint a szemem.

„Jó napot, tanárnő!” – gondolom, a szájsebésznek mondja valamelyik gyakornok, de aztán kinyitom a szemem, látom, hogy egy árny hajol fölém, pontosabban legalább hat, egyenként, jótékonyan takarva a vakító ablakot. Nem látom az arcát, de amikor mondja a nevét, már tudom, hogy az előző osztályomba járt, és most itt szemlél, mint esetet, lát bele legbensőbb titkaimba, talán a vakbelemig.

Hirtelen eszembe jut a nőgyógyászos vicc, bólintanék és vihognék, de a sebész hátra nyomja a fejem, és légkalapácsok kezdik döngetni az agyamat…

…most 32 éves múltam…nyár van…lehet hogy tán ez… amire vártam…itt van, mire vágytál…világító ágytál…na látjátok, mire jó a memoriter…felejtőnek

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ÉS HÉT SEBBŐL VÉRZET

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÉS HÉT SEBBŐL VÉRZETT

Épp mondom kolléganőmnek, hogy előző nap is milyen rendesek voltak ezek a kölkök, hegynek fel sem nyüszögött senki, a vacsorát is humorral fogadták, semmi nyif-nyaf. Persze, mondja, mert a többsége fiú, jobban bírják a gyűrődést. Elégedettek lehetünk, én rosszabbra számítottam, mert ritka nyüzsgő, állj-előlem-dől-belőled társaság, amúgy komálom őket.

Szóval, épp nyugtázom a második napot is, békésen merül a tóparti nap a vízbe, midőn hírnők jő, s pihegve szól: Jaj, tanárnő, nincs ragtapasza? Miért, mi történt? Á, semmi, csak ZS elvágta a lábát, és most vérzik. Hát nem egészen, mondja a lány, jó nagy vágás van rajta, és rendesen ömlik a vér, de ezt olyan sápadtan nyögi ki, hogy rögtön megijedek. Futólépés közben mesélik el, mi történt, beleállt valamibe a tóban. Kérdem, mikor, mondják egy félórával ezelőtt. Belémfagy a tüdő…legalább kimosták hideg vízzel? Nem hiszem, mondja a sápadtabb, most értünk haza, és sebtapasszal leragasztotta, de leesett.

A fiúszobában (később számoltam össze) HETEN lézengenek, ZS az ágyról lógatja le csupavér lábát, kezében tétován tartogat egy vizes ragtapaszt…megnézem, ronda seb, de orvosért nem kiált… mondom, mossa ki hideg vízzel, mindjárt hozok valamit, amivel fertőtlenítjük és leragasztjuk.

A művelet közben páran körbeállnak, morgok, hát egy sem akadt a hétből, aki tudná, hogy egy ilyen sérülést komolyan kell venni? Fél órája vérzik, és egy sem tudja, mit kell csinálni? Nem szoktam így pézsmitálni, de most igen pipa vagyok, aztán elszégyellem magamat, talán túlhisztizem, ha a sajátom lenne, lehet, hogy nem tenném, de hát más gyereke…veszélyes üzem…

Állunk vacsorához sorban, látom ZS biceg idefelé. Bekómálok, amikor kapcsolok: a jó lábán fent a papucs, a sérültön csak a géz, látom, vérzik megint, amúgy meztélláb a homokban…Mondom: „Megőrült, miért nincs magán papucs?” „Mert nem fért bele a lábam.” „Azonnal menjen vissza, és vegye fel az edzőcipőjét!” Majdnem hörögve mondom, aztán …megyek én is, újra fertőtlenítjük. „Nem kell, mondja, holnapután, ha hazaérek, majd a nővérem lefertőtleníti.” Már csak némán legyintek, és megyek utána.

Mondom, hét sebből vérzett…

Egyszer egy kolléganőm azt kérdezte valakitől, aki agyonpátyolgatta a diákokat: „Mondd, ne szüljük újra ezeket a gyerekeket?” Néha azt kellene…

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

TAO

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

TAO

Valójában Teó. Talán nomen est omen, de ezt még nem bizonyította be vagy cáfolta a tudomány, amiben makacsul hiszek, úgyis, mint a ikszedik istenbizonyítékban. Teó maga a megtestesült tao.

Az első évben megnyerte a matekversenyt, rögtön érteni kezdtem, miért jegyzetel keveset, dolgozatai miért olyan rövidek, sehol egy fölösleges szó, csak a mérnöki lényeg. Vágott az esze, mint a penge. Bírom az ilyet: csak semmi mellébeszélés, lila köd. … Útja nyílegyenesnek tűnt a matematika csúcsaira…bár volt benne valami, ami kilógott még a többismeretlenes egyenletből is.

