Kategória: Próza

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT EPER

„Annak a kultúrának, amelyikben már senki nem hajol le, hogy felszedje az epret, annyi.” ─ mondta tegnap valaki, és igaza van. A fejlett országok, azért, hogy alacsonyabban tartsák a munkanélküliséget, tovább bent tartották a közoktatásban a fiatalokat. Így jöttek létre a magas színvonalon teljesítő egyetemek mellett diplomagyárak. (És sokasodtak meg a még negyvenévesen is diplomás önmaguk keresők.)

De persze, kellett „alantas” munkára is olcsó munkaerő, úgy tanultuk, beszélő szerszám. (És érdekes, nem integrálódtak. Irónia nem egy ország.) Iszonyú pénzeket fizettek ki munkanélküli segélyre, hogy a szabad polgárnak ne legyen zsenánt a komfortzónája. (’And no government had the guts to halve the uneployment.’ Yes, Prime Minister, BBC)

És még mindig megy a mantra az egyetemi végzettség előnyeiről…kérdezd csak meg az informatikust, érdekli-e a céget a diplomája. Nem. Az érdekli, hogy meg tud-e oldani egy gyakorlati problémát. (Egy volt tanítványom ezért nem ment tovább mesterszakra infóból.) Az állásinterjúdon sem fogja majd érdekelni a kérdezőt, hogy van-e nyelvvizsgád. Elkezd majd angolul, németül stb. beszélni hozzád…na, az lesz a vizsga.

És ne kívánjad te a robotizációt sem annyira…mit fog az a milliárdnyi munkanélküli csinálni szabad idejében? Ja, tudom: kreatív dolgokat. Aha…Csak merengek. Nem tudom a tutit.