Feketében járt, fekete haját még feketébbre festette, sűrű, fekete műszempillák ellenpontozták fekete bakancsát, piercing, ahova csak fért – félelmetes volt, de a harsány külső mögött halk, szerény és visszahúzódó. Egy időben fordított kereszttel a nyakában borzolta a kedélyeket, pedig nem volt nála jézusibb figura az egész földkerekségen, egy útkereső kamasz.

Közben Teó ott hagyta a matematikát, útja a metafizikához vitte, szóval elszerette őt a filozófia, hogy azután a pszichológiára jelentkezzen. Oda kevés volt a pontja, ekkor egy OKJ-s kanyar után a magyar szakot kezdte el az egyetemen, de arról tudtam, hogy csak kitérő lesz, a filológia nem az ő ösvénye, zsákutca az.

Aztán lekopott róla festék, műszempilla, piercing, na és a magyar után a szabadbölcsészet is. Már épp mondani akartam: térj vissza a matematikához, mikor látom, most épp gyógymasszázst vállal és jóga tanítást.

Ostoba módon dohogni kezdtem: már megint eszét fecsérli, aztán szégyenkeztem a felismerésen, hiszen én írtam nemrég: az úton ösvényt cserélnek lelkek…mert út ez: egyenes, kereszt, görbe… ösvény ez, az utazás gömbje.

Az értelem vándorol benne, míg ismeretlenre lel, és végül egyenletre.

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ANI

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ANI

Aninak olyan a szeme vágása, hogy a Kínai Nagy Fal adja a másikat. Helyesírása nem mindig hibátlan, de így is fénynél sebesebben lobog a nagy magyar átlag horizontján.

Kilencedikben, mikor megtanultuk a hexametert, elskandáltuk, lekottáztuk, eltapsoltuk, lekopogtuk, szóval mondom: Na, most akkor írjanak egyet ─ mankónak megadtam egy daktilikus szót. Öt perc múlva Ani hozza tökéletes sorát, a többiek még próbálkoznak jambusokon sántikálva, hiába, a Kodály-módszer bölcsőjében kevésnek ringattak hallást hozzá, az meg ugye 14 éves korra rögzül, mint sok minden, ami állítólag nem növeli a dzsídípít, de valahogy mégsem árt úgy társadalmilag. (Meg a tanári pszichének is kifejezetten jót tesz, de az ugye nem számít.)

Figyelmeztetem is a csoportomat (csupa intelligens agysejt): Vigyázzanak, mert ezek a ferde szeműek okosak és nagyon szorgalmasak. Ani esetében ez utóbbi nem jött be, iparkodásán sokat rontott az asszimiláció, kicsit aggódom is az érettségije miatt, de megnyugtat, hogy át fog menni, én pedig „megnyugtatom” őt, hogy ez már csak rajta múlik.

Ani ritkán jegyzetel, ha egyáltalán bejön, de a szeme nyeli a gondolatokat, egészen kikerekedik (bocs).

A média torzító hatásairól beszélünk, sorra vesszük a verbális és nonverbális manipulációs eszközöket, fel is teszem a ma már kötelező kérdést, hogyan ismerik fel a „fake newst”, szóval az álhíreket.

Ani hátra dőlve nevet, szeme csodálkozó-huncutra ferdül: „Hát hogy…józan paraszti ésszel.” – na ez egy bizarr mondat egy kínai szájából!

Némán vihogok. Ez ugyan az érettségin nem elégséges válasz, de amúgy hosszú távon megnyugtat. Van remény.

Hozzászólások (0)

május 7, 2024 / Egy meg nem írt regény

ET FILII

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

ET FILII

Történt egyszer, a nagy rendszerváltozás és a nagy megtérések idején, hogy N megyében, jobb, ha meg sem nevezem, melyikben, szóval egy faluban élt egy párttitkár, akinek volt egy ötéves forma fia, pogány az istenadta, mer’ugye kigondúta vóna azt akkoriba’. Szóval ez a párttitkár gondolt kettőt-hármat, s belopta gyerkőcét a megyeszékhelyre megkeresztelni, mer’ a falu szájára mégse adhatta.

Folyt tehát titokban a nagy megtérítés, a gyerek nem nagyon értette a ceremónijját, de apja mondta, szádat béfogjad, hát hallgatott egészen addig, míg meg nem hintette őt a pap a szentelt vízzel, de akkor aztán nagyot sivított az istenadta:

„Hű bászd mёg, ez hidёg!”

És mosolygott a Mi Urunk ez őszinte szót hallván, és röhögött a megye, mert két nap múltán a jó hír már Pestet járta, de annak már a fele sem volt igaz, úgy megtoldotta a nép dús fantáziája, mint anyja a szűk keresztelőinget. t

Hozzászólások (0)